The Maze Runner: Angel in the Maze

Harminchetedik fejezet

Lucyt összesen három másodpercre dermesztette meg a kialakult helyzet. Eddig tartott, amíg végiggondolta a lehetőségeit. Előtte három Sirató, mögötte egy és az rohamosan közeledik. Távoltarthatná őket, de kétfrontos harcot nehezebb megnyerni, mint az egyet, ráadásul nem tud egyszerre négyfelé koncentrálni úgy, hogy még Thomasra is figyeljen. Plusz már fáradt is volt, vagyis közel sem tudta volna kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Csak úgy volt esélyük, ha kiszabadulnak a csapdából és Lucy addig hátráltatja őket, amíg Thomas el nem menekül.

Koncentrált, mire a rúdból egy hatalmas kalapács keletkezett. Visszafordult az üldözőjük felé, ami már készítette skorpiókarját, hogy szúrjon vele.

- Thomas, készülj! - kiáltotta Lucy. - Kétoldalra vetődünk, mikor mondom, rendben?

- Oké! - felelte Thomas és berogyasztott, hogy készen álljon a manőverre.

A három Sirató lassan közeledett feléjük; nyilván azt hitték, hogy feladták és ráérnek eljátszadozni az étellel, mielőtt elfogyasztják. Lucy azonban készen állt egy kis meglepetéssel.

- Na gyere! - kiáltott rá az előtte lévő magányos Siratóra. - Gyere, itt vagyunk!

A Sirató felüvöltött és nekiiramodott. Lucy és Thomas szorosan egymás mellett álltak, de mikor Lucy szólt, hogy „Most!", kétoldalra vetődtek, így a szörny elzúgott mellettük. Mire megfordult, Lucy már lendítette is a kalapácsot és teljes erőből belevert a lénybe, amitől az egyenesen a társainak esett. Visszaváltoztatta a rudat, kettétörte, majd hamarosan két minigunt fogott a kezében és rögtön tüzet nyitott.

A Siratók mind visítoztak és igyekeztek előrehaladni a lövedékek százai között, de nem jutottak előrébb. Így elkezdték megmászni a falakat, de Lucy követte a mozgásukat. Ám tudta, hogy négy Sirató ellen nem sokáig húzza.

- Rohanj! - kiáltott hátra Thomasnak. - Feltartom őket, addig menj vissza a kapuhoz!

Nem látta Thomast, de bízott benne, hogy vette az üzenetet és elrohant, hogy egérutat nyerjen. Ám hamarosan egy új hang szólt hozzá a hangzavarban:

- Lucy, gyere! Csaljuk őket a Sziklához!

A lány döbbenten fordult hátra és látta, hogy Minho épp Thomas karját fogja, hogy mozgásra késztesse. Látva az ázsiai fiú eltökélt tekintetét, Lucy visszaváltoztatta fegyvereit a rúddá, majd rohanva követni kezdte őket. Hallotta maga mögött a Siratókat, de nem törődött velük: minden megmaradt erejét abba ölte, hogy tartsa a lépést Minhoval és Thomasszal.

Ahogy bevették az utolsó kanyarok egyikét, Minho megpróbált eligazítást adni.

- Láttam az előbbi... vetődéseteket... támadt egy ötletem...

Befordultak az utolsó kanyaron és hamarosan a Sziklánál találták magukat, ahol a fal a semmiben ért véget. Mintha az égbolt keresztezte volna, úgy húzódtak el ott a csillagok százai. Lassan lefékeztek és zihálva igyekezték összeszedni a maradék erejüket. Thomast azonban az előtte álló látvány foglalkoztatta, mert lassan odasétált az Útvesztő végéhez.

Lucy ugyanazt látta a fiú arcán, amit ő is érzett, mikor először látta. Bár nemigen volt okuk lelkesedésre azzal kapcsolatban, hogy megtalálták a végét, de mindenképp lenyűgöző volt. Bármilyen irányba nézett, csak a puszta levegőt és a csillagos eget látta. Fura és nyugtalanító látvány volt, mintha a világegyetem peremén állt volna. Az ég alja már világosodott, közeledett a hajnal. Ha elintézték a négy Siratót és nem jön több, akkor megcsinálták.