Sebességkorlát nélkül | ✔|

26.Fejezet

-CHARLES

A tekintetem a kert másik végében egymás mellett ülő Dalmára és Ericre tapadt. A homlokom ráncoltam mivel tudtam, hogy Eric most mondja el neki. Most tudatja vele, hogy nem lesz soha jól. Most mondja el neki, hogy már nincsenek se hónapjai se évei, hogy a rák már nem lassan emészti fel. Most mondja el a legjobb barátjának, hogy elvesztette a harcot.

-Megérkeztem – vágta ki a teraszajtót Mia mosolyogva és nagy hangosan. Én csak egy pillantást vettem rá aztán tovább néztem, ahogy Dalma látványosan összezuhan, miközben Eric beszél hozzá. Dalma egyre csak rázta a fejét miközben az ajkai remegtek majd felpattant és elfutott mellettünk be a házba.

-Elmondta – állapította meg Mia és lehervadt a mosolya.

Nem foglalkoztam mással csak, hogy Dalma után menjek még sem álltam az emeletig ahol nem volt nehéz megtalálni a szobáját mivel az ajtaja tele volt Formula 1-es matricákkal. Nem foglalkoztam olyan dolgokkal, mint a kopogás csak benyitottam. A lány, akibe szerelmes voltam az ágya mellett a padlón ült a térdeit felhúzta a kezeit pedig a fülére tapasztotta és a fejét rázta. Nem nézett fel még akkor sem mikor leültem mellé. Átöleltem és nem tudtam, hogy segítsek neki vagy, hogy mit kellene mondanom neki.

-Ismered az érzést, mikor tudat alatt tisztában vagy egy dologgal, de annyira elnyomod, hogy amikor valaki kimondja, akkor jobban fáj, mint bármikor. Pedig nem kéne, hogy meglepjen, mert tudtad, végig tudtad, de igazából abban reménykedsz, hogy a legrosszabbra készülsz fel és ezért ezzel nem is kell foglalkoznod, mert végül úgysem az lesz, végül meggyógyul aztán az álom, amiben ringattad magad megszakad és csak a nyers és silány valóság szakad a nyakadba, ami szerint semmi sem lesz olyan. – mondta – Hogy nem lesz esélyetek együtt megöregedni vagy együtt nevelni az egyidős gyerekeitek, akiknek a másik lesz a keresztszülője és mindent meg fog engedni a másik gyerekeinek. Nem lesz ilyen Charles – görbült le a szája – Soha nem lesz ilyen – suttogta és átölelt szorosan.

A torkom összeszorult miközben a hátát simogattam. Tökéletesen tisztában voltam azzal milyen, ha az ember egy szerettét veszíti el. Először Jules aztán apa két éve Anthoine. Mind hármuk elvesztése megviselt mivel egyikre sem voltam felkészülve. Néha dühít a tudat, hogy az életünk ennyire törékeny hogy ilyen hamar véget érhet, hogy nincs esélyünk arra, hogy azt mondjuk, de még maradni akarunk, még nem értük el azt ami a célunk.

Gyakorlatilag a munkám az, hogy egy törékeny autóban versenyzek szinte heti szinten mégis soha nem fordult meg még a fejemben, hogy letegyem a sisakot és tovább álljak. Ugyan ez volt a helyzet Julessal és Anthoinenal is. Sosem gondolták, hogy így távoznak majd. Néha elgondolkodom mi lett volna, ha nem történnek meg a baleseteik. Talán most Jules csapattársa lennék vagy Anthoine az első vagy már második szezonját futhatná a Formula 1-ben.

Eric még el sem ment, de ezek a gondolatok már benne is végig lefolytatódtak. A gyűlöletes mi lett volna ha... gondolatok. Talán már évek óta barátok lennénk és igaza volt abban, hogy lehet rajta keresztül ismertem volna meg Dalmát. Ő mutathatott volna be minket egymásnak és minden másképp alakult volna.

A távoli gondolataimban való elmélyülésből a Dalma szobáján történő kopogás rántott vissza. Dalma nem vette az erőt arra, hogy elhúzódjon a fejét befúrta az állam alá és várta, hogy kinyíljon az ajtó. Eric lépett be majd leült a hátát az ajtónak vetette és ebből tudtam, hogy még nem beszélték meg Dalmával.

Rá néztem Ericre és meg akartam kérdezni, hogy kimenjek-e de ő csak a fejét rázta jelezve, hogy jobb, ha maradok.

-Nem akarom hallani a miért nem mondtad el kifogásaid – szólt Dalma – Mind csak kifogás lenne arra, hogy igazából gyáva voltál. Már az elején el kellett volna mondanod időt kellett volna, hogy adj arra, hogy felkészüljek, hogy hozzászokjak, hogy nem leszel velem. De erre te egy kibaszott álomba ringattál, hogy jövőre majd együtt hódítjuk meg a pályákat. A szemembe hazudtál hónapokon keresztül Eric – préselte össze az ajkait.