19.rész Elveszed az eszem

898 85 11
                                    


- Elfogadod az érzéseimet és lennél a párom? -lefagytam és ijedten néztem rá. Pár percig csendben voltam és csak néztem szemeit.Na most mi a faszom lesz?

 Nem mondtam semmit csak elengedtem kezét ,ami miatt ijedten nézet rám. Kezemet arcára tettem és lassan megcsókoltam. Nem kellet kérlelni azonnal visszacsókolt és derekamra tette kezét, a másikat pedig hátamra. Nyaka körül összefontam karomat és a lassú érzéki csókunk átváltozott egy szenvedélyes heves csókká, így amikor leértünk már az ölében foglaltam helyet  és kedvtelenül szétrebbentünk amikor kinyílt az ajtó. Eléggé szidta szerencsétlen anyukáinkat a férfi aki valószínűleg a feleségével volt mivel pont ők szálltak be a helyünkre. Nevetve szaladtunk kézen fogva a motorhoz. Hazaérve hirtelen ért amikor felakasztottam kabátomat és levettem a cipőmet hogy Chanyeol maga felé  fordítva nekinyomott  a falnak egy csókot adva. Mellhasára tettem kezeimet majd eltoltam magamtól szélesen mosolyogva és beharapva alsó ajkamat a nappaliba húzom, ahol lelököm a kanapéra és ölébe ülve folytatjuk a csókot. Már teljesen pirosak voltunk az oxigénhiány miatt amikor elváltunk ,de miután normálisan bírtunk levegőt venni folytattunk. Kezei hátamról lejjebb vándoroltak így most már a fenekemet fogja velük.Alsó ajkát szívtam meg amitől felmordult és belemarkolt hátsómba amink következtében és megmozdítottam csípőmet így megéreztem férfiasságát.

- ah Baekhyun. -nyögött fel majd nyakamat kezdte el csókolgatni. Fordított helyzetünkön és felém mászott majd  tovább folytatta kényeztetésemet. Már a pólómat akarta levenni amikor észhez tértem .

- Ch-Chanyeol várj. -ültem fel eltolva magamtól. - Én még ezt nem szeretném. -ráztam meg a fejemet.

- Ó..értem.

-Sajnálom. -hajtottam le fejemet.

- Hé semmi baj. Még van időnk. Én sürgettem ezt , bocsánat. -puszilt homlokon majd felállt és elment. Eléggé bűntudatom volt és jól kibasztam magammal mivel nem csak Chanyeol farka durrant szét hanem az enyém is így mivel Chnayeol volt a fürdőben a szobába menve perverz módba váltottam és .....kivertem saját magamnak. Már a csúcson voltam amikor hangosan nyögtem fel Chanyeol nevét kezeimbe élvezve. Letöröltem váladékomat és lihegve és izzadtan elmentem fürdeni ahol sikerült lehűtenem magam.

Másnap Chanyeolt behívta Yixing és én is bejöttem vele ezért ülök most itt a pultnál és az állatkertben készült képeket mutogatom a srácoknak.

- Ez de cuki már!! -mutatott Jimin a selyemmajmos képre.

- Nekem a vízeséses tetszett a legjobban. -Lapoz vissza Tao az említett képhez.

- Szerintem mindegyik jó! -nevet fel Luhan.- És miután elmentetek abba a puccos étterembe hova mentetek?

- Képzeljétek el...elvitt az orjás kerékhez és nagyon szép volt. Főleg amikor a tetején voltunk és hát...Chanyeol szerelmet vallót és együtt vagyunk. -pár pillanat kellet amíg a srácok felfogták mit mondtam és egyszerre sikítanak fel.

- VÉGRE!!! -ölel át Jimin.

- Felnőtt a drágám!! -színlelet sírást Tao.

- Már azt hittem összekel zárni titeket és egy jó dugás után észhez tértetek volna! -Luhan kijelentésére elröhögtük magunkat majd miután a 18+-os részre is kitértünk , pirulva de minden részletet elmeséltem nekik...jó azért nem mindent. Ép befejeztem a mesélés amikor újdonsült párom nevetésére lettem figyelmes. Mindhármunk pasijai jöttek felén és Chanyeol mosolyogva lépet mellém egy puszit nyomva arcomra.

- Olyan boldog fejetek van mintha ...mintha nem is tudom mi. -nevetett Sehun.

- Ti is ilyenek voltatok amikor összejöttetek. -dugta ki nyelvét Chanyeol mosolyogva.

A bandaWhere stories live. Discover now