Sebességkorlát nélkül | ✔|

20.Fejezet (2/2)

FRANCIAORSZÁG

-DALMA

A francia pálya ahol általában semmi érdekes nem történik. Már túl voltunk a sajtónapon és alig egy óránk volt hátra az első szabadedzésig. Lanával együtt sétáltunk a paddockban a saját motorhome-unk felé hogy átöltözzek az overálomba.

-Dalma Kovács – hallottam meg a nevem egy olyan ember szájából, akit a hátam közepére se kívántam.

-Carly – fordultam meg lassan a mostohatestvérem felé és egy hamis mosolyt varázsoltam az arcomra.

Carly Wolff a világ legkétszínűbb embere. Igazából ő hatalmas szerepet játszott abban, hogy a kapcsolatom Totoval ilyen rossz volt. Bármi történt mindig Carlynak adott igazat még akkor is, amikor egyáltalán nem volt igaza. Carly egy évvel volt fiatalabb tőlem és tökéletes színésznő, az egyetlen dolog, ami nem ment neki az az Formula 1 szeretete. Ez volt az egyik oka annak, hogy utált.

-Mennem kell – mondtam és nagyon erősen próbálkoztam azért, hogy ne grimaszoljak – Sietek, még át kell öltöznöm.

-Nem is öleled meg a kedvenc mostohatesód? – kérdezte – Amiután láttam a képeket az összetört autódról azt hittem legalább valamidet eltörted és egy időre kiesel, de nézzenek oda itt vagy és autót is vezetsz... Ez olyan kár – mondta.

-Ez nagyszerű Carly menj és keresd meg apukádat és panaszold el neki, hogy milyen kár hogy túléltem és Formula 1-es autót vezethetek, amivel még pontokat is szerzek – forgattam a szemeimet.

-Carly mit csinálsz itt? – jelent meg az emlegetett – Szia, Dalma.

-Toto – biccentettem felé.

-Bármikori belépésre jogosító belépőm van, nem használhatom? – kérdezte Carly felemelve a nyakában a belépőt.

-De persze csak meglep, hogy itt vagy – nézett rá összehúzott szemöldökkel – Sok sikert Dalma a hétvégéhez biztos vagyok benne, hogy remekelni fogsz – mosolygott.

-Köszönöm. Viszont ahogyan már Carlynak is mondtam mennem kell még átöltözni – indultam meg.

-Együtt vacsorázhatnánk ma este hármasban – vetette fel az ötletet Toto.

-Még nem tudom, hogy alakul az estém majd visszaszólok – mondtam nem foglalkozva Carly fintorgó arcával és megragadtam Lana kezét, hogy elhúzzam onnan.

-Tényleg egyforma az orrotok – mondta.

-Nem tűnt volna fel, ha nem tudnád, mit kell nézni – nevettem keserűen – Nekem sem tűnt fel addig. Van valami programom estére? – kérdeztem.

-Nincs – rázta a fejét.

-Hát ez nagyszerű akkor vacsorázhatok együtt a Wolffokkal – sóhajtottam.

-Hazudj valamit – mondta.

-Toto megkérdezi majd Clairet hogy tényleg van-e programunk. Hidd el, amikor azt meséltem, hogy töri magát a közös programok miatt nem túloztam. Simán elvinne állatkertbe, vidámparkba meg ilyen helyekre, ha még gyerek lennék... Csak már nem vagyok, és nem érti, meg hogy nem akarok tőle semmit – sóhajtottam.

-Mért nem? – kérdezte.

-Nos mivel nem akarok olyan lenni, mint Lance vagy Nikita hogy azt mondják apuci kapcsolatainak és pénzének köszönhetően vagyok itt – sóhajtottam – Nekem van, családom nem kell még egy – ráztam a fejem elutasítóan.

A Francia pálya sok fejtörést okozott az első edzés során. Gyakorlatilag, ha egy kicsit is elmértem a féktávot abban a pillanatban kicsúsztam az ideális ívről és a pályáról is a festett részre. Életemben másodjára vezettem ezen a pályán azok után, hogy tavaly a Korona miatt kimaradt. Miközben a boxban vártam az újabb kiengedésemre a telemetriai adatokat bújtam. A pályán próbáltam minél szűkebben fékezni és azokat a taktikákat bevetni, amiket tanácsoltak. A második szabadedzésre teljesen kimerültnek éreztem magam és ásítva ültem be a csapatmegbeszélésre ahol mindenki próbált megnyugtatni, hogy holnap sokkal jobban fog már menni a pálya és sokkal jobban fogom ismerni.