t e n

3.4K 118 7
                                    

○○○

◇TODAY◇
London, airport

Mindenkinek van egy olyan nap az életében, amit nem megtörténté nyilvánítana. Kinek egy csalódás, kinek egy ballépés vagy csak egy egyszerű meggondolatlanság. Sokunknak fordul meg a fejében utána gondolva, hogy miért voltunk éppen ott akkor. De ez a sorsunk. Valószínű nekünk ezt így írták meg a nagy könyvben és, ha éppen más történt volna akkor, most nem itt tartanánk. Sokszor van úgy, hogy ezek a dolgok elfelejtődnek, de legtöbbször mély nyomot hagynak maguk után. Akár kapcsolatokat, életeket is tehetnek tönkre. De én hiszek benne, hogy akkor, ott nem véletlenül történt mindez. Nem volt rögtön következménye, de utána mindent felkavart. Egy félre gondolt dolog, egy ballépés vagy akár nevezhetjük egy pár elejtett furcsa szónak is. Minden megváltozott.

○○○

◇2014.07.19.◇
Boston

Reggel Sean mellett ébredtem. Ritka alkalmak egyike, hogy nálunk aludt. Jelentem, hogy még mindig nem feküdtem le vele. Igen. Elég furcsa, hogy eddig bírta, de én bíztam benne, hogy vár addig, amíg én nem állok készen.

A fiú mosolyogva bámult ki kócos tincsei alól. Engem nézett. Tekintete kíváncsian fürkészte arcomat. Álmosan is istenien nézett ki.

- Jó reggelt - mosolyodtam el.

- Neked is - magához vont és gyorsan belepuszilt a nyakamba.

- Mióta nézel? - karját felemelve hozzábújtam és mellkasához nyomtam a fejemet.

- Nem tudom - simította végig a hátam. - Gyönyörű vagy.

- Gondolom mennyire - morogtam a vállába.

- Mennem kell - suttogta.

- Miért? Muszáj? - hirtelen rá néztem, de ő már le is emelt magáról és összeszedte a cuccait.

- Aha.

- Mindig elmész. Egész nap nem vagy sehol és ritka, ha este is találkozunk - fakadtam ki.

- Bocsi, bébi - áthúzta a fején a pólóját, majd újra rám nézett. - Dolgoznom kell.

- Szuper - morogtam. - Este átmehetek?

- Persze - mosolyodott el. - Jöjjek érted?

- Nem kell. Majd sétálok.

Egész nap az ágyamban feküdtem és hagytam, hogy a lustaság úrrá legyen rajtam. Küldtem pár üzenetet Sean-nek, de semmi reakció nem érkezett.

Gondoltam estére egy kicsit jobban kiöltözök és meglepem Seant. A fekete harisnyámat húztam magamra, felé pedig a piros koktélruhámat. Nem volt még azelőtt rajtam az a ruha, ezért furcsán éreztem magam benne. Pár hónapja kaptam apától meg az újdonsült barátnőjétől. Rövidebb és feszülősebb volt, mint az addig hordott ruháim, de egészen jól állt. Kivasaltam a hajam és kitaláltam, hogy egy kis sminket is felrakok.

- Anya - szaladtam le a lépcsőn. - Anya.

- Tessék? - hallottam meg a hangját a konyhából.

- Kölcsön kérhetem azt a piros rúzsod? - ültem fel a pultra.

- Hová készülsz? - csípőre tette a kezét és úgy nézett végig rajtam.

- Átmegyek Sean-hez. Persze csak, ha elengedsz - mosolyodtam el, mire az ő szája is mosolyra húzódott.

j u s t  f r i e n d s ? ✔️Место, где живут истории. Откройте их для себя