The Maze Runner: Angel in the Maze

Negyvenegyedik fejezet

Lucy megdermedt, miközben elemi erővel robbant be minden az agyába, ami felébredése után fogalmazódott meg benne. Azonban nem sokat tudott gondolkodni, mivel Newt megragadta a kezét a jobbjával, miközben a baljával karon ragadta Thomast.

- Gyertek már - húzta őket. - Ne aggódjatok, veletek megyek.

Lucy követte őt, miközben a kezét szorongatta. Mögöttük Thomas és Chuck haladt. Elhagyták a Tanácstermet, és a csigalépcső felé vették az irányt. Annak aljában azonban Newt villámló szemekkel ránézett Chuckra.

- Te itt maradsz.

A pufók fiú csak bólintott. Lucy félt tőle, hogy Alby valamivel borzalmasan megrémiszthette, így elengedte Newt kezét és szorosan megölelte „kisfiát".

- Nyugi - borzolta össze Chuck haját Thomas. - Most választottak meg Futárnak, szóval a barátaid között tudhatsz egy igazi nagyágyút.

- Persze - suttogta Chuck, tekintetét a lépcsőre szegezve.

- Hé, nincs semmi baj - simított végig a fiú arcán Lucy. - Minden rendben lesz.

Chuck nem szólt semmit, csak ismét bólintott. Lucy még egyszer megszorította a vállát, majd felment a lépcsőn, nyomában Thomasszal. Közben próbált nem túlságosan engedni a sötét gondolatainak, de közben rettenetesen félt, mi fogja várni őt. Vajon Alby is ugyanolyan ellenséges lesz vele, mint Gally? Vajon ő is azt fogja mondani, mint Ben? Ha ő Kitoloncolásra ítéli őket, akkor mondhat bármit Newt és Minho, az ítéletet végre fogják hajtani. Lucy nem tudta, mennyi ideig tudna küzdeni a Siratókkal egyhuzamban és nem akarta kipróbálni.

Newt borús arccal várta őket a lépcső tetején. Mikor Lucy és Thomas felértek, jobbra a második ajtóig vezette őket, majd finoman bekopogott. Egy nyögés volt a válasz. Newt benyitott, belépett, és néhány másodperc múlva intett, hogy ők is jöjjenek. Lucynak fogalma sem volt, milyen állapotban lesz Alby, de kicsit megkönnyebbült, mikor látta, hogy a fiú már túl van a legrosszabbon, csupán végtelenül kimerültnek és sebezhetőnek tűnt. Csukott szemmel feküdt és úgy tűnt, hogy alszik.

- Alby? - szólította meg halkan Lucy, miközben leült az ágy jobb oldalán található székre. Thomas helyet foglalt a másik oldalon.

Mivel Alby nem reagált, ezúttal Newt próbálkozott egy kicsit hangosabban.

- Alby? Chuck mondta, hogy beszélni akarsz Luce-szal és Tommyval.

Alby szeme kipattant, így látni lehetett, mennyire véreres volt és úgy tűnt, mintha láztól csillogott volna. Először Lucyra, majd Newtra, végül Thomasra nézett, majd egy fájdalmas nyögés kíséretében felült, hátát az ágy támlájának döntve.

- Aha - motyogta rekedten.

- Chuck azt mondta, összevissza vergődsz, mintha bekattantál volna. - Newt előrehajolt. - Mi a baj? Még mindig rosszul érzed magad?

Alby zihálva válaszolt, úgy tűnt, mintha minden egyes szó egy héttel rövidítené meg az életét.

- Minden... meg... fog... változni.... Lucy... A lány... Thomas... láttam őket. - Pislogott egyet, majd visszafeküdt. A plafont bámulta. - Nem érzem túl jól magam.

- Hogy érted, azt láttad, hogy... - kezdte Newt.

- Lucyt hívtam! - kiáltotta Alby olyan hirtelen jött energiával, amire Lucy egyáltalán nem számított. - Nem téged hívtalak, Newt, hanem Lucyt! Őt és Thomast!