Sebességkorlát nélkül | ✔|

24.Fejezet (2/1)

MAGYARORSZÁG

-CHARLES

Mikor beléptem Dalma szobájába ő már aludt egy halom papír felett, amik tele voltak jegyzetekkel. Lassan összeszedtem a lapokat majd letettem az éjjeli szekrényére és betakartam Dalmát.

-Utállak – morogta én pedig nem igazán voltam benne biztos, hogy álmában mondja vagy ébren van-e – Nem mondtad, hogy elmondtad Georgenak hogy szeretsz – morogta alig kivehetően miközben a fejét a nyakamba fúrta.

-Ami azt illeti nem csak Georgenak – mondtam és reménykedtem benne, hogy már vissza is aludt, de hirtelen felült mellettem és láttam a tekintetén, hogy azt mérlegeli, magában mit vágjon hozzám. Alig fél perce még aludt most viszont idegesen pillantott rám várva, hogy elmondom, neki ki tudja még – Pierre. Nem tehetek róla! Sokat ittam, épp miattad voltam szerelmi bánatban szóval ne engem hibáztass! – emeltem fel a karjaim – Épp úton voltam, hogy megvigasztaljak a német balszerencséd miatt mikor megláttam, hogy Callum ott van melletted. Utána felhívtam Pierret mentségemre szóljon nem akartam annyit inni csak... – magyaráztam.

-Várj akkor este Pierrel voltál és őt hívtad telefonon és kérdezted, meg hogy hol van? – szakított félbe és szegezett nekem kérdéseket én pedig bólintottam – Én aznap este azt vártam, hogy megvigasztalsz – vallotta be remegő hangon majd adott egy puszit az arcomra – Jó akkor most aludjunk – nyúlt a pólóm aljához majd áthúzta a fejemen.

-Dalma nem nyúlhatod le az összes pólóm – mondtam miközben azt néztem, ahogy átváltja a saját pizsamafelsőjét (ami történesen egy másik pólóm volt).

-De ennek te illata van – rebegtette a szempilláit és visszalökött a párnára majd kényelembe helyezte magát a mellkasomon.

-Várj mit hittél kivel beszélek telefonon az nap este? – kérdeztem, de Dalma nem válaszolt – Dalma kit hittél? – csúsztattam a kezem a hátára.

-Charlotte – mondta úgy mintha a szavak égették volna.

-Nem könnyítettük meg a saját dolgunkat igaz? – sóhajtottam – Úgy néz, ki elég féltékeny típusok vagyunk.

-Igen – értett egyet – Ha még egyszer meglátom, hogy az a nő köréd fonja a manikűrözött mancsait bezárlak a pincénkbe és csak akkor engedlek, ki ha versenyhétvége van – nyomta az ajkát a mellkasomra.

-Dettó bár nincs pincénk – simítottam végig a haján – Dalma...

-Nem igazán akarod, hogy emberi időben aludjunk ugye? – kérdezte, de közben hallani lehetett a hangján, hogy jól szórakozik.

-Szeretlek – mondtam ő pedig szorosabban fogta át a derekam.

-Oké ezzel az éjszaka közepén is felkelthetsz – emelte fel a fejét – Én is szeretlek – nyomta az ajkát az enyémre.

Nem szoktam elaludni sosem. Vagy is pontosítok versenyhétvégén sosem alszom el. Vagy is még pontosabban eddig sosem aludtam el versenyhétvégén. De valamikor mindig el kell kezdeni igaz? Arra keltem, hogy Lana az ágy végében állt és a torkát köszörülte miközben Dalma szinte teljesen rajtam feküdt és a fejét megpróbálta még jobban a nyakamba fúrni.

-Komolyan vártam mikor jön el az a nap mikor így rátok nyitok – forgatta a szemeit keresztbefont karral.

-Jó reggelt – köszörültem meg a torkom – Hány óra?

-Fél nyolc. Felébresztenéd? – nézett Dalmára én pedig végig simítottam a hátán.

-Szívem ébredj – adtam egy puszit a feje tetejére de ő csak szorosabban bújt hozzám – Dalma elaludtunk.

-A francba – pattant fel – Lana te tényleg itt vagy szóval nem csak álmodtam? Még jó hogy csak ti tudjátok a kódot – nézett a barátnőjére.

-Engem nem zavar, hogy együtt vagytok, de kérlek titeket legalább aludni hadjátok egymást főleg olyan napon mikor Quali van srácok... – nézett ránk.

-Most még emberi időben aludtunk el – vallotta be Dalma és hozzám vágta a pólóm, amit tegnap este le vett magáról, hogy arra cserélje, ami akkor rajtam volt – Szia – hajolt hozzám.

-Szia – érintettem az ajkam az övéhez.

-Ügyes légy, de ne ügyesebb nálam – szólt utánam.

-Dettó – kacsintottam majd az ajtóban megálltam – Lana kinéznél? – vigyorogtam Lanára.

-Srácok nem könnyítitek meg az életem – sóhajtott és kilépett a folyosóra – Mehetsz, ugye nem kell majd piros öt soros lámpával szaladoznom innentől kedve? – nevetett jól szórakozva a reakció időmön. 

-Szerintem kicsit feltűnő lenne – veregettem meg a vállát.  

Másfél órával később már a Paddockban sétáltam mikor megpillantottam Eric Jungot aki valószínűleg a Red Bull bázisra tartott.

-Eric – szólta utána.

-Oh Charles, szia – mosolygott rám.

-Hogy vagy? – kérdeztem.

-Nagyszerűen – mondta.

-És a valóság? – kérdeztem megemelve a szemöldököm ő pedig megfeszült mellettem.

-Tessék? – kérdezte remegő hangon és lassan kikerekedtek a szemei – Tudod de honnan? – kérdezte.

-Nem az a lényeg – ráztam a fejem – El kell mondanod Dalmának!

-Nem tudom, nem megy...Te nem tudod ez milyen érzés...

-Folyamatosan hazudsz neki ki tudja hány hónapja már ha nem mondod el neki én fogom – néztem a szemeibe.

-Nem adsz sok választási lehetőséget igaz? – sóhajtotta.

-Megérdemli hogy tudja – mondtam.

-Ő össze fog törni – nézett rám üveges tekintettel.

-Akkor jobban ha nem tőled tudja meg és ha megtudja majd hogy körülötte mindenki más tudta – világítottam rá.

-Tudod, egy csomó lehetőségtől megfosztott ez a betegség – nevetett erőltetetten – Talán ha nem lennék rákos most te és én egy csapatban versenyeznénk és legjobb barátok lennénk – elmélkedett.

-Megkértelek volna hogy mutass be Dalmának – mondtam.

-Én pedig nemet mondtam volna rá mondván hogy nem vagy elég jó neki. De aztán még is bemutattalak volna neki mert te tökéletesen illesz hozzá – sóhajtotta – Adj időt legalább vasárnapig nem akarom tönkre tenni a hétvégéjét.

-Azt mondták az állapotod rohamosan romlik – néztem rá.

-Vasárnapig nem tervezek meghalni és felemelték a gyógyszeradagom arra a szintre ami most segít. Charles csak vasárnapig – nézett rám kérlelően.

-Sziasztok – lépett mellénk Mia és adott egy puszit Ericnek – Ki van szívva a nyakad – állapította meg rám nézve.

-Rendben – néztem Ericre – Jól áll a sötétkék Mia – engedtem el a nyakamra tett megjegyzését – Mennem kell.