The Maze Runner: Angel in the Maze

Huszadik fejezet

Másnap reggel Lucy olyan korán ébredt fel, mint még soha. Ahogy kilesett a rönkök közötti résen, látta, hogy még a nap sem kelt fel, bár már világosodott a környezet. Nem ült fel, csak feküdt, bámulta a plafont és azon gondolkodott, amit Minho mondott neki előző nap vacsoránál. A Futár ugyanis megkereste, hogy adjon neki pár tanácsot, mesélt néhány érdekes tényt és adatot, hogy felkészítse a mai napra. Lucy tudta, hogy az izgalom ébresztette fel.

Futár lett. Végre Futár lett. Alig tudta elhinni, pedig tegnap szinte mindenki megkereste, hogy gratuláljon neki. Néhányan messze elkerülték, ők nyilván Albyval értettek egyet, de Lucyt kicsit sem érdekelte. Olyan boldog volt, mint itt tartózkodása óta még soha. Emiatt alig döbbent le az adatokon, amiket Minho elmondott neki. Elmagyarázta, hogy nagyjából mekkora az Útvesztő: minden irányba több kilóméternyi kiterjedésű volt. A Futároknak szinte emberfeletti képességekkel kellett rendelkezniük, hogy végrehajtsák a feladatukat. Bár, végső soron Lucy maga is emberfeletti volt valamilyen értelemben; hiszen ilyen képességet nem birtokolhatott akárki.

Hamarosan kopogtak az ajtaján, mire kikászálódott az ágyából, és ajtót nyitott. Minho állt előtte, zseblámpájával egyenesen az arcába világítva.

- Bökd meg Minho, ne süsd ki a retinám! - kapta szeme elé a kezét Lucy.

- Bocsesz - vonta meg a vállát Minho és lefelé fordította a lámpát. - Na, készen állsz Futárságod első napjára?

- Mi az hogy! Alig tudtam aludni! - vágta rá Lucy. Izgatottsága ismét felbuzgott benne, arckifejezése láttán pedig még Minho is elnevette magát.

- Örvendetes. Akkor öltözz át és megyünk benézni a raktárba. Kapsz pár új cuccot, remélem, örülsz neki - kacsintott.

- Három percet adj! - szólt Lucy és gyorsan becsapta az ajtót. Gyorsan lekapta magáról Newt pólóját, amit újabban pizsamának hordott, felvett egy sportmelltartót, egy futónadrágot, egy testresimuló trikót és a legkényelmesebb cipőjét. Egy új hajgumival összefogta a haját, felvette az övet a derekára, amin a rúd lógott, és máris menetkészen lépett ki a szobájából.

- Hűha, ez még két és fél perc se volt! - csettintett elismerően Minho. - Na gyere Zöldfül, vár a munka!

Minho a zseblámpával mutatta az utat a Tábor mellett. Lucy lelkesen követte a fiút, miközben tekintetével végignézett az „otthonán”. A fiúk hálózsákjaikban húzták a lóbőrt, a Tisztást megvilágították a hajnal első sugarai, mindent sötétkék árnyékok borítottak, a Vérháznál egy kakas kukorékolt. Lucy elmosolyodott. Ilyenkor tűnt a legbékésebbnek ez a hely.

A Tábor túlsó oldalán a hátsó sarokban Minho elővett egy kulcsot, mely egy kis raktárépület ütött-kopott ajtaját nyitotta. Lucy gyakran látta már, amikor Építőként ezen a helyen tevékenykedett de még sosem járt benne. Beleborzongott az izgalomba, alig várta, hogy lássa, mi van odabent. Köteleket és láncokat pillantott meg Minho lámpája fényénél, ami egy idő után megállapodott egy nagy, futócipőkkel teli dobozon.

- Igen, ez az első számú ellátmány, amit kapunk - jelentette ki Minho. - Legalábbis a mi szemszögünkből. Hébe-hóba felküldenek egy dobozt. Ha rossz cipőink lennének, a lábunk már rég tropára ment volna.

Ám Minho nem a nagy dobozba nyúlt, hanem a mellette pihenő kisebbe, amiben női futócipők hevertek.

- Tegnap délután kértünk pár cipőt neked - magyarázta. - Mekkora a lábad?

Lucy egy pillanatra úgy ledöbbent, hogy figyelmen kívül hagyta Minho kérdését.

- Kértetek? Tudtok kérni dolgokat az Alkotóktól?