Ötvenötödik fejezet

912 63 8
                                    

A következő pár óra izgalmasan telt.

A legtöbb tisztárs úgy döntött, velük tart - többen is, mint amennyire Lucy számított. Bár senki sem ismerte be, a lány úgy érezte, a legtöbben arra játszottak, hogy majd csak egyvalakit fognak megölni a Siratók. E feltevés alapján a túlélési esélyek már nem is tűntek olyan rossznak. Azok, akik a maradás mellett döntöttek, kevesen voltak, de igen határozottnak és nagyhangúnak bizonyultak. Fel-alá járkáltak, duzzogtak, és arról győzködtek mindenkit, hogy Thomas terve hülyeség, öngyilkosság. Egy idő után aztán feladták, és elvonultak.

Lucyra és a távozást választó többi tisztársra rengeteg munka hárult. Miután ő és Newt beavatták Thomast és Teresát a történésekbe, elindultak, hogy leltározzak a fegyvereket, amiket Lucy használhatónak ítélt a Siratók elleni harchoz. A lány gyorsan beszervezte az Építőket és a Téglázókat, hogy segítsenek neki minél több lándzsát készíteni, amíg a többiek nem végeznek a saját teendőikkel. Kis idő múlva Thomas is csatlakozott hozzájuk, hozzáadva saját ötleteit a tervezéshez (így készítettek például szögesdróttal körbetekert farudakat és néhány masszív ág végére pedig késeket kötöztek).

Serpenyő és a Szakácsai hátizsákokat osztottak és pakoltak tele készletekkel. Ők feleltek az élelmiszerek beszerzésért és egyenlő elosztásáért. Az Ellenszerből is kapott mindenki, bár Lucy egyetértett Thomasszal abban a kérdésben, hogy a Siratók megszúrnák őket. Chuck feladata volt a vizes palackok megtöltése és kiosztása, amiben Teresa is segített. Lucy hallotta, ahogy Thomas arra kéri a lányt, hogy nyugtassa meg Chuckot vállalkozásuk veszélyeit illetően, még akkor is, ha ezért hazudnia kell. Általában kellett. Chuck megpróbált bátran viselkedni, de izzadt bőre és tompa tekintete jól mutatta a valós lelkiállapotát. Lucy nagyon szívesen töltötte volna azzal a délutánt, hogy megnyugtatóan magához öleli, de sajnos rengeteg dolga volt.

Minho kivitt néhány Futárt a Sziklához, hogy indák és kövek segítségével még egyszer leteszteljék a láthatatlan Sirató-odút. Remélték, hogy a lények a szokásos rutin szerint fognak közlekedni, és nap közben nem jönnek elő. Mikor visszatértek, Lucyban felébredt az optimizmus. Tényleg van ott egy kijárat. Vagy bejárat. Nézőpont kérdése.

Mikor mindent összeszedtek. Alby és Newt mindenkit összeterelt a Tisztás közepére, hogy Lucy bemutassa nekik, hogyan tartsák helyesen a fegyvereiket és hogyan tudják őket a legcélravezetőbben használni. Mindenkinek az arcán látszott a tömény összpontosítás, ahogy igyekeztek minél hamarabb elsajátítani a megfelelő készségeket, és ennek hála a két órás gyorstalpaló végére már mindenki olyan ügyesen bánt a lándzsával és a karddal, amennyire ilyen helyzetben lehetett. Lucy reménykedett benne, hogy ez elég lesz nekik ahhoz, hogy megállják a helyüket a Siratókkal szemben.

Nem sokkal a hagyományos kapuzárási időpont előtt Serpenyő még összeütött egy utolsó nagy vacsorát, hogy átvészeljék az éjszakát. A hangulat nem lehetett volna komorabb - a tisztársak arcán evés közben is látszott a félelem. Lucy Thomas és Chuck mellett ült, és talán ő volt az egyetlen, aki képes volt nyugodtan enni. A két fiú legalábbis csak piszkálta az ételét, bár Chuck igyekezett tisztességesen megvacsorázni.

- Szóval, Thomas - kezdet a pufók fiú teli szájjal. - Én ki után lettem elnevezve?

Thomas csak csóválta a fejét.

- Nem tudom. Talán Darwin. Az ürge, aki felfedezte az evolúciót.

- A nyakamat rá, hogy még senki se hívta őt ürgének. - Chuck bekapott egy újabb falatot.

- Ha már itt tartunk - szólalt meg Lucy is -, én kiről kaptam a nevem?

Thomas úgy nézett rá, mint aki nem akarja elhinni, hogy őt is csak ez érdekli ebben a helyzetben, de a szája sarka felfelé ívelt.

The Maze Runner: Angel in the MazeWhere stories live. Discover now