The Maze Runner: Angel in the Maze

Harmincadik fejezet

Thomasra annál a fánál talált rá, ahol hagyta. Ha az arca nem bizonyított volna mást, akár úgy is tűnhetett volna, hogy el se hagyta ezt a helyet, de mivel Lucy látta ott fönt, így tudta, hogy nem ez a helyzet. Thomas úgy nézett ki, mint aki mindjárt elhányja magát vagy összeesik. Mindkettő esélyes volt.

- Miért mentél fel? - kérdezte, mikor odaért hozzá. Thomas összerezzent, de nem nézett fel, mint aki szégyelli magát.

- Válaszokat akartam - felelte halkan.

- Holnap megkapod őket - próbálta megnyugtatni Lucy. - Vagy akár ma este a tábortűznél. Legyél türelmes velük, ők nem nagyon ismerik a megértés fogalmát. Amúgy hol van Chuck?

- Ennivalóért ment - felelte Thomas, majd felnézett. - Te hogy bírtad ki, mikor érkeztél?

- Én azonnal Gyűlésre mentem, mivel én voltam az első és eddig egyetlen lány a Tisztáson - felelte Lucy, majd Thomas kérdő tekintetét látva hozzátette: - A Gyűlés az, amikor az Elöljárók összeülnek. Olyankor csinálják, mikor valami furcsa vagy szokatlan történik, és az én érkezésem mindkét kategóriát kimerítette.

- Elöljárók?

- Sokféle munkát csinálnak itt a Tisztáson, mivel önmagunkat tartjuk el. Mindegyik munkakörnek megvan a vezetője, Elöljárója, aki alá a többiek tartoznak. A munkalehetőségeket holnap Alby elmondja a körbevezetésen.

Thomas bólintott, de még mindig olyan elesettnek tűnt, akár egy kiskutya. Lucy odasétált hozzá és a kezét a vállára tette.

- Figyelj, tudom, hogy nehéz, hidd el, én is végigmentem rajta. De légy türelmes. Néhány napba beletelik majd, mire megszokod, de tudom, hogy képes vagy rá. Viszont addig tedd azt, amit mondanak, rendben? A lényeg, hogy elkerüld a bajt.

Főleg, hogy páran alig várják, hogy bajba sodorjanak, tette hozzá gondolatban.

- Ó, szia, Lucy! - érkezett meg Chuck, kezében néhány szendviccsel, almákkal és két vízzel teli vaspohárral. - Ne haragudj, nem tudtam, mikor jössz, így neked nem hoztam kaját...

- Semmi baj, majd eszem a többiekkel - mosolygott rá Lucy. - Amúgy is meg akarom kérdezni Newtot Ben állapotáról.

Chuck megosztotta szerzeményét Thomasszal és a két fiú csendben enni kezdett. A szendvicsek illatára azonban Lucy is megéhezett, így otthagyta őket és elindult Serpenyőhöz kaját szerezni. A korán érkezők már szintén ott álltak a sorban, de Lucy baráti köréből csak akkor érkezett valaki, mikor már majdnem befejezte az evést.

- Hogy van a Zöldfül? - huppant le mellé Minho.

- Plottyosan - felelte Lucy, bekapva az utolsó falatot a szendvicséből. - Szegény ki van akadva és szerintem rosszabb állapotban van, mint Chuck. Ő még annyira nem fogta fel a dolgok súlyát, Thomas viszont igen és folyamatosan ezen agyal.

- Majd megszokja - jelentette ki Minho és egy harapással bekapta a szendvicse harmadát. - Tudja amúgy, hogy a tábortűzön ő lesz a díszvendég?

- Nem hiszem, de majd Chuck felvilágosítja - vonta meg a vállát Lucy, majd leöblítette vacsoráját a maradék vizével. Már épp fel akart állni, mikor látta, hogy Newt felé igyekszik egy szendvicsekkel megrakott tállal, így ülve maradt és megvárta, amíg a fiú odasétál hozzájuk.

- Túl van a legrosszabbon - szólt Newt, mielőtt a lány kinyithatta volna a száját. - Még pihen egy kicsit és remélhetőleg holnap már magához tér.

- Hogy bírjátok ki? - kérdezte Lucy, önmagát is meglepve. - Én csak a lábait láttam, de már attól is a frász kerülgetett. Hogy tudjátok végigcsinálni minden alkalommal, mikor megszúrnak valakit?