Sebességkorlát nélkül | ✔|

45.Fejezet

SZINGAPÚR

-DALMA

Már négy napja bűntudatom volt Charles miatt. Tönkretettem a közös hétvégénket, de egyszerűen nem tudtam nemet mondani Carly teljesen kivolt. Ma csütörtök van a sajtónap és nekem Charlesszal együtt kell leülnöm interjút adni. A pasival, aki titokban a barátom, és aki amióta leszállt a gépünk került. Nem jött át aludni éjszakára pedig tudta a szoba számom és a kódom. Az üzeneteimre válaszolt, de éreztem, hogy valami nem stimmel.

Morcosan sétáltam be a Motorhomeunkba és szinte azonnal Clairebe és Natebe futottam.

-Dalma – ölelt meg a kisfiú mosolyogva.

-Sziasztok – borzoltam össze a kishaját.

-Minden rendben? – kérdezte Claire – Rossz kedvűnek tűnsz – billentette oldalra a fejét.

-Minden rendben – erőltettem mosolyt az arcomra – Claire majd beszélhetnénk? – kérdeztem idegesen.

-Persze csak most el kell intéznem pár telefont és Nathanielt le kell passzonom az apukájának az interjúid után jó vagy valami sürgős dologról van szó? – kérdezte oldalra billentve a fejét.

-Tökéletes az interjúim után – bólogattam.

Lana ismertette velem az egész napi programom. A Charlesszal közös interjúm tizenegykor volt és azt tanácsolta tereljem a témát, ha rá kérdeznének mi is van közöttünk. Igazából ez a tanács minden mai interjúmra szólt. Lanával együtt sétáltunk be az interjú szobába ahol a stáb már várt ránk.

-Szia Dalma! – köszöntek – Készen állsz? – kérdezte mellém lépve az egyik asszisztens.

-Persze vágjunk bele – festettem fel egy mű mosolyt az arcomra majd elsétáltam a már székében ülő Charles mellett.

-Szia – köszönt távolságtartó hangon nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom.

-Szia – válaszoltam és a hangomból kicsendült az idegesség.

-Akkor vágjunk is bele! – szólalt meg a riporter nekem meg kezdetét vette életem egyik legkínzóbb fél órája.

-Még egy utolsó kérdés, mert muszáj megkérdeznem – kezdett bele a riporter az interjú végén a kérdésbe, ami még ki se mondta, de tudtam miről fog szólni (pedig már fellélegeztem) – Szárnyra keltek olyan pletykák az orosz futam óta hogy több van köztetek, mint barátság esetleg erre a pletykára reagálnátok?

-Naoim tudod nagyon sok embernek élénk a fantáziája – dörzsölte össze Charles a tenyereit – Közöttünk csak barátság van. Semmi több, ha egy barátomon látom, hogy ki van, akkor próbálom megnyugtatni – mosolyodott el színpadiasan majd felém fordult.

-Így van, mi csak barátok vagyunk, jövőre pedig csapattársak leszünk szóval csak azért ölelt meg – helyeseltem és leírhatatlan érzés járt körbe.

-Rendben köszönöm a válaszaitokat – engedett minket utunkra furcsán méregetve.

-Charles – szóltam utána miután kiléptünk az interjúszobából ő kérdőn fordult hátra – Beszélhetnénk? – kérdeztem ő pedig bólintott és odébb sétáltunk – Mi volt ez? – kérdeztem.

-Amit szeretnél – mondta halkan – Csak azt a szerepet játszom, amit szeretnél így tudjuk a legjobban lehűteni a pletykákat nem? Ha hideg és távolságtartó vagyok – vont vállat.

-Mért nem jöttél át este? – kérdeztem az ujjaimat tördelve.

-Féltem, hogy valaki meglát – sütötte le a szemeit – Dalma igazából nem értem, eddig ettől mért nem féltünk bárki láthat vagy akár lefilmezheti, ahogy éjszaka átmegyek hozzád – csóválta a fejét – Szeretlek, ezért megteszem, hogy hazudok a világnak, megteszem, hogy távol maradok tőled – mondta sértett hangon.