The Maze Runner: Angel in the Maze

Ötödik fejezet

Valaki felrázta az álmából. Kipattant a szeme, és egy túl közeli arcot látott maga előtt. Minden más még beleveszett a reggeli félhomályba. Kinyitotta a száját, de mielőtt megszólalhatott vagy ordíthatott volna, egy hideg kéz tapadt az ajkára. Lucy most már igazán megrémült. Ki lehet ez?

- Csitt, Luce. Ugye nem akarod felébreszteni az egész Tábort a kiabálásoddal?

Newt hajolt fölé, szemében pajkos vidámság csillogott. Látszólag teljesen túllépett az előző esti kis közjátékon.

Lucy még mindig csodálkozott, de a félelme érdekes módon megszűnt. Helyét a kíváncsiság vette át. Vajon mit akarhatott tőle Newt? Bólintott, próbálta a szemével kifejezni a beleegyezését, amíg Newt el nem engedte.

- Nem kellett volna így elbarikádoznod magad - mutatott a háta mögé Newt. Ott Lucy egy félig nyitott ajtót és egy felborult széket pillantott meg. - Nem vagyunk szörnyetegek, nem fogunk bántani. Most már te is közénk tartozol.

Lucy sóhajtott egyet, majd felült.

- Miért ébresztettél fel?

- Szeretnék mutatni neked valamit ébresztő előtt.

Az álmosság utolsó morzsája is eltűnt Lucy fejéből.

- Oké - mondta, jelezve, hogy készen áll. Kikászálódott az ágyból, és felvette a cipőjét. - Hová megyünk?

- Csak kövess és maradj a sarkamban. Útközben tartok neked egy kis ismeretterjesztést, de a legtöbb dolgot majd Alby elmondja a körbevezetésen.

Lelopakodtak a lépcsőn, nehogy felébresszék a Táborban alvókat, majd kiosontak az ajtón és onnantól már sétálhattak is arra, amerre Newt menni akart. Lucy most végre rendesen körülnézhetett.

A nap fénye még halvány volt, de a látnivalók így is kirajzolódtak az árnyékban. A szemközti fal árnyéka már nagyon hosszúra nyúlt, elérte a másik oldal borostyánnal bevont köveit. Ebből Lucy ki tudta következtetni az égtájakat. A Tábor, ahonnan jöttek, az északnyugati sarokban volt, a fák pedig délnyugaton álltak. A farm a Tisztás teljes északkeleti részét elfoglalta, a bőgő, kukorékoló, csaholó állatok meg a délkeleti sarokban laktak. Az udvar kellős közepén tátongó lyukban bújt meg a Doboz, szinte hívogatva őt, hogy ugorjon bele, és térjen haza. Ettől pár méternyire délre egy durva betontömbökből épített alacsony ház állt, aminek a bejáratát egy vészjósló kinézetű vaskapu zárta. Az épületnek nem voltak ablakai. Úgy tűnt, a kaput egy acélból készült nagy zárókerék nyitja, olyan, amilyeneket a tengeralattjárókba építenek be.

Miközben mindent megfigyelt, valami motoszkált a fejében. Úgy érezte, valami elkerülte a figyelmét, hogy valami más, mint eddig.

- Ne maradj le, Luce! - szólt hátra Newt halkan. - És figyelj, nehogy felébreszd a többieket!

Lucy először nem értette, mire célzott a fiú, de ekkor kiszúrt egy fűvel benőtt nagyobb területet a kert közelében, ahol több tucat fiú aludt hálózsákokban. Ekkor jutott eszébe, hogy Newt már említette, hogy nincs mindenkinek hely a Táborban. Lucy egy pillanatra elgondolkodott, hogy az ő kis zuga vajon hol lesz, de Newt megint kezdett elnyúlni tőle, így utánasietett.

- Nos, mint már tudod, ez a Tisztás - kezdett bele a magyarázatba Newt. - Azonban nem csak ez van itt. Ez amolyan menedék, hely, ahol biztonságban lehetünk. A falakon túl olyan világ van, ahova senki se kívánkozik szívesen. Mégis kimegyünk, mert meg akarjuk találni a kiutat.