A banda

47.rész

(Baekhyun)

Szemem sarkából rápillantok Layra aki észrevéve hogy figyelem ,felém fordult és egy aprót bólintott. Ahogy visszaértünk a terembe ismét bezártak minket a saját kis celláinkba,amiket már volt időnk megszokni. Vártam már ezt a napod de így, hogy bármelyik pillanatban megérkezhet Maddy. Kezdek ideges lenni, és ahogy telik az idő egyre jobban és jobban szétárad bennem. 

-Hol van már.-türelmetlenül préselődök neki a cellának hogy kilássak ,de így se látok rá az ajtóra.

-Nyugalom. Nem emlékszel? Mondta hogy várjunk, eltelhet neki pár percig.- Lay teljes nyugodtsággal ült a seggén az ágyon. Ha én fele ilyen nyugodt lehetnék! Sóhajtva ültem le én is az ágyamra és fejemet nekidöntöttem a falnak. Kínzás, már úgy mennék.Minden perc egy órának tűnt és amire végre meghallottam az ajtó nyitódását, már azt hittem nem is jön.

-Végre má..-csendre intett így elharaptam a mondatom felét. Zsebéből kivette a kulcsokat és elsőnek az én ajtómat nyitotta, ki majd a Lay-et.

-Sietnünk kel. Így is gyanús voltam nekik hogy elkértem a kulcsokat.-letette a kulcsot a földre majd intet nekünk hogy kövessük. Mindent részletesen átbeszéltünk a szökéssel kapcsolatban, így azt követve haladtunk végig a folyosón. Ismerős volt de mielőtt rájöhettem volna hogy miért is az, lekanyarodtunk egy kisebb folyosóra. Pár kézjelt kitaláltunk amit használhatunk beszéd helyet, és ép hogy kijöttünk pár perce már is használhattunk az egyiket. A hangos lépteket halva elfehéredve néztem a fiúkra akik bár nyugodt arccal meredtek előre , látszódott a szemükben az aggodalom. 

-Hátra.-súgta Maddy majd kilépet a folyosóról.

-Á nocsak,nocsak. - nevetve állt meg előtte az egyik jövevény.-Hát te mit keresel itt? Csak nem keresel valamit?-félve néztem Layre de ő csak megragadta a kezemet és még lejjebb húzott a földhöz. Egy kisebb konténer volt elhelyezve  a folyosón így az mögé bujtunk el.

-De, keresek.-röviden válaszolt Maddy és tartotta az előtte álló tekintetét.

-Mit?

-Mit érdekel az téged, nem untatlan én a dolgaimmal. Inkább menjetek tovább, ahogy látom siettetek. Biztos van fontosabb dolgotok is mit velem foglalkozni.-csak horkant az előtte álló majd biccentet a mögötte áloknak , hogy menjenek előre. Ahogy tisztességes távolságra ért a csapat egy halk puffanást lehetett hallani és Meddy halk nyögését. Óvatosan kihajoltam a konténer mögül és kikerekedett szemekkel néztem a falra felkent Maddyt, akit cseppen sem finomkodva csókolja a férfi. 

-Miért beszélsz velem így a többiek előtt?-vált el tőle a férfi. Maddy csak lehajtotta a fejét.

-Te mondtad hogy tartsuk titokban.-motyogta.

-A titokban tartás  nem egyenlő azzal ahogy te beszélsz velem. Már rég megverek egy embert ha fele annyira tiszteletlenül beszél velem mint te. Épp ezért fognak gyanyut fogni mert kivételezek veled.-Lay lassan a fülemhez hajolt.

-Sietnünk kéne. Kezdünk kifutni az időből.-bólintottam és ismét kihajoltam, ahogy találkozott a tekintetem Maddyjével kitágultak szemei. Mintha egy pillanatra elfelejtette volna hogy mi is itt vagyunk.

-Nekem mennem kel.Menj  te is.-lökte meg finoman a férfit.

-Most lekoptatsz?-szomorkásan nézet az említette a férfi.

-Igen!Na menj.-nevetve lökte meg ismét a férfit aki csak kacagva sietett a társai után.-Gyertek.-felpattantunk Layel a földről és innen már futottunk a folyosón.

-10 perc múlva váltás.- nézte meg Maddy az óráját.

- Mennyi idő még odaérünk?-kérdezte lihegve Lay.

-6-7 perc.Gyerünk oda kel érnünk időben!- csak megérte Jack edzései. Most már értem miért hajtott annyira. Halványan elmosolyodtam az említett személy emlékén.A honvágy ismét előtört belőlem de most nincs itt az ideje ezzel foglalkozni.Ahogy a folyosó végéhez értünk úgy éreztem teljesen eltévedtünk, egy valódi labirintusban vagyunk. 

-Messze van még?-kérdeztem meg a levegőt kapkodva.

-Nincs, még két folyosó.De kifutottunk az időből.Döntenetek kel. Kockáztatunk vagy visszamegyünk és  majd később újból próbáljuk.

-Nincs olyan hogy máskor.Most vagy soha .-Lay is egyetértett velem így Maddy csak sóhajtott egyet.

-Akkor gyerünk.Most már nincs megállás.-tovább rohantunk a labirintusban de nem tudott eluralkodni rajtam a fáradság,most nem. Nem hagyhatom! Minden erőmet összeszedem a mai napra, ennek sikerülnie kel.A keresett kereszteződéshez érve megtorpantunk,és vártuk mit mond Maddy.

-Várjatok.-biccentettünk majd feszülten néztük ahogy zsebéből óvatosan elővesz két füstbombát.-Miután eldobom őket, ti fussatok tovább egyenesen, én követlek majd titeket. Ha történne valami akkor miután a végére értetek. 2 szer barra és utána egyenesen menjetek, ott van a kijárat.

-Rendben.-kifújta a levegőt majd egy határozott mozdulattal kilépet a fal takarása mögül és eldobta a füstbombákat.Abban a pillanatban beindultak a riasztok amelyek piros fénnyel töltötték be az épületet és éles hangja vízhangzót. Lay karomat megragadva húzott maga után, így futásra késztetett. Remélem Maddy is itt fut mögöttünk, nagyon remélem. Nagyon sok mindent köszönhetek neki, főleg azt hogy még élek. 

-ERRE!-összerezzentem a hangos kiabálást meghallva majd a rengeted sok lépést, Layra pillantottam.

-Mindjárt ott vagyunk, gyere!- kezemet megfogva húzott tovább de ahogy haladtunk a megfelelő úton, amit Maddy mondott. Egyre hangosabb lett a hangzavar. Nem bírtam figyelmen kívül hagyni a hangokat, olyan minta...

-Lay!-megszorítottam kezét és  berántottam az egyik szűk folyosóba.

-Mit csi...-betapasztottam száját tenyeremmel és beljebb húztam, beljebb a sötétségbe.

-Azok  a rohadékok! Hol lehetnek.-idegesen torpant meg egy csapat a folyosón. Ép hogy túlhaladtunk rajzunk.Ahogy sejtettem,mindvégig szembe rohantunk velük. Lay mocorogni kezdet és bár nem értettem miért finoman beleharapott tenyerembe. Á! Hamar leemeltem szájáról kezemet bár úgy tűnik túl későn jöttem rá.Hangos koppanással ért földet az ezüst színű kulcskarika, rajta két darab kulccsal .Kikerekedett szemekkel néztem Layre aki csak keserűen elmosolyodott.

-Sajnálom.- suttogta bár a hirtelen beállt csendben tisztán érthető volt.

-Mi volt ez?-visszatartott lélegzettel meredtünk a csekély kis területre,amire rálátásunk volt a másik folyosóból. Azt a férfit pillantottam meg aki Maddyt csókolta, fegyverét feltartva lassan haladt előre majd lassan felénk fordult. Hunyorítva nézet egyenes ránk, percek teltek el de mi még mindig mozdulatlanul álltunk és szemeztünk a férfival aki csak a komor sötétségbe nézett.Elfordult végül és lassan tovább ment, a többi ember is követte őt. Lassan kifújtam a levegőt és Layra néztem, lassan lehajoltam a kulcsért és remegő kezekkel adtam át neki.

-Menjünk.-bólintottam és araszolva haladtunk kifelé, a biztonságot nyújtó sötétségből. Lay ment elöl én pedig hátul mentem. Mielőtt kiléptünk volna a Világosságba még egy pillantást vetettem hátra.Kár volt.

Halk kis kattanás volt az egész, egy másodperc. Más helyzetben észre se vettem volna de most a némaságban szinte bántotta a fülemet.Nagy lendülettel fordultam meg és egy könnyes szemű Layal találtam szembe magam.Remegő ajkakkal nézet lefelé a lábára, én is követtem a tekintetét és akkor megpillantottam. Megpillantottam azt amit nem gondoltam volna. A piros kis lámpa szaporán pislákolt a  lap vékony  taposóbombán. 

-Megvagytok.-