The Maze Runner: Angel in the Maze

Tizennyolcadik fejezet

Lucy még fel sem eszmélt a sokkból, mikor érezte, hogy mellőle egy másik fiú futásnak eredt. Minho teljes erejéből rohant, miközben a szörnyeteg megfordult és rémes géplábain igyekezett eltűnni az Útvesztő folyosóin. Minho alig tíz másodperc alatt ért el Gallyhez, átvetette a karját a nyaka körül, majd elkezdte visszafelé vonszolni. Ám a zajra a Sirató is felfigyelt, megfordult, majd lassan, akár a fenyegető, kivédhetetlen halál kezdett a fiúk felé mászni. Lucy látta, ahogy a nyálkás test hátsó részéből egy fémfarok előrelendül, akár egy skorpióé, és felkészül, hogy megtámadja újabb áldozatát.

Lucy körül a fiúk eszeveszetten kiabáltak. Bíztatták Minhót, hogy igyekezzen, de még az izmos ázsiai se tudott olyan gyorsan haladni Gallyvel a hátán, hogy lehagyja a Siratót. A lány csak állt dermedten és elszorult szívvel figyelte, hogyan küzd négy legjobb barátja közül kettő a túlélésért. Tenni akart valamit. Segíteni akart, meg akarta menteni őket. Nem nézhette tétlenül, hogyan tépi szét őket az a gépszörnyeteg. Ez a vágya még a Siratóktól való félelmét is kiölte belőle. Meg akarta menteni őket. Minhót és Gallyt.

Harcolni akart. Új életében először harcolni akart. Le akarta verni a Siratót, szembe akart szállni vele, hogy Minhóéknak legyen idejük visszaérni a Tisztásra.

De ő maga csak egy lány volt. Egyedül, fegyver nélkül egy ilyen szörny ellen. Hogyan csinálja? Hogyan...?

Ekkor, valami isteni sugallatra, eszébe jutott a fémrúd.

Lelassult körülötte a világ, vagy talán ő maga gyorsult fel? Nem tudta eldönteni. A zsebébe nyúlt és előhúzta a fémrudat. Vizsgálni kezdte és szinte látni vélte, hogy valami sugárzik belőle. Látni vélte, ahogy fodrozódik körülötte a levegő, mintha izzott volna. Nem tudta, hogy ez tényleg így van-e, mindenesetre ő így látta. Úgy érezte, mintha egy belső hang éppen elmagyarázná neki, mit is csináljon ezzel a rúddal. Olyan volt, mintha visszakapta volna a múltja egy darabját. Aminek fontos és állandó része volt ez a fémdarab.

Felnézett és ökölbe szorított kezében ott tartotta a rudat. Már tudta, mit kell tennie.

Minho összeszorított fogakkal húzta-vonta Gallyt, aki próbált a lábán maradni, de látszott, hogy hatalmas fájdalmai vannak. Mögöttük a Sirató egyre közelebb és közelebb ért, a farokból kiugrott egy tű, ami szúrásra emelkedett. Lucy előrelépett, de még nem szelte át a határt. Nem látta maga körül a fiúkat, már a hangjukat sem hallotta. Csak a Siratóra koncentrált, a célpontra, amit el akart pusztítani. Kinyújtotta a karját a szörny felé, a fejében pedig megjelent egy kép. Egy kép, egy tervrajz, amit már megálmodott egyszer. Hiszen lerajzolta és a tervrajz most ott pihent a szobájában, az éjjeliszekrény fiókjában. Koncentrált, látta maga előtt az összes apró darabot, ami felépítette a fegyvert, tudta, minek hogyan kell működnie, még a töltényeket is megtervezte, amik a fegyverben futó elektromos töltésekből átalakított energiából álltak.

Építő volt. Egy Építő, aki fegyvereket épít.

A rúd felizzott, majd felragyogott, végül az elemek elkezdtek megjelenni. Mintha a rúd kezdett volna átváltozni, de valójában a semmiből jelentek meg az alkotóelemek. Minden egymásba kapcsolódott, belülről kifelé építkezett, és amikor az utolsó darab is a helyére kattant, a kész gépágyú ott volt a kezében, tüzelésre készen. Lucy terpeszbe állt, hogy állva maradjon a visszarúgás után, majd lehunyta a bal szemét és célzott.

- Minho, félre! - kiáltotta.

Minho olyannyira meglepődött, hogy Gallyvel együtt hasra esett, ám már ez is tiszta célt szolgáltatott Lucynak. Jobb mutatóujjával ráfogott a ravaszra, majd kifújta a levegőt és lőtt.