The Maze Runner: Angel in the Maze

Negyedik fejezet

Lucy a helyén maradt. Csak bámult maga elé, miközben körülötte szép lassan kiürült a szoba. Azt kívánta, bárcsak felébredhetne ebből a szörnyű rémálomból. Elhatározása, hogy sodródik az árral, egy csapásra szertefoszlott és olyan keményen próbálkozott nem az őt kínzó kérdéseken gondolkozni, hogy nem is vette észre, ahogy valaki az ő nevét ismételgeti.

- Zöldfül! Hékás, ébresztő!

Lucy összerezzent és felnézett. Az ázsiai fiú, Minho állt előtte, egyik kezét a vállára téve. Most, hogy a lány észrevette, rögtön el is vette a kezét.

- Nézd, ez így nyilván sokkoló lehet, de a mai nap még nem kell csinálnod semmit. Próbáld megemészteni a helyzetet. Ez most már az új életed és alkalmazkodnod kell. Próbáld összeszedni magad, különben Alby engedni fog Gally szavának és bezár a konyhába.

Lucy végiggondolta a fiú szavait, majd lassan felállt.

- Miért tenne ilyet? - kérdezte végül.

- Szíve szerint ő is eldugott volna, hogy soha ne kerülj láb alá - vonta meg a vállát Minho. - Eléggé hímsoviniszta, de hát két évig csak fiúk voltak itt. Bizonyítsd be, hogy érsz annyit, mint egy fiú, hogy fontosabb feladatokat is rád bízzanak.

Lucy a fiú arcát vizsgálgatta. Úgy tűnt, komolyan beszél.

- Miért mondod ezt nekem? - kérdezte. - Te nem így gondolod?

Minho elmosolyodott.

- Ahogy kiálltál magadért, azt sugallta nekem, hogy nem vagy egy könnyen eltiporható virágszál. Nem sokan mernek így szembeszállni Albyval, pláne nem az első napjukon. De egyelőre húzd meg magad. Később, amikor már jobban megismerted az itteni életet, talán felemelheted a hangod. - Kinyújtotta a kezét. - Jut eszembe, még be sem mutatkoztam rendesen. Minho vagyok.

- Lucy - felelte Lucy, miközben kezet ráztak. Minho végigmérte a lányt, ahogy távolodott tőle, majd sarkon fordult és távozott.

Lucy lassan felsétált a szobájába, de az esze máshol járt. Azon gondolkodott, vajon miért küldték el egy ilyen helyre. Mit tehetett, amiért azt érdemelte, hogy bezárják egyedüli lányként ötven fiú közé, akik már két éve nem találkoztak nőnemű lénnyel? Lucy őszintén rettegett a kényszerű együttéléstől. Mégis hogyan védje meg magát? Van ezeknek egyáltalán fegyverük? Lopnia kéne egyet? Nem, azzal csak bajba sodorná magát. Már így is úgy érezte, hogy nem szívesen látott vendég a Tisztáson.

Benyitott a szobába és most jobban körülnézett. A szobában egyetlen ágy volt, a közelében pedig három szék volt elhelyezve, amikre valaki hanyagul ledobott egy csomó női ruhát. Ezeken kívül csak egy kis asztal és egy ferde szekrény volt, aminek a fiókjaiba szintén ugyanolyan hanyagul beletuszkoltak jó pár női holmit. Úgy tűnt, az illetőt azonban eléggé érdekelték a fehérneműk, mert azok a földön hevertek. A kis asztal tetején egy lámpa volt elhelyezve, de az most nem világított, hiszen az ablakon keresztül elég fény szűrődött be a szobába.

Lucy nekilátott, hogy egy kis rendet tegyen a ruhái között: összehajtotta a pólókat, farmerokat, pulcsikat és szépen rendben elhelyezte őket a szekrény fiókjaiban. A rendetlenség miatt azt hitte, sokkal több holmija van, de amikor még csak félig töltötte fel a harmadik fiókot és egy újabb adag ruha után nyúlt, döbbenten vette észre, hogy már elfogytak. Cselekvés hiányában megvetette az ágyát, majd leült az egyik székbe és elővette a zsebéből a fémrudat. Az ujjai között forgatva próbált valami fogást, egyenetlenséget találni rajta, de az ugyanolyan sima volt, mint korábban. Nemsokára már csak szórakozottan babrált a fémdarabbal, miközben a gondolatai újra elkalandoztak. Próbált visszaemlékezni valamire a múltjából, de semmit sem talált. Ráadásul minél inkább erőltette az agyát, annál jobban elfáradt. Végül letette a rudat a szekrény tetejére, majd befeküdt az ágyba és ruhástul, úgy ahogy volt, azonnal elnyomta az álom.