Sebességkorlát nélkül | ✔|

30.Fejezet

SPA

-CHARLES

Véget ért a három hetes szünet és elkezdődött a szezon második fele.

Spa vegyes érzéseket vált ki belőlem már két éve. Hihetetlen már csak belegondolni is abba, hogy Anthoine már két éve vesztette életét ezen a pályán. Az emléke még mindig élénken élt bennem éppen interjút adtam mikor hirtelen minden elnémult majd pár másodperccel később felhangzottak a szirénák. Aznap mindenkire rá telepedett a csend mi pilóták átestünk azon, hogy ez velünk is megtörténhetett volna, és mennyire szerencsések vagyunk, hogy nem velünk történt. Anthoinenal barátok voltunk nem álltunk olyan közel egymáshoz, mint Pierre és ő, de azért mi is elég közeli barátok voltunk.

Szerda este érkeztem meg Spába egyből a szállodába mentem, ami előtt még autogramokat osztottam majd becsekkoltam. Meglepődtem mikor a lobbyban megpillantottam Miát.

-Szia – köszöntem.

-Szia Charles – mondta monoton hangon – Bocsi mennem kell még sok a dolgom – mondta és tovább sétált.

-Nincs jól, csodálkozom hogy köszönt neked rajtam gyakorlatilag átnézett – lépett mellém Mick összeráncolt szemöldökkel.

-Hogy hogy itt van? – kérdeztem.

-Horner és az anyja hiába könyörögtek neki, hogy maradjon otthon nem lehetett rá venni – jelent meg Alex is mellettem – Azért van itt, hogy ne gondoljon Ericre és halálra dolgozza magát – préselte össze az ajkait idegesen – Milyen volt a szünetetek? – kérdezte.

-Gyors, mint mindig – mondtam mellettem Mick pedig csak bólogatott – A tiéd?

-Lily golf versenyeire jártam vagy golfoztam vele vagy Georgeal lógtam – sorolta – Nekem is gyorsan eltelt – bólogatott – Aztán hétfőtől pedig már dolgozunk.

-Ott jön Dalma és George – biccentett a bejárat felé Mick mi pedig követtük a tekintetét.

-Sziasztok – köszönt Dalma és nem bírtam nem észrevenni a sötét karikákat a szemei alatt – Milyen volt a szünet? – ölelte meg Micket majd Alexet és végül hozzám lépett.

-Gyors – mondta Mick miután Dalma elengedett – Hogy vagy? – kérdezte.

-Voltam már jobban is – mondta fátyolos tekintettel – Láttátok Miát, Alex hogy van? – kérdezte a Red Bullost.

-Nem jól – rázta a fejét – Veled se beszél? – kérdezett vissza Dalma pedig csak a fejét rázta.

-Nem válaszol, az üzeneteimre nem veszi fel ha hívom – mondta miközben átvette Lanától a szobakulcsát.

Mind együtt indultunk meg a lift felé Dalma felém mutatta a szobakártyáját így le tudtam olvasni, hogy a negyedik emeleten van a szobája. A liftben egymás mellé kerültünk és a kezeink összeértek én pedig egy pillanatra rákulcsoltam az ujjaim az övére majd megszorítottam. Ő felnézett rám fáradt szemeivel.

Három órával később már Dalma szobájának ajtaján kopogtattam ő pedig csak egy kicsit volt meglepve mikor kinyitotta a szoba ajtaját.

-Aludni jöttem – jelentettem ki.

-Szóval sikerült leolvasnod –állapította meg – Köszönöm – fújta ki a levegőt majd lehunyta a szemeit miközben a karomnál fogva behúzott a szobába.

-Minden rendben? – kérdeztem miközben a hátát simogattam.

-Nem tudok aludni. Gyakorlatilag, ha szenvedve alszom három órákat éjszaka akkor alszom. Rémálmaim vannak – suttogta – Elcseszett vagyok.