Ötvennyolcadik fejezet

810 66 15
                                    

Lucyban érzelmek százai keveredtek, amint meglátta a fiút. Először megkönnyebbülés, hogy élt és itt állt előttük, majd a remény, hogy talán azok is éltek, akiket korábban elvittek a Siratók. Aztán aggodalom, mert Gally egyáltalán nem hasonlított arra a fiúra, akit eddig ismert, átváltozva vagy sem: inkább tűnt egy ötéves gyereknek, mint egy kamasznak. Végül pedig félelem, hogy mit tehettek vele és mit tehettek azokkal, akiket elhoztak nekik a Siratók.

- Ő meg mit keres itt? - kiáltotta Minho, kiszakítva őt a gondolataiból.

- Már biztonságban vagytok - mondta Ava, mintha meg se hallotta volna a kérdést. - Kérlek, nyugodjatok meg.

- Nyugodjunk meg? - kérdezte Minho haragtól izzó hangon. - Ki vagy te, hogy megmondd nekünk, mit tegyünk? A rendőrséggel akarunk beszélni, a polgármesterrel, az elnökkel, valakivel!

Lucy legszívesebben befogta volna Minho száját, még ha egyet is értett minden szavával. Ezeknek az embereknek olyan erőfölényük volt hozzájuk képest, hogy bármit megtehettek velük, amit csak akartak, ezért tanácsosabb lett volna csöndben maradniuk. Ugyanakkor nem tagadhatta, hogy legszívesebben már rég elvágta volna ennek a nőnek a torkát, és csak az tartotta vissza, hogy mit tehetnek a többiekkel.

Ava szeme összeszűkült, ahogy Minhóra nézett.

- Fiacskám, neked fogalmad sincs semmiről. Több önfegyelmet várnék valakitől, aki épp most ment át az Útvesztő-próbán.

A leereszkedő hangsúly meghökkentette Lucyt. Mintha a nagyszájú fiát akarta volna dorgálni. A benne lévő empátia teljes hiányától ismét felszökött a vérnyomása.

Minho épp válaszolt volna, de Newt a hasába könyökölt.

- Gally - mondta Newt. - Mi folyik itt?

A sötét hajú fiú ránézett, és egy pillanatra fellángolt a tekintete. A fejét csóválta, de nem válaszolt. Valami nincs rendben vele, gondolta Lucy. Mit tehettek vele?

Ava bólintott, mintha büszke lenne rá.

- Egyszer majd mind nagyon hálásak lesztek azért, amit értetek tettünk. Nagyon remélem, hogy így lesz. Ha nem, akkor ez az egész egy nagy hiba volt. Sötét idők, Mr Newton. Sötét idők.

Szünetet tartott.

- Persze még itt van az utolsó Változó. - Ezzel hátralépett.

Lucy ismét Gally felé fordult. A fiú teljes testében remegett, tejfehér bőrétől úgy elütött kisírt, véreres szeme, mint vörös festék a fehér papírtól. Az ajka összeszorult, rángott az arcbőre, mintha beszélni próbálna, de nem tudna. A lány felismerte a tüneteket, amitől végigsöpört rajta a félelem.

- Gally? - kérdezte Thomas óvatosan.

- Gally, mit tettek veled? - lépett előre Lucy. Remélte, hogy a hangja valahogy átjut az Alkotók által beléültetett gáton és felébreszti a fiút a transzból.

Szavak pattantak ki Gally szájából.

- Ők... tudnak engem... irányítani... Én nem... - Kigúvadt a szeme, és a nyakához kapott, mintha fuldokolna. - Nekem... meg kell...

- Küzdj, Gally - kérte Lucy olyan gyengéden, ahogy csak tudta. - Ne hagyd, hogy élősködjenek rajtad!

- Te ezt nem... - nyögte ki Gally. Minden egyes szó köhögésnek tűnt. - Én... én nem...

Aztán hirtelen lenyugodott és a teste ellazult.

Feladta, jött rá Lucy rémülten. Meddig kínozhatták, hogy...?

The Maze Runner: Angel in the MazeWhere stories live. Discover now