The Maze Runner: Angel in the Maze

Tizenkilencedik fejezet

Vágni lehetett a feszültséget a tanácsteremben. Lucy úgy érezte magát, mintha a kivégzésére sétált volna be. Leült ugyanabba a székbe, amibe az érkezése napján és végignézett a vele szemben ülő fiúkon. Mind olyan arcot vágtak, mintha féltek volna tőle. Ez alól kivételt képzett Newt és Minho: előbbi bíztatóan, utóbbi pedig teljesen elámulva bámult rá.

- Hagyjuk most a formalitásokat - vágott a közepébe Alby. - Ami a Keleti Kapunál történt, minden volt, csak nem szokványos. Lucy, tudni akarom, hogy mi történt. Mondj el mindent, amit tudsz. Mi történt? Mi volt ez?

- Nem tudom - rázta a fejét a lány. - Úgy éreztem, mintha... mintha valaki megmondta volna, mit csináljak. Mintha egy hang megsúgta volna, hogy a rúd mire való és hogyan segítsek vele Minhóékon. Megjelent a fejemben a fegyver képe, minden egyes alkotórésze és egyszerűen tudtam, hogyan építsem meg. De egészen eddig fogalmam se volt róla, hogy képes vagyok erre...

Nem tudta, mi mást mondhatott volna még, így elhallgatott. Borzasztóan ideges volt. Newtra nézett és az sem nyugtatta meg, hogy a fiú is feszülten néz rá, még ha közben próbál is lelket önteni belé.

- Ha szabad szólnom - húzta ki magát Minho -, nem értem, mit problémázunk ezen ennyit. Lucy megmentette az életünket. Nélküle engem is elkapott volna a Sirató. Lehet, hogy nem úsztam volna meg egy szúrással, talán széttépedt volna. Ha Lucy nem csinálja azt, amit, Gallyvel ott haltunk volna meg. Még sosem láttam ilyet. Olyan magabiztos volt, mintha eddig Siratókkal küzdött volna.

- Ki tudja, talán tényleg ezt csinálta - jegyezte meg Clint. - Úgy értem, honnan a bökött életből tanulhatott meg így harcolni?

- A harc a vérében van - mondta Minho. - És ha eddig nem jöttetek volna rá, nem akarja ellenünk használni. Mi oka lenne rá?

- Ez akkor is furcsa - szólalt meg Winston. - Két évig semmi esélyük nem volt a Siratók ellen, most meg hirtelen felküldik az első lányt, aki képes küzdeni ellenük. Mi változott meg? Miért adnának ilyen váratlanul ekkora fegyvert a kezünkbe?

- Te hallod, hogy mit beszélsz? - szólalt meg most először Newt. Pillantásával mintha keresztül akarta volna döfni a Nyesőt. - Luce nem egy tárgy és legfőképp nem egy fegyver. Ő a bajtársunk, ugyanolyan tisztárs, mint bármelyikünk. Csak van benne egy kis extra képesség.

- De ez miért most jött elő? - tette fel a költői kérdést Serpenyő. - Úgy értem, akkor semmi sem történt, mikor Justin rátámadt.

- Ki tudja - vetett egy furcsa pillantást Alby Lucyra. - Ugyanis a sztorit még mindig nem ismerjük...

- Ennek most semmi köze ehhez - szakította gyorsan félbe a „nagyvezért" Newt.

- Pontosan - csatlakozott Minho is. - Azt hittem, azért gyűltünk össze, hogy kitaláljuk, mi legyen Lucyval és hogyan hasznosítsuk a képességét.

- Még nem biztos, hogy egyáltalán engednünk kéne neki - vélekedett Alby. Lucynak csak ekkor esett le, hogy a fiú valóban tartott tőle. - Most, hogy tudja, mire képes, veszélyessé vált. Abból, amit a többiek odakint mondtak egymásnak, egyértelművé vált, hogy a legtöbben megrémültek attól, amit csinált.

Lucy idegesen nyelt egyet. Ilyen az ő formája: épp mikor már beilleszkedett, mikor már kezdte elfogadni az új életét, beüt egy ilyen, neki feltör egy fegyveralkotó képessége és most már mindenki fél tőle. Ám bármennyire tartott a Gyűlés kimenetelétől, nem bánta meg, amit tett. Hogyan is bánhatná, hogy megmentette a két legjobb barátját?

- Rendben, ideje sorban kikérni mindenki véleményét - folytatta Alby. - Lucy, te csak akkor beszélsz, ha valaki kérdez. Világos?

Megvárta, amíg Lucy bólint, majd Zart felé fordult. Míg az első Gyűlésén az Ekések Elöljárója kényelmetlenül feszengett, most határozottan kihúzta magát, mutatva, hogy ebben a helyzetben konkrét véleménye van.