Negyvenkettedik fejezet

1.1K 70 13
                                    

Lucy követte a lépcsőn lesiető Newtot és Thomast, majd utánuk rohant a szikrázó délutáni napsütésben. Egy ideig egyikük sem szólt egy szót sem. A lány megpróbált nem túlságosan fellelkesülni a gondolaton, hogy Alby jelen állás szerint nem kívánta úgy a halálát, mint Gally és Ben, de nehezen tudta visszafogni optimizmusát. Lehet mégsem volt egy lelketlen szörnyeteg az Útvesztő előtt. Talán van remény, hogy ha Newt vagy Minho vagy bárki más visszakapja az emlékeit, nem fogják meggyűlölni.

- Éhesek vagytok? - kérdezte hirtelen Newt.

- Éhes? - Thomas olyan arcot vágott, mint aki nem hisz a fülének. - Majdnem elhánytam magam az előbbiektől. Nem, nem vagyok éhes.

- És te, Luce? - fordult a lány felé Newt.

- Én tudnék enni - vonta meg a vállát Lucy, mire Newt elvigyorodott.

- Ahogy én is. Remélem, maradt még valami az ebédből. Beszélnünk kell.

Lucy sejtette, hogy ez fog következni. Túl sok minden történt az elmúlt napokban és a furcsa események egyre csak szaporodtak. Valamit lassan időszerű lenne kitalálniuk, ha meg akarják őrizni az irányítást.

Serpenyő nem igazán volt elragadtatva, hogy késve értek oda, de Lucy protekciójának hála sikerült szert tenniük néhány sajtos szendvicsre és nyers zöldségre. Úgy döntöttek, kint fogyasztják el az ebédjüket, ezért a nyugati falnál telepedtek le, hátukat a dús indáknak támasztva és úgy figyelték a Tisztás nyüzsgését. Miközben a szendvicsét majszolgatta, Lucy azon morfondírozott, hogy vajon meddig lesz még meg ez a kényelmes kis életük. Tudta, hogy minden meg fog változni, mióta visszakapott egy kicsit a múltjából, de az, hogy egyre több ember ismételgette ezt, azt sejtette, hogy ez hamarosan be fog következni.

- Láttatok már valaha ilyet? - kérdezte Thomas néhány percnyi csönd után.

Newt komoran nézett rá.

- Amit Alby csinált? Ilyen súlyosat még nem. Mikor Luce átváltozott, akkor ő is mesélt az emlékeiről, de voltak dolgok, amiket ő sem árulhatott el. Gally vádaskodni akart, de neki sem hagyták, hogy konkrétat mondjon.

- Az Alkotók valamilyen módon be tudnak nyúlni a fejünkbe - magyarázta Lucy. - Fogalmam sincs, hogyan. Mikor valami olyanról akartam beszélni, ami nem tetszett nekik, ráereszkedett egyfajta köd az elmémre és éreztem, hogy valami átveszi felettem az irányítást. Csak akkor engedtek szabadon, mikor nem ismételgettem mást, csak azt, hogy csendben maradok, és nem mondok semmit. - Akaratlanul is megborzongott. - Nagyon ijesztő volt, hogy nem voltam ura a testemnek. Alby szerintem még jobban megrémülhetett.

Úgy tett, mintha nem látta volna, de érezte, hogy Newt kicsit közelebb araszolt hozzá. Thomasnak nem tűnt fel, mivel a gondolataiba mélyedt, így Newt és Lucy válthattak egy pillantást. Newtnak nem tetszhetett, amit a lány szemeiben látott, mert hirtelen témát váltott.

- Meg kell találnunk Gallyt - harapott egy darabot a répából. - A vacadék elrejtőzött valahol. Amint végeztünk, megyünk, megkeressük és bevágjuk a Dutyiba.

- Ez komoly? - Thomas láthatóan teljesen felvillanyozódott, ám Lucy csak szomorúságot érzett. Szörnyűnek tartotta, hogy a fiú ennyire beleőrült abba, amit látott.

- Azzal fenyegetőzött, hogy megöl titeket - mondta Newt komoran. Lucy látta az arcán, hogy a fiú szemében Gally elvesztette minden megmaradt becsületét. - Biztosra kell mennünk, nem tűrhetjük az ilyesmit. Majd megfizet a viselkedéséért. Örülhet, hogy nem toloncoljuk ki.

The Maze Runner: Angel in the MazeWhere stories live. Discover now