Sebességkorlát nélkül | ✔|

6.Fejezet

AUSZTRÁLIA

-DALMA

Az első verseny hét, amit nagyon izgatottan vártam hisz én még sosem vezettem az ausztrál pályán eddig. Idegesen tördeltem a kezeim miközben a repülő felszállt. Már alig aludtam az elmúlt két napban egyre idegesebb lettem a négy nap múlva tartott első szabadedzés miatt. Szimulátor alapján kívülről fújtam a pályát, már ha becsuktam a szemem tudtam mi hol van, de élőben még is teljesen más lesz. Mindig más.

Szerettem a közönség találkozókat mindig is. Szerettem a rajongók kérdéseire válaszolni meg. Az autógramm osztással is pontosan ugyan ez a helyzet. Minden jól esik látni mikor egy kislány, aki alig ér a vállamig boldogan tartja felém a sapkáját vagy bármit, hogy írjam alá aztán pedig készítünk egy képet és jól esik hallani mikor azt, mondják, hogy én vagyok a példaképük, és ha nagyok lesznek, akkor ők is olyan autóversenyzők lesznek, mint én.

Egy hajóval érkeztünk a közönség találkozó helyszínére mind a tíz csapat pilótái és csapatfőnökei. A hangulat nagyon jó volt mindenki nevetett a nap is sütött, ami a londoni esős napokhoz képest teljesen felvidított. A fejemen egy fehér Williams baseballsapka volt a pólóm is egy Williamses galléros darab volt és ehhez hála az égnek egy fekete combközépig érő rövidnadrágot vehettem fel. Épp Landoval beszélgettünk, akivel amúgy nagyon jóba lettünk az elmúlt napokban mikor megérkeztünk a helyszínre.

-Srácok este egy közös vacsi? – kérdezte.

-Benne vagyok – lépett mellém Mia – Remélem, Christian nem sóz több munkát a nyakamba és Charles most nem húzza ki magát alóla! – tette hozzá olyan hangosan hogy mind két személy jól hallja.

-Tessék? – lépett ő is hozzánk.

-Srácok nekünk ma Williams vacsi van – mondtam.

-Akkor ne egyétel tele magatokat – kacsintott Mia és visszasétált a csapatához.

-Nálam maradt a zakód múlt hétről nálam van szóval valamikor visszaadnám – mondtam Charles zöld szemeibe nézve majd követtem Lanát és Georgot.

George segített leszállni majd oda súgta, hogy csak kövessem őt. A kordonokkal szegélyezett út mind két oldala tele volt rajongókkal, akik a pilóták neveit sikítozták vagy csak a telefonjaikkal videóztak és képeket csináltak. Mivel a mi csapatunk volt tavaly az utolsó így a színpadra is utolsóként mentünk fel. Autogramokat osztogattunk és Instagram sztorikat töltöttünk fel mindannyian. A hangulat valami eszméletlenül jó volt.

Aztán vissza mentünk a szállodába a fülem még mindig zúgott a nagy hangzavar után, de a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Boldogan hívtam fel anyát, akinek vagy húsz percig ecseteltem az engem ért élményeket. Aztán ezt ugyan így eljátszottam Ericcel is.

Később George kitalálta, hogy menjünk és sétáljunk a pályán addig is ismerkedek vele azt hittem a többiek is velünk lesznek, de csak ketten sétáltunk a kivilágított pályán.

-Amúgy még nem is kérdeztem melyik a kedvenc pályád? – kérdezte.

-Spa és természetesen a Hungaroring – mosolyogtam.

-Gondolhattam volna – mosolygott vissza.

Miután visszaértünk a Paddockba leültünk és néztük, ahogyan a szerelők az autóinkon dolgoznak.

-Olyan jó lenne eredményt elérni – szólalt meg hirtelen George – Szeretném megszerezni végre az első pontom ezzel a csapattal de egyszerűen...