Sebességkorlát nélkül | ✔|

12.Fejezet

Bahrein

-DALMA

„Ha egy vigasztaló ölelés kell, gyere nyugodtan". Charles szavai visszhangoztak a fejemben miközben Georgeal és Clairel egy étteremben ültünk hárman és vacsoráztunk.

-Mi történt? Annyira máshol jársz – kérdezte George tőlem.

-Tessék? – kérdeztem zavartan

-Szinte folyamatosan mosolyogsz – mondta.

-Ja, csak jó kedvem van – vontam vállat.

Szándékosan próbáltam kiverni a fejemből a Callummal folytatott beszélgetésemet. Tudtam, hogy a Callum fejezete az életemnek véget ért úgy hogy még el sem kezdődött. Valahogy még sem bántam hogy így alakult. 

Hazudnék, ha azt mondanám mikor Charles megölelt a liftben nem lepődtem meg és utána nem kezdett a szívem gyorsan verni. Olyan jó illata volt! Egy kissé kiakasztott a tény hogy nem tudok és nem is akarok tőle távol maradni. Hiába éreztük mind a ketten, hogy ami kettőnk között történt hiba volt ő még is barátkozni akart velem. Hiába tudjuk mind a ketten, hogy el kéne kerülnünk a másikat...

Ő és én sosem működne... Ilyen körülmények között sosem. Ha valamelyikünk egy átlagos személy lenne, vagy talán ha másik kategóriában versenyeznénk, de így nem. Nálunk az egyetlen és lehetéséges opció a barátság. De ez az egész abszurd és gyors volt senki sem beszélt többről csak az én agyamban létezett és még én magam sem értettem, hogy miért. Szóval muszáj lesz kiirtanom ezt az egész érzést gyökerestül még mielőtt túl nő rajtam.

Vacsora után a hallban összefutottam Mickel aki akkor ért vissza a pályáról.

-Szia bari – köszöntem neki – Rég láttalak – öleltem meg.

-Ez kölcsönös – mosolygott – Mizu? Nyúzottnak tűnsz.

-Fáradt vagyok egy kicsit – vallottam be – Mozgalmas napon vagyok túl.

Miután a szobámba értem csak ültem az ágyon és felhívtam Ericet.

-Szia minden rendben? – kérdezte aggodalmas tekintettel.

-Szia igen felébresztettelek? – kérdeztem.

-Nem ébren vagyok, még mesélj mi a helyzet – helyezte magát kényelembe.

-Bocsi hogy most hívlak csak most volt rá időm az időmérő után eléggé besűrűsödtek a dolgok – kezdtem – Ki kell adnom magamból a mai nap történéseit.

-Mesélj Dalmi mi történt?

-Igazából kvali után találkoztam Callummal addig minden jól ment. Akkor beszéltünk aztán elsírtam magam én magam sem tudom mért sírtam, de nem előtte, ha nem Charles előtt a liftben ő átölelt és próbált megnyugtatni. Eric olyan jó érzés volt, ahogy átölelt és kikészít, hogy ez nem helyes – hadartam.

-Húú lassabban – kérte kissé megrökönyödve– Akkor most lassan és érthetően légy szíves.

-Rendben – bólintottam és kiöntöttem a szívem Ericnek – Kérlek, ne mondj semmit! Csak ki akartam önteni a szívemet valakinek nem akarom, hogy még jobban összezavarodjanak a dolgok – tettem hozzá miután elmeséltem neki mindent – Na de mostmár így – néztem az órára, ami azt számolja hány perce beszélünk – Egy óra után térjünk át rád. Hogy vagy?

-Nagyszerűen pont akkor hívtál mikor befejeztük a hívást Miával. Szóval az időzítésed, mint mindig nagyszerű! Azon kívül semmi különös nincsen – mondta és még a semmiről elbeszélgettünk egy fél órát.

Másnap idegesebben ültem be az autómba, mint két héttel ezelőtt vagy a hétvége kezdetén. A tenyerem izzadt, a szívem hevesen vert miközben megtettük a felvezetőkört. A tizedik helyről rajtoltam nem a legrosszabb, de tényleg lehetett volna sokkal jobb is. Felvillant az első lámpa majd a második a harmadik a negyedik és végül az ötödik. Egy örökkévalóságnak érződött még végül egyszerre kialudt minden. Aztán elindult a mezőny az előttem levő autókat néztem és kerestem a legjobb előzési pontot miközben kigördültünk és elkezdődött az első körünk. Nem foglalkoztam mással csak, hogy előrébb kerüljek és DRS távolságon kívül legyek a mögöttem haladótól.

-Rendben Dalma gyönyörű volt a rajtod sikerült két helyjel is feljebb jönnöd közben Hamilton kiáll, mivel motorproblémái vannak, szóval még előrébb kerülsz. Pierre négy másodpercre van, tőled te közben egyre közelebb kerülsz Charleshoz már csak két és fél másodpercre van előtted – mondta Tom az egyik mérnök.

Én csak a vezetésre koncentráltam aztán elérkezett a box kiállás ideje, ami miatt ha nem lett volna rajtam kesztyű valószínűleg a körmöm rágtam volna. A hetedik helyen voltam és sikerült eléggé elautóznom Pierre elől, hogy a pályára visszatérve közvetlenül úgy érkezzek hogy a következő DRS zónában akár nyitott hátsó szárnyakkal előzni is tudjak. Szerencsénkre ő is akkor állt ki mint én így a helyem stabilabb volt. Miután visszaértem csak fel kellett zárkóznom Charlesra ami eltartott jó pár körig, de aztán stabilan a sarkában autóztam majd az DRS zónában végül sikerült bekerülnöm elé. Aztán kezdetét vették az utolsó körök ahol vele harcoltam, hogy megtarthassam a hatodik helyem. Vagy háromszor egymás mellett autóztunk, de sikerült minden kísérletét visszavernem aztán megpillantottam a kockás zászlót és sikeresen befutottam hatodiknak megszerezve a szezonban az első nyolc pontom. Legalább úgy örültem neki mintha dobogós helyezést zsebeltem volna be és a vigyorom levakarhatatlan volt.

Úgy éreztem végre megérkeztem a versenybe, és hogy itt a helyem a Száguldó Cirkuszban. Ezt az is bizonyította, hogy a csapat szinte megfojtott minket Georgeal ahogyan egy emberként örültek annak, hogy mind a két versenyzőjük pontszerző már a második versenyen. Az már biztos, hogy a Williams nem marad pont nélkül idén és az is biztos, hogy végre megérkeztünk a középmezőny egy előkelő helyére is.