Sebességkorlát nélkül | ✔|

40.Fejezet

-CHARLES

Szorosan öleltem magamhoz Dalmát. Olyan szorosan, mintha csak barátok lennénk, mintha nem éreznék többet iránta, mintha nem akarnám az este folyamán már legalább harmadjára megcsókolni. Egyszerűen gyönyörű volt mintha csak a kifutóról lépett volna pedig egyáltalán nem volt modell alkat. A haja hullámokban omlott a vállára a sminkje pedig vörös ruhájához passzolt. Magassarkú volt rajta, de még így is alacsonyabb volt tőlem pár centivel. Erre az estére mintha felszabadultabb lett volna. A mosolya beragyogta az egész termet hogyha felvillant az arcán. Már hónapok óta tisztában voltam vele, hogy belezúgtam, de ma este ez újra megtörtént, vagy talán az egész nap folyamán történt meg miközben egymás ellen versenyeztünk az első helyért. Azalatt az idő alatt egyszerűen leírhatatlan volt mit érzek iránta mikor pedig kiszálltunk az autóból egyszerűen csak megakartam csókolni.

A tánc után mind a ketten elindultunk a saját utunkra ami történetesen anyáék asztalához vezetett ahol Gréta és anya önfeledten nevetett valamin amit Toto Wolff mondott nekik. Érkezésünkre mind a hárman felénk fordultak. Anya gratulált Dalmának majd felém fordult és finoman utalgatni kezdett arra, hogy őt is elvihetném magammal táncolni.

Kezdett egyre hűvösebb lenni így elindultam, hogy kivegyem az autómból a benne hagyott zakómat. Visszafelé sétáltam mikor belefutottam Charlotteba, aki csak mosolygott rám.

-Hol van a titkos barátnőd? – kérdezte kíváncsian.

-Bent – vontam vállat.

-Igazán elmondhattad volna, hogy Dalma lesz a jövőévi csapattársad. Mondjuk nem gondoltam volna – csóválta a fejét hitetlenül.

-Senki sem gondolta ezért szólt nagyot – mosolyogtam rá – Egyedül jöttél?

-Igen – bólogatott – Mégis kivel jöttem volna?

-Hát a kiszemelteddel – magyaráztam.

-Ez nem olyan egyszerű – csóválta meg a fejét és valami átsuhant a tekintetén majd közelebb lépett hozzám és hirtelen az ajkát az enyémre nyomta.

Meglepődtem a hirtelen ért támadástól és egy pillanatig csak mozdulatlanul álltam, majd megragadtam a vállait és eltoltam magamtól. A meglepettsége tükrözte az enyémet, de biztos voltam benne hogy az ok más volt.

-Ezt nem csinálhatod – mondtam neki és közben idegesen pillantottam körbe – Charlotte barátok nem csókolóznak.

-Sajnálom – suttogta.

Hirtelen nem tudtam hová tenni a történteket egyszerűen csak túl kínosnak éreztem, hogy ott álljak vele ezért csak a hajamba túrtam és hátat fordítva visszasiettem a gálára miközben egy rossz előérzet nem hagyott nyugodni. Anya a táncparketten táncolt Arthurral én letelepedtem az egyik álló asztalhoz és a tekintetemmel a tömeget kezdtem pásztázni hátha megpillantom Dalmát, de mintha a föld nyelte volna el.

Az utolsók között távoztam a partyról. A szálloda liftjében pedig már automatikusan Dalma emeletét ütöttem be. A szobája üres volt, semmi sem maradt utána még egy cetli sem. Idegesen vettem elő a telefonom és tárcsáztam a számát, ami jelezte, hogy Dalma telefonja ki van kapcsolva. A gyomrom összeszorult, mert tudtam, hogy valaminek történnie kellett, hogy így eltűnt egyik pillanatról a másikra.

Reggel indulás előtt még összefutottam Georgeal, aki meglepetten vette tőlem tudomásul, hogy Dalma az éjszaka folyamán távozott. Anyával és az öcsémmel együtt reggeliztünk majd együtt is indultunk vissza Monacoba. Hiába próbáltam elérni a barátnőmet nem sikerült.

-Minden rendben? – kérdezte az öcsém miután együtt beszálltunk egy taxiba.

-Dalma nem veszi fel – ráztam meg a fejem – Tegnap este óta még csak nem is válaszol az üzeneteimre – néztem fel a telefonomból.

-Úgy néz, ki viszont valaki más beszélni akar veled – bökött a kijelző felé ahol megjelent Charlotte neve.

-Nem akarok vele beszélni – húztam el a számat és kinyomtam a hívását.

-Mi történt tegnap este? – kérdezte az öcsém összehúzott szemöldökkel.

-Túl sok minden Arthur... Túl sok minden – suttogtam majd frusztráltan a hajamba túrtam.

Hazaérve a lakásomba érkezett csak a hidegzuhany. Miután megnyitottam a közösségi oldalakat megrohamoztak a képek a tegnap estéről, de nem arról a részéről, amiről szerettem volna. Kiszivárgott biztonsági kamerás felvétel volt arról, amikor Charlotte megcsókolt a parkolóban. A felvétel egy dologban segített megtudtam az okát, hogy mért csókolt meg hirtelen Charlotte. A háttam mögött egy pillanatra Dalma volt látható miután vagy négyszer megnéztem a felvételt idegesen tárcsáztam a sajtósom számát.

-Már rajta vagyok az ügyön hamarosan az is meglesz ki szivárogtatta ki honnan és miért – hadarta miután felvette.

-Nem érdekel, mi kell hozzá, de töröltesd és érd el, hogy mindenhonnan levegyék – mondtam idegesen masszírozva a halántékom.

Miután letettük azonnal újra tárcsáztam Dalma számát, aki újfent nem vette fel a telefonját. Legszívesebben repülőre ültem volna és utána mentem volna, de nem tudtam, hogy hol van. Nem tudtam, hogy Angliában, Magyarországon, Németországban vagy éppen valahol máshol van-e. Meg akartam neki magyarázni, hogy az egész csak félre értés, hogy nem tudom mért csókolt meg Charlotte, és hogy én nem érzek iránta semmit. Még csak vissza se csókoltam.

Szerdára már annyira ki voltam, hogy Arthuron keresztül próbáltam elérni, akinek szintén nem akarta felvenni a telefont. Biztos voltam benne hogy anya tudja, hogy mi van Dalmával vagy legalább is Grétával beszélt. De ő nem akart segíteni egyszerűen nem értette, hogy voltam képes ezt megtenni Dalmával így neheztelt rám ő is, de miután részletesen elmagyaráztam anyának és látta rajtam, hogy mennyire szenvedek még akkor is csak annyira enyhült, meg hogy elmondja, Dalma most egyáltalán nem akar látni, és hogy ő sem tudja hová kéne repülőjegyet foglalnom, mert még Gréta sem tudta pontosan megmondani Dalma hol is van éppen.

A hét végére már úgy éreztem magam, mint egy depressziós tini lány. Csak feküdtem az ágyamban a plafont bámultam és azon gondolkodtam még is hol rontottam el, vagy éppen régebbi futamokat néztem vissza egy doboz fagyi társaságában, de a lábam nem tettem ki a lakásból. Szinte fél óránként próbáltam felhívni Dalmát, aki már nem is várta, meg míg elérek a sípszóig rám nyomta a telefont.

-Ebből elég Charles – vágtatott be hétfő reggel a bátyám a szobámba.

-Hagyj aludni – morogtam és a fejemre húztam a takarót.

-Kellj fel! – adta parancsba és lerántotta rólam a takarót – Két óra múlva a repülőn kell ülnöd ma még meg kell jelenned a Ferrarinál erre te úgy, nézel, ki mint egy hajléktalan és még a szagod is olyan – húzta el a száját.

-Összetörték a szívem – siránkoztam.

-Ezzel én nem értek egyet szerintem ez fordítva van, de indíts fürödni és borotválkozz meg! Közben pedig adj hálát az égnek, hogy én jöttem ide és nem anya – fogta meg a karom és rángatott ki az ágyból.

-Nem én csókoltam meg Charlotteot – rimánkodtam.

-Rendben öcsi – hagyta rám – Gondolj arra, hogy szerdán újra látod muszáj lesz hagynia, hogy megmagyarázd valamikor a hétvége folyamán.

-Ha nem hagyja, segítesz elrabolni és bezárni a szobámba addig, amíg megmagyarázom neki mi is történt pontosan? – kérdeztem.

-Ezt kérdezd meg szerdán reggel is – sóhajtotta – Most pedig indíts!

Az elkövetkező két napban szinte végig szimulátorban ültem és dolgoztam. Próbáltam lefoglalni magam, hogy végre már szerda legyen és elutazhassak Szocsiba. Mikor végre felültem a gépre el sem hittem, hogy el jött a pillanat.

Egy dologban biztos voltam a hétvégével kapcsolatban. Nem fogom hagyni, hogy Dalmával véget érjenek a dolgok. Harcolni fogok és mindent elmagyarázok neki még akkor is, ha be kell zárnom a szállodai szobámba.