j u s t f r i e n d s ? ✔️

s i x t y

TODAY
Boston

- Tud róla, hogy szedett valamit a huga, ami ezt válthatta ki belőle? - kérdezi a mentős, amikor elérnek a villogó autóhoz.

- Nana sosem szedett semmit - vágja rá hirtelen Cole, de látom az arcán, ahogy elbizonytalanodik és újra beszélni kezd. - Nem tudok róla. Nem hinném, de nem tudom. Ó, basszameg - igyekszik magába folytani indulatait, de nem igazán képes rá.

Én némán állok Ethan mellett és figyelem, hogy éppen mi történik. Kinyílik a mentőautó hátsóajtaja, az egyik mentős fellép, míg a másik a hordágy mögé áll, megemelik azt és együttes erővel beteszik a lányt az autóba. Úgy emelik fel, mint egy tárgyat. Mintha Nana nem lenne az ágyon, csak az ágy lenne. Az ágy, rajta egy kevés súlyfelesleggel, ami annak, aki nem ismeri az ágy pontos méreteit talán fel sem tűnne. Ez a törékeny lány annyira apró, hogy szinte elveszik a hatalmas felfordulásban.

A gondolataimból az szakít ki, hogy Cole egy pillanatra mellém lép és megragadja a karomat.

- Figyelj, menj haza, majd jelentkezem. Szeretlek - mondja határozottan, egy gyors és apró csókot nyom a homlokomra és mielőtt bármit is mondhatnék eltűnik a mentőautó hátuljában.

Az egyik mentős becsukja a hátsóajtókat, majd elindul a vezető fülke felé. A másodperc törtrésze alatt határozom el magam, hogy odalépek hozzá és csak annyit kérdezek, hogy hova viszik?.

Ahogy a vezetőfülke ajtaja is becsukódik a jármű szirénája felsikolt és elviszi Nanát a legközelebbi kórházba, ahol minden rendben lesz. Minden totál rendben lesz.

Hirtelen nem tudom, hogy mit kellene tennem. Hazamennem és megnyugtatnom az anyukámat, hogy élek és virulok, vagy Cole után menni és vele átvészelni ezt a helyzetet. Nem tétlenkedek sokáig, hanem előhúzom a zsebemből a telefonomat és tárcsázom anya telefonszámát. Kérlek vedd fel! Kérlek vedd fel!

- Blaire? Kicsim? Jól vagy? - hallom álmos hangját a vonal túlsó végén.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Azt szeretném kérni, hogy értem gyere a diákházba. Mindent elmagyarázok, csak kérlek siess.

- Megyek - válaszolja, majd lerakja a telefont.

Közben berohanok a házba és gyorsan összekapkodom a legszükségesebb cuccaimat, elhadarom a többieknek, hogy hová megyek és visszasietek az utcára. Anya már ott áll, a piros yaris motorja zúg és az ablaktörlő hevesen billen oda-vissza, hiszen anélkül hogy észrevettem volna eleredt az eső. Szinte feltépem az autót és hatalmas lendülettel süppedek bele az ülésbe.

- Mi a baj? Összevesztetek? Hol vannak a csomagjaid? Vigyük haza azokat is - kezd bele anya, amint bekötöm magam.

- Anya, Nana kórházba került. Elvitték a mentők és Cole vele van. Ott kell lennem - telik meg a szemem könnyekkel.

- Melyik kórház? - kérdezi azonnal, mire eldarálom a címet és elindulunk.

Az úton több kérdést is feltesz, ami alapján körvonalazódik előtte, hogy mi történt az éjjel. Kénytelen vagyok bevallani azt, hogy valószínűleg a lány túladagolta magát. Azt is tudatnom kell vele, hogy én voltam vele, amikor mindez megtörtént és arra is fény derül, hogy nem szóltam időben senkinek.

Ahogy megállunk az épület előtt, anya ragaszkodik hozzá, hogy velem tartson. Először ódzkodom a dologtól, de megígéri, hogy a büfében fog várakozni, így ketten lépünk be a hatalmas fotocellás ajtón.

A recepción elhadarom a lány nevét, mire a pult mögött üldögélő hölgy pötyög párat a billentyűjén és átirányít a Toxikológiára.