The Maze Runner: Angel in the Maze

Ötvennegyedik fejezet

Lucy szíve a torkában dobogott. Így, hogy Thomas kimondta, hirtelen több ezer hang szólalt meg a fejében és mind ezt az egy szót ismételgette. Az Angyal, az Angyal, az Angyal... Fogalma sem volt, mire utalt ez vagy miért nevezték így, de az tény volt, hogy rengetegen így ismerték a külvilágban. A kérdés már csak az volt, miért is volt ő ennyire ismert.

Gondolataiból Newt hangja szakította ki.

- Mi a fenéről beszéltek ti itt? - kapkodta közöttük a fejét tökéletesen értetlenül. - Mi az, hogy Luce az Angyal? És hogy készíthetted volna te az Útvesztőt? Csak egy nyamvadt tizenhat éves kölyök vagy!

- Mi... okosak vagyunk - felelte határozatlanul Thomas, mint aki nem tudja, hogyan is kéne ezt elmondania. - Teresa is, Lucy is, én is, és ti mindannyian. Ám minket valamilyen oknál fogva kiválasztottak, hogy segítsünk nekik létrehozni az Útvesztőt. Lucy pedig a vele született mérnöki és építői tehetsége miatt különleges kiképzésben részesült. Megtanították harcolni, amit összekötöttek azzal a képességgel, amit adtak neki és megkapta azt a becenevet. Mindhármunknak azt kellett tennünk, amit parancsoltak nekünk.

- De hallgassatok rám - folytatta szinte esdekelve. - Minket kényszerítettek, hogy segítsünk. Nem tudom, hogyan meg miért, de tudom, hogy így történt. - Szünetet tartott. - Talán meg akarták nézni, hogy a bizalmatokba tudunk-e férkőzni úgy, hogy igazából a rendszer részei vagyunk. Talán kezdettől fogva az volt a szerepünk, hogy felfedjük a kiutat. Bármi legyen is az oka, a térképeitek segítségével megfejtettük a kódot, és most fel is kell azt használnunk.

Lucy végignézett az Elöljárókon. Meghökkentő módon egyetlen dühös arcot sem látott; a legtöbben még mindig bambán bámultak maguk elé, Winston és Clint a fejüket csóválták, Minho pedig - valamilyen különös oknál fogva - mosolygott.

- Ez mind így igaz, és tényleg nagyon sajnálok mindent - folytatta Thomas. - De egy valamit megígérhetek: mi mind egy csónakban evezünk. Teresát és engem is ideküldtek úgy, mint mindenki mást, és ugyanolyan könnyen meg is halhatunk. Lucyra ez ugyanúgy igaz. De az Alkotók már eleget láttak. Itt az idő a végső próbára. Szükségem volt az Átváltozásra, hogy teljesen összeálljon a kép. Szerettem volna elmondani nektek az igazságot, és azt: van rá esély, hogy felülkerekedjünk.

Newt földre szegezett szemmel a fejét csóválta, majd felnézett, és végigfuttatta a tekintetét az Elöljárókon.

- Azok a bökött Alkotók tették ezt velünk, nem Tommy meg Teresa. Luce-nak pedig köze nem volt ehhez az egészhez. Nem ők voltak, hanem az Alkotók. És nagyon meg fogják ezt bánni.

- Persze, persze - legyintett Minho. - Ki a plottyot érdekel ez az egész? Térjünk már rá a szökésre.

Lucy úgy érezte, mintha tűzijáték robbant volna a gyomrában és nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Hihetetlenül boldog volt, hogy a többiek is úgy kitartottak mellettük, ahogy ők kitartottak értük. Mindegy, mi történt a múltban, ők már összetartoznak és vissza fogják fizetni az Alkotóknak azt, amit kaptak tőlük. Kerül, amibe kerül.

Thomas szintén csillogó szemekkel nézett végig az Elöljárókon, majd újult erővel folytatta.

- Van egy számítógépes terminál egy olyan helyen, ahol még senki sem keresgélt. A kód ki fogja nyitni az ajtót, amin kijutunk az Útvesztőből. Talán még a Siratókat is leállítja, hogy ne jöjjenek utánunk. Csak túl kell élnünk az oda vezető utat.

- Egy hely, ahol még nem keresgéltünk? - kérdezte Alby hitetlenkedve. - Szerinted mit csináltunk az elmúlt két évben?