j u s t f r i e n d s ? ✔️

o n e

TODAY
London, airport

Nem tudom hol kéne elkezdenem az egészet. Emlékezzek vissza mindenre? Mindenre a legelejétől kezdve? Vagy csak szedjek össze néhány fontosabb pillanatot? Nem... az a mi esetünkben biztosan nem elég. Csak akkor juthatok döntésre, ha mindent pontosan körbejárok, hiszen a Mi történetünk nem csak néhány helyen, vagy bulin múlik. Pillanatok, melyek egyik percben szikrát ütöttek és onnantól kezdve minden annyira bonyolulttá vált.
Valójában tényleg a legelején kellene kezdenem, mert máshogy egészen felesleges. Pörgessük vissza az eseményeket egészen 2002 májusáig, ahol elindult minden...

2002.05.24.
Boston

- Anyu, Ethan átjöhet? - csoszogtam elő egy már ramaty állapotban lévő rózsaszín, csillámos mamuszban.

- Most keltél fel, Szívem! - guggolt le mellém.

- Kérlek! - csimpaszkodtam nyakára, mire elmosolyodott.

- Na jól van, hát nem bánom.

2012.09.01.
Boston

- Biztos, hogy be nem teszem oda a lábam! - fordítottam hátat a sulinak.

- Blaire, ez a legjobb iskola a környéken! Biztos vagyok benne, hogy egyszerű lesz beilleszkedned - mondta anya egyre idegesebben.

- Hol van Ethan? - nyöszörögtem a szoknyámat húzgálva, amiből persze egyel kisebb méretet rendeltünk, mint kellett volna.

- Biztos vagyok benne, hogy perceken belül itt lesz, de bent várd meg, kérlek - kezdett átváltani a stílusa picit könyörgővé.

- Itt várom meg, anya - válaszoltam harciasan. Anyának sosem volt könnyű dolga, ha Ethanről volt szó. Kitartottam amellett, hogy odakint várom meg Ethant, aki csak pár perccel az ünnepség kezdete előtt érkezett meg.

- Végre már! - sóhajtott anya, én pedig mit sem törődve ezzel, boldogan ugrottam Ethan nyakába.

- Miért nem mentél be? - ölelelte át a vállamat.

- Megvártalak - mosolyodtam el.

- Ethan! Kérlek menjetek mostmár be - nézett könyörgően a fiú felé anya.

- Persze, Mrs. Evans! Megyünk már - nevetett fel Ethan. - Gyere, Blaire - ragadta meg a csuklóm, mire anya a fejét rázva sétált az autó felé.

- Ez annyira nem az én világom. Nagyon érdekes emberek sétáltak el mellettem, amíg vártam rád. Nem szimpatikusak - sóhajtoztam.

- Azért vagyok itt, hogy simán menjen minden - sétált mellettem. - Előnyben vagy, mert egy éve itt vagyok, hogy felmérjem a terepet - nevetett jóízűen. - Szerintem neked arra kell menned - mutatott egy csapat gólya irányába.

- Nem akarok. Megyek inkább veled - fordultam a fiú felé.

- Nem, Blaire. Arra kell menned - mutatott ismét a többiek felé. - Az ünnepség után suli előtt tali és egy mozi?

- Alig várom - fordítottam hátat neki és elindultam az osztályom felé.

- Mosolyogj majd azért, mert még azt hiszik valami depresszív csaj vagy! - kiáltott utánam, amire a válaszom csak egy szúrós pillantás volt.