Sebességkorlát nélkül | ✔|

18.Fejezet (2/1)

Monaco

-Dalma

Mikor bevettem 6-os kanyart már éreztem, hogy a fékkel valami nem stimmel. Aztán ahogy bementem az alagútba nem foglalkoztam vele csak nyomtam neki. Majd a falba csapódtam szinte rögtön éles fájdalom hasított az oldalamba, aminek köszönhetően elvesztettem az eszméletem.

A mentőben tértem magamhoz a bordáim égtek a nyakam fájt és össze voltam zavarodva. Fél órával később már egy szobában feküdtem és közölték velem hogy az éjszakát bent kell töltenem, hogy megfigyeljenek. Utána jött Claire aki elmondta, hogy a FIA nem engedi, hogy a rajthoz álljak a hétvége többi részében. A bordáim csúnyán megrepedtek az ütközés hatására és igazán szerencsésnek mondhattam magam, hogy ennyivel megúsztam.

-Hogy vagy? – lépett be a szobámba Toto.

-Hamarosan kezdődik a második edzés mért vagy itt? – kérdeztem.

-Dalma beszorultál az autóba és szinte teljesen összetörted! Eszméletlen voltál több percen keresztül természetes, hogy itt vagyok! – mondta – Mivel édesanyád nincsen és mivel akár mennyire is nem örülsz, neki az apád vagyok Dalma – mondta.

-Nem vagy az apám csak a menedzserem – javítottam ki.

-Rendben, de még ez is hatalmas ok, hogy itt legyek – engedett és valami átsuhant a tekintetén. Még vagy tíz percig maradt de abban a tíz percben vagy ötvenszer nézett az órájára. 

-Ahhoz képest, hogy kishíján összetörted magad nagyon jó a kedved – állapította meg Will a második edzés után.

-Nos, megrepedtek a bordáim és fájdalomcsillapító van bennem nem is kis adagban. Komolyan gyakorlatilag semmit sem érzek – nevettem.

-Ilyen állapotban képes leszel interjút adni? – kérdezte aggódva.

-Simán Willy ne aggódj – vettem át a vizem tőle majd megveregettem a vállát – Csak mosolyogj, mint aki örül neki, hogy élek és ne told neki a kerekesszékem semminek.

-Dalma Kovács, aki még akkor még azután is mosolyog, hogy nem kis ütközése volt. Bámulatos vagy – mosolygott rám Will Buxton – Tudni, hogy mi lehetett a probléma? – kérdezte.

-Igen akkor ezek szerint nem játszották be azt a rádió üzenetet. Elment a fékem teljesen és olyan tempónál semmi sem fogott volna meg csak a fal – mondtam.

-Komolyabb sérüléseid lettek? – tette fel a következő kérdését.

-A nyakam meghúztam és pár bordám megrepedt. Az éjszaka benntartanak még megfigyelésen aztán a hétvége többi részét kispadról nézhetem a boxból - mondtam fájdalmas arccal.

A Buxtonnel folytatott beszélgetésem után visszatoltak a szobámba éppen egyedül voltam és a TV-t néztem mikor Charles belépett. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de hirtelen annyira zavart, hogy ennyire gyenge leszek mellette egészen addig nem tudtam sírni, de amikor megláttam... Féltem, hogy ez a hozzáállásomra is kihatással lehet ezért muszáj, megtartanom a távolságot nem engedhetem magamhoz közelebb.

Másnap délelőtt engedtek ki a kórházból a pénteket pihenéssel töltöttem a szállodai szobámban Miával, aki közölte az apjával, hogy aznap ne is keresse, mert engem fog boldogítani. A másnapi szabadedzést és a qulit a boxfalról néztem Clairel és a körmöm rágtam, hogy Jack és George bejussanak a Q3-ba. Jack nem jutott viszont George igen szóval a csapat elégedett volt az estére. A bordáim napról napra jobban érezték magukat vasárnap reggel már nem kellett akkora adag fájdalomcsillapító, mint az előző nap. A verseny után kissé fáradtan léptem be a szállodai szobámba és minden álmom egy nyugtató fürdő volt. De a terveim sokkal hamarabb megváltoztak, mint arra számítottam volna.