The Maze Runner: Angel in the Maze

Negyvenötödik fejezet

Mikor felébredt, Lucy úgy érezte, mintha évtizedek teltek volna el azóta, hogy utoljára ilyen izgatottan kelt. Pedig nem volt az olyan régen, csupán négy napja. Mégis mintha egy másik korban történt volna. Ezen a helyen és főleg ilyen körülmények között furán érzékelte az idő múlását.

Ahogy felkelt és felöltözött, azon merengett, hogy a szokásos párosuk Minhóval most egy új taggal fog bővülni. Nyilván furcsa lesz először Thomas jelenléte, hiszen úgy megszokta már, hogy a napja nyolcvan százalékát az Elöljáróval tölti, de kicsit sem bánta, hogy így megváltoztak a dolgok. Tudta, hogy Thomas azóta Futár akart lenni, hogy a Tisztásra jött és ő örömmel kísérte el az útján. Amíg Minho oktatja, addig ő figyel a Siratókra, mert nincs az az isten, hogy Thomas átessen az Átváltozáson. Már csak a gondolatától is írtózott.

Megejtette a szokásos látogatást Serpenyőnél (aki biztosította róla, hogy este őt is és Thomast is különleges meglepetéssel várja), majd elindult a Nyugati Kapu felé, ahová a találkozót megbeszélték. Azt azonban nem várta, hogy valaki már fogja várni ott.

- Jó reggelt, Luce! - köszönt Newt, ahogy odaért hozza.

- Neked is jó reggelt! - mosolygott rá a lány. - Hogyhogy itt?

- Mi az, már nem is kívánhatok szerencsét neked indulás előtt? - kérdezte incselkedve a fiú.

- Dehogynem, csak az utóbbi időben annyi minden történt, azt hittem...

- Lehet, hogy Alby még mindig nem száz százalékos, de már majdnem visszarázódott. Emiatt kicsit több szabadidőm lett, szóval minden visszatérhet a régi kerékvágásba.

Lucyt megmosolyogtatta a gondolat. Tényleg jó lett volna már úgy végigcsinálni egy napot, hogy semmi szokatlan nem történik, ugyanakkor a folytonos változások talán jelezhették azt, hogy elindultak a kiútkeresés útján.

- Kis normalitás - nézett körül az ébredező Tisztáson. - Micsoda luxus az manapság.

- Úgy beszélsz, mintha az egész életedet itt élted volna le - jegyezte meg Newt.

- Úgy is érzem - sóhajtotta Lucy. - Néha eszembe jut, hogy alig vagyok itt két és fél hónapja és ilyenkor mindig ledöbbenek. Olyan, mintha mindig veletek lettem volna.

- Nekünk is az, hidd el - mosolygott rá melegen a fiú. - Te már közénk tartozol. Ahogy Tommy is.

Lucy egy pillanatra elnézett Newt válla mellett, és ekkor megpillantotta Minhót és Thomast, akik a Térképszobából kilépve egyenesen feléjük tartottak. Közben a Tisztás is megremegett, ahogy lassan elkezdtek kinyílni a kapuk.

- Itt az idő - sóhajtotta Lucy, miközben érezte, hogy az ereiben szétárad az adrenalin. Bár furcsának tűnhet ez más számára, de már alig várta, hogy ismét futhasson, és az Útvesztőben lehessen. Remélte, hogy Newt is látja rajta az izgatottságát, így nem fog aggódni érte annyira. - Este találkozunk!

- Mindenképp - ölelte meg gyorsan Newt, majd elindult vissza a Tábor felé. Intett Minhóéknak, mikor elhaladt mellettük, de nem fordult vissza.

- Rendesen elköszöntél a szőke hercegedtől? - kérdezte vigyorogva Minho.

- Fogd be - bokszolt a vállába Lucy, majd rámosolygott Thomasra. - Izgulsz?

- Menjünk már! - toporgott egyhelyben a fiú, mint valami izgatott kisiskolás.

- Tartsd az iramot, Zöldfül! - csapott a vállára Minho. - Lucy és én szeretünk gyorsak lenni.