A Szikla peremén indák lógtak le a semmibe, amik ezelőtt nem voltak ott. Az egyik végük a falakon lógó borostyánhoz volt kötözve, a másik a semmibe lógott alá, majd eltűnt a láthatatlan négyzet peremén. Így pontosan látták, hova kell ugraniuk.
- Nem hiszem el, hogy ez kibírta ezt a poklot - jegyezte meg Lucy, majd felnézett Minhóra és óvatosa megpaskolta a karját. - Szép munka.
- Igyekeztünk - vonta meg a vállát a fiú. - Gyertek, menjünk.
Azzal leugrott és nemsokára eltűnt a láthatatlan bejárat mögött. Olyan volt, mintha egy hirtelen mozdulattal kitörölték volna a világegyetemből.
- Azt a kibökött... - Serpenyő leállította magát. - Ha nem harcoltunk volna egy falkányi Siratóval, akkor ez lenne ma a legkiakasztóbb dolog, amit láttam.
- Nem csak neked - bólogatott Newt. - Ki a következő?
- Ti menjetek le - mondta Lucy. - Én leszek az utolsó.
Newt kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de végül meggondolta magát. Szó nélkül ugrott, karjait az oldalához szorítva és a lábát kinyújtva, és így zuhant, amíg el nem tűnt. Utána Serpenyő, majd Winston, végül pedig Lucy egyedül maradt a Szikla peremén.
Még egyszer utoljára visszafordult és végignézett a vérrel áztatott folyosón. A látvány minden bizonnyal kísérteni fogja élete végéig, de úgy érezte, tartozik ennyivel az elesetteknek, akik az életüket adták azért, hogy ők kijuthassanak.
- Köszönjük - suttogta bele a szürkeségbe. - Nem feledünk titeket soha.
Ezután visszafordult és leugrott.
Jéghideg hullám csapta meg, amint behatolt a Sirató-odúba. A lábujjainál indult, és végigfutott az egész testén, mintha csak egy jéghideg víztömegen ugrott volna keresztül. Amikor a lába földet ért, a világ csak még sötétebbre váltott. Bár megcsúszott a nedves felületen, sikerült megőriznie az egyensúlyát. Amint stabil lábakon állt, felemelte a fejét és döbbenten nézett körbe.
A Sirató-odú koromfekete volt, a zseblámpák voltak az egyetlen fényforrások. Amint összeszedte magát, Lucy rájött, hogy egy három méter magas kőhengerben vannak. A levegőt nyirkosnak érezte, a falakat fényes, ragadós olaj borította. Az előttük tátongó alagút néhány méter távolságban már a sötétségbe veszett. Lucy felnézett a lyukra, ahonnan érkeztek. Olyan volt, mint egy mély, csillagoktól mentes űrbe néző, négyzet alakú ablak.
A következő pillanatban már Chuck ölelte át, akit egyáltalán nem zavart, hogy tiszta vér volt. Lucy is boldogan karolta át a fiút, és miután elengedte, összeborzolta a haját.
- A többiek? - kérdezte Thomas.
- Halottak - felelte Lucy. - Ennyien maradtunk.
Ezután egy ideig senki sem szólalt meg. Nagyon sokáig senki sem szólalt meg.
- Figyeljetek ide - törte meg a csendet Minho, és kihúzta magát. - Lehet, hogy csak nyolcan maradtak életben, de legalább ők életben maradtak. És senkit se szúrtak meg, pont, ahogy Thomas megjósolta. Most meg húzzunk el innen.
Annyi ember halt meg, gondolta Lucy, akinek az örömét nagyon gyorsan elsöpörte a feltörekvő gyász. Alby, Hank, Clint, Jeff... Zart, Dave, Billy, Jackson... Adam, Gally, Ben... És még negyven ember, akiket alig ismert. Annak ellenére, hogy nem maradt más választásuk, mert tisztában volt vele, hogy ha a Tisztáson maradnak, akkor valószínűleg mind meghalnak, elszomorította az elvesztésük. Ilyen áldozatokkal hogyan lehet ezt győzelemnek nevezni?
أنت تقرأ
The Maze Runner: Angel in the Maze
قصص الهواةAz Útvesztőben két éve dolgoznak a fiúk azon, hogy valami kiutat találjanak. Amikor a Doboz - mint mindig - ebben a hónapban is megérkezik, mindenki megrökönyödésére egy lányt hoz fel. Aki nem csak éles eszű és szókimondó, hanem kiváló harcos is és...
