Sebességkorlát nélkül | ✔|

18.Fejezet (2/2)

-Itt álljunk meg! Mostmár jobban ismerlek, és jobban tudom mit akarok nem bízom abban, hogy lesz annyi akaraterőm hogy megálljak – mondta és hátrébb lépett miközben kapkodta a levegőt.

-Mi van akkor, ha én sem akarom, hogy megállj? – léptem felé – Mi van, ha hülye vagyok és tudni akarom hogy ez hová vezet? – kérdeztem és léptem még egyet – Meg vak sem vagyok láttam, hogy nézel rám.

-Hogy nézek? – kérdezte az ajkai milliméterekre voltak az enyémektől.

-Mint aki sokkal többet érez irántam, mint barátság– mondtam mielőtt az ajkaink ismét egymáshoz értek.

-Dalma – rázta a fejét majd lehunyta a szemét. Aztán rám nézett zöldes szemeivel – Öt perc múlva kinn – suttogta.

Nos, megvolt a lehetőségem hogy megállítsam az estét, hisz ha nem megyek ki, akkor ennyi volt és foghatjuk az alkoholra, mint legutóbb is. Ott maradhattam volna és nézhettem volna, ahogyan az utolsó emberek is távoznak. De nem akartam. Egyszer élünk és abban a pillanatban semmi sem érdekelt csak az, hogy újra megcsókoljam és más dolgokat is tegyek vele. Gyorsan megkerestem Ericet aki éppen Miával ült a pultnál. Már alig volt valaki a clubban.

-Eric én is megyek – bólogattam – A bordáim – mondtam a részleges igazságot.

-Értem mi is megyünk, csak még egyszer körül nézünk. Max és Dávid felelnek azért, hogy mindenki elhagyja a helyet időre. Vissza tudsz menni egyedül? - kérdezte aggódó arccal - Olyan szívás hogy nem egy szállodában vagyunk, hívjunk taxit? – húzta el a száját.

-Megoldom – bólogattam – Ti pedig érezzétek jól magatokat! Köszönöm a ma estét brutál volt! – öleltem meg őket.

Aztán ugyan ezt mondtam a bátyámnak is aki Maxel az egyik asztalnál ült. Charles az épület előtt állt és rám várt.

-Szóval nem gondoltad meg magad – billentette oldalra a fejét.

-Már ismerned kell annyira, hogy tudd, véghez viszem, amit eltervezek – vigyorogtam rá – Sajnálom, ahogy viselkedtem veled szombaton. Csak frusztrált voltam – mondtam ő pedig megragadta a kezem.

Az ajkaink abban a pillanatban egymásra tapadtak, hogy beszálltunk a liftbe. A hajába túrtam és már nagyon vártam, hogy a lakásába érjünk. Miközben a zárral bajlódott kikapcsoltam a telefonom majd ő is így tett. Aztán beléptünk és bezárta az ajtót majd neki nyomott és a ruhám cipzárját kereste.

-Biztos vagy benne? – kérdezte miközben centiről centire húzta le a ruhám cipzárját.

-Olyan sokat dumálsz, nem úgy van, nem állsz meg? – ágaskodtam fel majd megfogtam két oldalról az arcát és újra megcsókoltam. Minden egyes csókkal azt éreztem több kell, többet akarok belőle. Olyan volt, mint a drog egyszerűen nem tudtam betelni vele. Ahogy áthúztam a pólót fején majd a kezem végig húztam a mellkasán egyre biztosabb lettem benne, hogy nem akarok megállni.

-Bármi is lesz holnap nem utálhatsz! – mondta és megpuszilta a vállam én pedig válaszként megszorítottam a kezét.

Hason fekve ébredtem a fejem Charles mellkasán nyugodott és egyenletes szívverését hallgattam miközben fejben visszajátszottam a tegnapi estét. Voltak pillanatok, ami teljesen kimaradtak, de arra teljesen és tisztán emlékszem mi is történt közöttünk tegnap. Óvatosan hogy ne keltsem fel kikeltem és csendben kisurrantam a mosdóba. A fürdőszoba tükör előtt állva próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen jól áll a pólója rajtam. Jó kedvű voltam a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról ahhoz képest, hogy közben baloldalon a bordáim fájtak folyamatosan. Az éjszakai magán edzés sem tett jót nekik. A konyhában levő kávéfőzőhöz léptem és fejben adtam egy pirospontot Charlesnak mert pont ugyan olyan kávéfőzője volt, mint nekem. Csendben kinyitogattam a szekrényeket a bögrék után kutatva.