Harmincnegyedik fejezet

1K 67 4
                                    

Lucy még mindig egy szemhunyásnyit sem aludt, mikor kopogtattak.

A karórája alapján tizenegy óra volt. Tudta, hogy aludnia kéne, de nem tudott szabadulni Ben látványától és sikolyának a hangjától. Valahányszor lehunyta a szemét, az ő arcát látta maga előtt. Így nem okozott neki nehézséget felkelni és fogadni a kései látogatót, aki nagy megdöbbenésére Thomas volt.

- Szia - köszönt a fiú halkan. - Öhm... bejöhetek?

Lucy bólintott és félreállt, hogy Thomas könnyedén beléphessen. A szobáját megvilágította az éjjeliszekrényén lévő lámpa, így sejtette, honnan tudta a fiú, hogy még ébren van. Már csak azt kell megtudnia, miért kereste fel. Becsukta az ajtót, majd leült az ágyára, ám ekkor feltűnt neki, hogy Thomas milyen szerencsétlenül álldogál a szoba közepén.

- Ööö, nyugodtan leülhetsz - mutatott körbe a padlón. - Ne haragudj, de nem nagyon szoktam látogatókat fogadni, így nincs székem...

- Semmi baj - szakította félbe Thomas, és gyorsan leült elé a földre. Ránézésre ő se aludt sokat, már ha aludt egyáltalán. Látszott, hogy mondani akar valamit, de nem tudja, hol kezdje.

- Miért kerestél? - kérdezte Lucy, miközben betűrte a kilógó tincseit a füle mögé.

- Te hogy bírod ki? - szakadt ki Thomasból a kérdés. Mikor felnézett, barna szeme kétségbeesetten csillogott a lámpafényben.

- Micsodát?

- Ezt az egészet - mutatott körbe a fiú. - Az Útvesztőt, a Siratókat, mindent. Hogy nem őrülsz bele abba, hogyan lehetséges mindez, hogy miért vagyunk itt? Úgy vettem észre, mintha ez senkit se érdekelne.

- Érdekel minket, hidd el - szakította félbe Lucy. - De van egy fontossági sorrend. Ráérünk ezzel akkor foglalkozni, miután kijutottunk. Addig arra kell figyelnünk, hogy túléljük. Ha túl sokat gondolkodsz, előbb-utóbb beleőrülsz. Mint Ben.

Hangja alig észrevehetően megbicsaklott, mikor kimondta a nevet.

- Ez történt vele? - kérdezte Thomas. - Ezért támadt rám?

- Nem tudom - sóhajtotta Lucy. - Senki sem tudja, mit lát valaki az Átváltozás alatt. Annyit tudunk, hogy ilyenkor emlékképeket látunk a múltunból, mielőtt felküldtek volna minket az Útvesztőbe. Állítólag én voltam az első, aki megpróbálta elmondani, de az Alkotók nem hagyták, hogy bármi konkrétan felfedjek. Csak annyit tudok, hogy akik átestek ezen, azok... megváltoztak. Drasztikusan.

- Mindenki olyan lesz, mint Ben?

- Nem feltétlenül. Többnyire azok reagálnak ennyire hevesen, akik teljesen belegabalyodnak abba, amit láttak és nem képesek elengedni a múltjukat. Bár ott van, mondjuk, Gally: ő szintén nem képes elvonatkoztatni a múlttól, de sokkal jobban csinálja, mint Ben. De hogy mennyire más volt, azt az is mutatja, hogy mielőtt átváltozott volna, az egyik legjobb barátom volt.

- Gally? - visszhangozta hitetlenül Thomas. - De hiszen ő úgy néz rád, mintha meg tudna fojtani egy kanál vízben.

- Igen - mosolyodott el bánatosan Lucy. - Átváltozott és azóta a rögeszméjévé vált, hogy én egy áruló vagyok, akit az Alkotók küldtek, hogy mindenki vesztét okozzam. A többség nem nagyon hisz neki, de nekem ez nem számít. Azóta nem, mióta én is keresztülmentem rajta és bár még mindig nem tudom, miért gyűlöl pontosan, de azt tisztán láttam, hogy az Alkotóknak dolgoztam.

Thomas eltátotta a száját.

- Akkor ezért mondta Ben, hogy... - Félbeharapta a mondatot, de már nem tudta visszaszívni, amit mondott.

The Maze Runner: Angel in the MazeTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang