A banda

58.rész

(Baekhyun )

Miközben néztem ahogy Chanyeol visszamegy , ismét elhagyta a testemet az erő. Mikor lesz vége ennek a pokolnak ? 

- Ne aggódj . A fiúk tudják a dolgukat.- mosolygott rám Tifanny, az egyik újonc akinek a próba ideje már itt zajlik  a harcban. Mit ne mondjak, ha ezt kibírják akkor mindent kifognak. Nem válaszoltam neki ,hisz én is tudom hogy a fiúk nem most kezdték. De basszus nem csak egy kis piti bevetésről van szó. Nagyon nem, és bár értem is történt ez az enyém. Még túl sok az üres folt. Hisz még mindig nem tudni ki a hívogatott telefonról, hogy azok a számok amiket mondott mire ,vagy kire utalhattak. Túl sok a dolog amit még nem tudunk. És bár én már kint vagyok , és a többiek is itt vannak. Bármennyire is azt sugallja a helyzet hogy mi állunk nyerésre és hogy nemsokára vége ennek az egésznek. Én érzem hogy ez nem így van. Még csak ezután jön a java. Hogy ez után mit fogunk tenni? Nem igazán tudom.

- Baekhyun.- Tao hangja hozott vissza az élők soraiba. -Valamit el kell mondanom.Kérlek figyelj.-kezeit vállaimra tette és remegő ajkait látva, valószínűleg nem épp jó hírt akar mondani.- Baekhyun én nem is tudom hogy mondjam.- hajtotta le fejét .

- Mi a baj Tao ? - arcára tettem kezemet és felemeltem vele hogy könnyes szemeibe nézhessek.

- Luhan és Sehun.- ahogy kimondta barátaink nevét az első könnycsepp elhagyta szemeit.- Luhanék... nekik nem sikerült. - ledöbbenve álltam. Értettem hogy mit mondott, nagyon is. De egyszerűen nem reagált a testem. Magamban tomboltam,ordibáltam, szinte éreztem ahogy marcangol belülről. De kívülről? Csak álltam, álltam merev arccal és csak néztem az épületet. Éreztem ahogy az előttem álló meleg ölelésbe fog de én nem mozdítottam a kezeimet. Már nem tudom hogy hogy érezzek.

( Chanyeol)

Lihegve mentem I.M után aki megfékezhetetlenül  haladt előre. Kint csatlakozott hozzánk a többi Hiéna is így bár többen voltunk, lassabban haladtunk. 

- Mi a ..-hangos puffanást hallottunk és ahogy hátra néztünk ,megláttuk a sorainkba törő alakokat. 

- Fedezékbe!- kiáltotta  el magát Jooheon. Én a mellettem lévő folyosóba rohantam ahol fegyveremet felhúzva álltam a fal tövében. Szóval még maradtak csapatok, akkor nincs más választás. Kiléptem a fal takarásából és mintha a többiek is megéreztek volna, ők is akkor léptek elő. Sokkal kevesebben voltak mint amennyire számítottam, és ujjkoncok is lehettek mivel a célzásuk elég rossz volt , a közelharci tudásukat pedig inkább hanyagoljuk. 

- Ó, nekem is hagyhattatok volna .- szomorkodott el Wonho ahogy hozzánk ért.

- Ha nem futottál volna el a világ végére akkor maradt volna, nyuszika.-elmosolyodtam Jooheon válaszát hallva. 

- Na jól van, menjünk tovább.-rendeztük sorainkat és folytattuk az utunkat . De nem bírta kikerülni a figyelmemet az a kis dolog , amit a többiek nem vettek észre.

- Mindjárt megyek, egy perc.- biccentet I.M ,bár látszódott rajta hogy kíváncsi milyen tennivalóm akadt. De majd későbbre tartogatja ezt a beszélgetést. Ahogy elmentek a  többiek , lassan elindultam a pár méterre lévő folyosóhoz. Ahogy egyre közelebb értem egy bizonyos személy légzése felgyorsult és valószínűleg kezeivel próbálta tompítani a hangját, de nem nagyon sikerült neki. Megálltam mielőtt befordultam volna. Valószínűleg valami kezdő lehet, elvégre ha veterán lett volna vagy olyan aki már egy ideje tudja milyen ez a dolog. Ő is kint heverne a többiek mellet akiket legyőztünk, hisz annál nagyobb szégyen nincs mint elmenekülni. Én már csak tudom. Eltettem a fegyveremet , nem lenne semmi hasznom vele. Nem hiszem hogy használnom kellene ellene. Ahogy befordultam cseppet sem lepődtem meg, valami ilyesmire számítottam. A fiú ott guggolt a fal tövében és ahogy meglátott esetlenül hátra eset. Ahogy lassan közeledtem felé elővette a kését és remegő kezekkel tartotta felém.

-N-ne gyere közelebb!- remegő hanga nem igazán adta át azt a fenyegető hatást amit szánt neki.

- Menj....siess.-egy erőtlen hang hallatszott a fiú mögül. 

- Dohyun.- a fiú hirtelen tudomást sem vett rólam hanem a földön fekvőhöz sietett.- hát élsz?- megfogta a földön fekvő kezét aki csak elmosolyodott.

- Kérlek, ne bántsd.- pillantott rám a fiú.- Csak...őt ne.- ahogy szemeimbe nézet láttam azt a csillogást benne. Ha fordítva lenne a dolog valószínűleg már rég nekem eset volna hogy megmentse a fiút. 

~Chanyeol..-összerezzentem ahogy meghallottam a nevemet. Bármennyire lehetetlennek is tűnik hogy valaki az én nevemet  mondogatja. Szétnéztem magam örül. De hármunkon kívül senki mást nem láttam. Egyedül az a fiú nézet egyenesen a szemembe továbbra is. 

Ez lenne a bűnhődés. Erős fájdalmat éreztem a mellkasomnál. Mintha belülről összeszorítaná valami a szívem. Egész eddigi életemben minden egyes nap eszembe jutott az az este. Sose tudom megváltoztatni ami a múltban történt. De talán ,talán enyhíthetnék ezen a terhen. Egy nagy levegőt vettem és  ahogy kifújtam ,éreztem ahogy a nyomás elhalványul bennem.

Hozzájuk léptem majd a fiú felé nyújtottam a kezem.

- Te meg..-kezébe adtam a dögcédulámat.

- Menj ki ezzel, így nem fognak bántani. Talán a barátodat is meglehet még menteni.-a fiú ledöbbent arccal nézet rám.- Siess! Ha tovább vársz lehet már késő lesz.- miután megemberelte magát felállt,karjaiban tartva barátját.

-Köszönöm.- biccentettem majd figyeltem ahogy gyors léptekkel eltűnnek. Nekem is sietnem kellene.

Ahogy a többiekhez siettem, újra lejátszódott bennem az előbb történtek. Jól cselekedtem? Bár ellenséges  emberek voltak, nem bírtam otthagyni őket. Tudtam hogy mi lett volna a történtet vége ha ott hagytam volna őket. Nekem nem volt aki segítsen, és én se bírtam segíteni. 

Bánni fogom egész életemben azt a dolgot, de talán ha megváltoztatni nem. De azért tehetek hogy más ne essen ebbe a hibába.