The Maze Runner: Angel in the Maze

Huszonnegyedik fejezet

Az elkövetkező két és fél hét volt Lucy legboldogabb időszaka a Tisztáson. A tábortűzön történtek annyira feldobtak mindenkit, hogy a kötelező munkák még sosem folytak ilyen jó hangulatban. A fiúk mindig köszönten Lucynak, a lány lelkesen viszonozta ezt és lassan már kezdtek egy nagy boldog családra hasonlítani. Még ha nem is mindenki vett részt ebben az „idillben".

Gally öt nappal azután hagyta el a Tábort, hogy magához tért és azóta az egyik leghangosabb ellenzője lett Lucy jelenlétének. Mindenkit azzal traktált, hogy a lány veszélyes, hogy nem szabad bízniuk benne és hogy minden, amit eddig tett, csupán beetetés volt, hogy a bizalmukba férkőzzön. A fiúk többsége csak legyintett ezekre vagy figyelmen kívül hagyták, viszont néhányan egyetértettek Gallyvel: ezek azok a fiúk voltak, akikkel Lucy soha egy szót sem beszélt, sőt, nem is nagyon látta őket. Ők letten Gally új bandája.

- Ők azok, akik átestek az Átváltozáson - magyarázta Newt egyik este. - Többnyire nem sok vizet zavarnak, megvannak magukban. Ám mióta Gally csatlakozott hozzájuk, egyre többet zúgolódnak.

- Gondolom azon, hogy miért bíztok meg bennem - motyogta Lucy kedvetlenül.

- Ja, valami ilyesmi a bajuk - vonta meg a vállát Newt. - Ne foglalkozz velük, Luce. Te közénk tartozol, és rajtuk kívül mindenki ezt gondolja.

Lucynak azonban a többi öt srác helyett is fájt, hogy Gally most már ellenségnek gondolta. Hiányzott neki a fiú régi énje, akivel még együtt dolgozott, tervezett és viccelődött. Hiányoztak a kiprovokált balhék közte és Minho között; mert balhék most is voltak, de ezek már fájóan igaziak voltak. Mivel Lucy egész nap az Útvesztőben szaladgált, csak este találkozott a többi tisztárssal, viszont ilyenkor majdnem mindig kénytelen volt elviselni Gally hangos piszkálódásait. Newt, Serpenyő, Minho, Ben, Adam és még Alby is próbálták leállítani, de az mind falra hányt borsó volt.

Gallyt elvesztette, viszont megkapta helyette Chuckot. A pufók fiú vacsoránál mindig elmesélte a napját és a próbáit, viszont minél többet teljesített, annál egyértelműbbé vált, hogy Lögybölő lesz belőle. Nem volt erős, mint egy Építő, se gyors, mint egy Futár, ráadásul a hosszú munkát se bírta a Kertben. A kézügyessége viszont jó volt, hiszen Lucy gyakran látta, hogy egy kis fadarabot faragott vagy vadvirágokból készített láncot.

Nappal Chuck állandóan viccelődött és próbált mindenkinél bevágódni, felvenni a stílust és a szavakat, éjszaka azonban gyakran kínozták rémálmok és szinte mindig sírt. Egy éjszaka Newt majdnem Lucyra törte az ajtót, mert Chuck már órák óta zokogott és senki sem tudta lenyugtatni. A lány bozontos hajjal, félálomban és Newttól megörökölt pizsamájában kereste meg Chuckot a hálózsákban alvók között és ölelte szorosan magához.

- Ne sírj, semmi baj - motyogta álmosan. - Tudom, hogy rossz, én is voltam már így, de túl kell lendülnöd rajtuk. Ha hagyod, hogy eluralkodjanak rajtad, ők győztek.

- Hiányzik a mamám - szipogta Chuck, miközben a kezével Lucy pizsamáját markolta.

Lucyba ekkor hasított a gondolat, hogy még nem is gondolt a családjára. Vajon mi lehet az ő anyjával? Még az arcára se emlékezett. Gyorsan kiverte ezt a fejéből.

- Tudom - simogatta a fiú fejét. - De ő sem akarná, hogy minden éjszakádat a félelmeid között töltsd. Nem baj, ha félsz, hiszen itt mindenki félt már egyszer, de ne hagyd, hogy a félelem irányítson.

- Még te is? - nézett fel rá Chuck nagy szemeket meresztve.

- Igen, én is - bólintott Lucy és próbált nem Newtra nézni, aki végig ott állt fölöttük. - Sokszor félek, hogy odakint egy Sirató elkap valakit és én nem lehetek ott, hogy megmentsem. Félek, hogy berontanak ide fényes nappal és megölik a fiúkat...