The Maze Runner: Angel in the Maze

Nyolcadik fejezet

Másnap reggel magától kelt fel. Egy darabig ismeretlennek találta maga körül a környezetet, aztán már rájött, hogy az új szobájában van. Ablak híján a lámpa adott egy kis fényt, amit Lucy még előző nap kapcsolt fel, mikor bejött. Gyorsan átöltözött: farmert vett fel ujjatlan pólóval, a haját pedig összefogta. Előkereste a bakancsot, amit a tegnapi pakolásnál megtalált, felhúzta és elindult kifelé. Amikor kinyitotta az ajtót, majdnem beleütközött valakibe.

- Nocsak, milyen sietős valakinek! - jegyezte meg Newt vigyorogva. - Csak nem titkos randid van?

Lucy még csak el se mosolyodott. Sőt, úgy látta, hogy Newt vigyora sem volt túl őszinte.

- Nem, csupán téged akartalak megkeresni - felelte.

Newt láthatóan meghökkent a válaszon.

- Engem? - kérdezte hitetlenkedve.

- Igen. Alby azt mondta, te osztasz be minden nap egy Elöljáróhoz. Meg akartam kérdezni, mi lesz ma a feladatom.

Newt szinte már csalódottnak tűnt, de ez olyan gyorsan tűnt el az arcáról, hogy Lucy kételkedni kezdett abban, hogy jól látta-e.

- Az újoncok mindig a francos Nyesőknél kezdik - mondta, miközben megfordult, és a Vérház felé indult. Lucy mellé szegődött.

- Szóval malacokat kell majd levágnom? - kérdezte halálos nyugalommal és tárgyilagossággal. Newt feléfordult és a lány arckifejezése láttán elnevette magát. Lucy is csak eddig bírta, ugyanolyan jóízűen nevetett, mint Newt.

- Serpenyő hentesáruinak felvagdalása csak egy része a feladatnak - magyarázta a fiú. - A Nyesők csinálnak mindent, ami a jószágokkal kapcsolatos. Winston az Elöljárójuk - vicces srác, ahhoz képest, hogy meglepően élvezi a feladatát.

- Talán állatokat ölt ezelőtt - jegyezte meg Lucy, majd összenézett Newttal és újra elnevették magukat.

Nemsokára a Vérház pajtája előtt álltak. Tehenek bőgtek, bárányok bégettek és malacok röfögtek körülötte. Valahol egy kutya ugatott és nemsokára meg is jelent Winston.

- Jó reggelt! - köszönt. - Üdv, Zöldfül! Kész vagy az első munkanapodra?

- Még szép - felelte Lucy. - Legalább csinálok valami hasznosat.

- Este érted jövök, Luce - búcsúzott Newt. - Ne kelljen azt hallanom, hogy lazsálsz, különben nem tudom tovább győzködni Albyt, hogy hasznos vagy.

- Ne aggódj, Alby nem tudja, kiről is beszél - kacsintott Lucy Newtra, majd Winston társaságában belépett a Vérházba.

Az első órában Winston körbevezette őt, megmutatva, melyik karámban melyik állatokat tartják, hol vannak a csirkék, meg a pulykák. A kutya, egy Vau nevű szemtelen labrador nem tágított Lucy mellől, de a lány nem bánta, hiszen aranyos volt, ahogy mindig odadörgölőzött hozzá. Arra a kérdésre, hogy honnan jött a kutya, Winston azt válaszolta, hogy Vau mindig is itt volt. Szerencsére a nevét csak viccből kapta, és igazából nagyon csendes állatnak bizonyult.

A második órában Lucy az állatokat gondozta. A karámokat és az ólakat végigjárva megetette őket, javítgatta a kerítéseket, összeszedte a rengeteg plottyot. Végiggondolva érdekesnek találta, hogy már fel is veszi a helyi nyelvjárást, pedig még csak a harmadik napját töltötte a Tisztáson. A harmadik órában végig kellett néznie, ahogy Winston levág egy disznót és lassan előkészíti az állat étkezésre szánt részeit. Lucynak meglepő módon hamar sikerült elvonatkoztatnia a ténytől, hogy egy élőlény pusztult el a szeme láttára és érdekes módon a belsőségektől sem viszolygott. Sőt, a végén még be is segített Winstonnak, a fiú nem kis meglepettségére.