j u s t f r i e n d s ? ✔️

t w o

TODAY
London, airport

Olyan bensőséges volt köztünk ez a kapcsolat, hogy sokan jogosan hihették azt, hogy Ethan a barátom vagy esetleg a bátyám, viszont ez nem így volt. Ő volt a legjobb barátom, akivel minden percet szívesen töltöttem. Ők sem és én sem tudtam, hogy pár év múlva sok mi minden változhat meg, de mindannyian tudtuk, hogy ugyanilyen nem lehet örökké. De ne szaladjunk olyan előre... Ugorjunk vissza 2014 februárjához, amikor egy kisebb csalódás ért. Akkor ez is borzasztónak tűnt, de az ezt követőekhez képest, ez igazán semmiség volt. Mégis fontos ezt is megemlítenem, hiszen ez volt az egyik olyan pillanat, ami gyökeret ütött bennem és napokon, hónapokon keresztül szomorúságot okozott.

2014.02.14.
Boston

- Blaire! - kiabált fel anya, mert valaki csengetett.

- Egy perc - ordítottam le. Felkaptam a táskám és lerohantam a lépcsőn.

- Nappali - mutatott anya az említett helység felé. Furcsán néztem rá, de nem foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy nem biztos, hogy be kéne engednie a házunkba egy idegen fiút. A nappaliba érve viszont nem az fogadott, akit vártam. Megpillantottam Ethant, aki egy szál rózsával a kezében állt a kanapénk előtt.

- Szia - mosolygott lazán.

- Nem a randin kéne lenned? - néztem rá, mivel mára volt megbeszélve egy találkozója Rebeccával.

- Kettőre megyek. Gondoltam előtte beugrok és hozok neked is valami gazt - röhögte el magát.

- De cuki vagy - forgattam meg a szemeimet.

- Nem voltam benne biztos, hogy itthon talállak még, de úgy látom Sean nem ismeri az órát - pillantott a telefonja kijelzőjére. Igaz, hogy már tíz perce meg kellett volna érkeznie, de én még mindig türelmesen vártam.

- Írt, hogy késik - füllentettem. És ez volt az első hazugság, ami elhagyta a számat vele szemben. Amint kimondtam, rögtön meg is bántam, de már nem volt lehetőségem visszaszívni.

- Értem - rázta meg furcsán a fejét.

- Na, de akkor ideadod azt a virágot vagy szorongatod még egy kicsit, hogy teljesen elhervadjon? - pillantottam a kezében lévő növényre.

- Boldog valentint, Blaire! - ölelt magához. Ez nálunk már megszokás, hogy minden valentin napkor hoz nekem valamit, mintha csak egy egyszerű nőnap lenne. Furcsa szokások egyike.

- Köszönöm - szippantottam be citrusos illatát, ami az egyik védjegyévé vált. Imádom ezt a tusfürdőt, amit persze egyszer én vettem neki, de annyira megszerette (meg én is), hogy már ezt használta mindig.

- Na, de megyek! Majd beszélünk este, jó? - tolt el magától olyan távolságra, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Jó - bólintottam, majd kikísértem.

- Ethan drágám, nem maradsz itt ebédre? - szólt ki anyu a konyhából.

- Majd máskor Mrs. Evans - válaszolt, majd elhagyta a házat.

Sean egész nap nem jött, én pedig hűségesen ültem a kanapén és figyeltem minden apró mozgásra, ami kint történt. De ő nem jött, én meg annyira megsemmisülten fogadtam Ethan képeit az álomrandiról, hogy már sütött rólam a szégyen. Kaptam tőle az üzeneteket, hogy "hány percet késett a lovagod?" vagy, hogy "jutottatok a mekinél tovább?". Nem reagáltam túl sokat, csak egy "like" jelet vagy még annyit sem.