j u s t f r i e n d s ? ✔️

f o r t y - n i n e

TODAY
London, airport

Fáj? Igen, ez természetes. Mikor azt érzed, hogy nem bírod tovább, akkor gondolj erre:
Ha nem lenne fájdalom, akkor hogyan érzékelhetnél minden mást, ami jó?
Mostmár nem is olyan szörnyű, igaz? Akkor persze én sem így gondoltam, de mostanra rájöttem, hogy ha akkor nem fájt volna annyira, előtte nem is szerethettem volna olyan nagyon.
Minden mögött áll egy ok-okozat összefüggés. Erre épül minden. Ha az egyik nincs, akkor a másik sem lehet. És én így éreztem, csak egy teljesen más értelemben.
Úgy éreztem, hogy Cole az ok, én pedig az okozat. Úgy éreztem, hogy ő az egyetlen oka annak, hogy létezem. De mára már tudom, hogy senkit nem szabad hamarabb szeretned, mint magadat. Szerethetsz bárkit jobban, de nem szerethetsz valkit előbb. Te legyél saját magadnak az első és aztán szeress bele valakibe teljesen. Mert ha saját magadat nem szereted meg a hatalmas csalódás előtt, akkor sose fogsz magadtól kilépni a fájdalomból.

2015. 12. 25.
Boston

- Biztos vagy benne? - pillantott rám Ethan.

- Igen... vagyis talán - bólintottam hezitálva.

- Akkor Párizs... - sóhajtott fel egy mosoly kíséretében.

- Igen, úgy néz ki. Azért nem mondtam eddig, mert személyesen akartam. Remélem nem baj - húztam el a számat.

- Nem baj, főleg a múltkori után - nevetett fel kínjában. - Nem lehetett könnyű. Szemét voltam.

- Miért? - ráncoltam homlokomat.

- Hát mert rádzúdítottam az én szaromat is, mikor éppen elég nagy bajod volt alapból is.

- Őszinte voltál - rántottam egyet a vállamon. - De túl tettem magam azon is. Meg minden máson is. Jobb lesz ez így, egy kicsit itt hagyni mindent.

- Még távolabb kerülünk egymástól - nevette el magát keserűen Ethan.

- Majd egyszerre járunk haza - próbáltam poénkodni, de igazából
semmi vicces nem volt a helyzetben.

- Gyertek, ebéd! - kiáltotta el magát anya a földszintről.

Az egész Moon család az asztalnál ült, amíg anya nyugodtan kiélhette főzés iránti szenvedélyét a konyhában. Sok évig volt ez szokás, hogy a két család együtt töltötte a 25-ét. Anya pedig úgy gondolta, hogy ez az év, amikor Ethan és én is teljesen kirepülünk Bostonból, egy tökéletes alkalom arra, hogy felidézzük ezt a régi szokást.

- Jó étvágyat - tette le az asztalra sorban a fogásokat anya.

- Kate, megint kitettél magadért - hüledezett Mrs. Moon.

- Nagyon jó illat van - szólalt meg Ethan apja is.

- Jó étvágyat - hangzott el mindenki szájából az asztal körül.

- Te mikor utazol, Blaire? - pillantott rám két falat között Mrs. Moon.

- Amikor Ethan, január 2-án - mosolyodtam el. - Nagyon hamar eljött.

- Igen, el sem hiszem - motyogta anya. - Dehát az élet halad. Az a fontos, hogy Ti kihasználjatok minden lehetőséget.

- De ne is beszéljünk erről, mert csak azon fog járni az eszem, hogy mit hagyhattam ki a bőröndömből - nevettem el magam kínomban, mire mindenki kuncogni kezdett és a téma szépen lassan elterelődött.

- És miújság a barátoddal? - kíváncsiskodott tovább Ethan anyja. - Nem bánja, hogy elmész?

- Öhm - köszörültem meg a torkom és az ujjaim tördelésében vezettem le a bennem felgyülemlett sírást.