Sebességkorlát nélkül | ✔|

7.Fejezet

AUSZTRÁLIA

-CHARLES

A mai két szabadedzés nem volt a legjobb, de nem is volt olyan rossz, mint amilyen eredményeim a tavalyi évben voltak. Igazából elégedett voltam a hatodik és a negyedik hellyel. A kötelező dolgok után, mint az interjú adás és a csapatmegbeszélés úgy döntöttem, hogy felmegyek a lelátóra mindig is szerettem ott ülni miután már senki sem volt.

Nem csak az én ötletem volt Dalma is ott ült és éppen videohívást folytatott valakivel és boldogan nevetett. Elővettem a telefonom és megigazítottam a szemüvegem és válaszolgatni kezdtem a barátaimnak. Nagyon reméltem, hogy az egész verseny ilyen jól fog menni nem csak az eleje.

Egy idő után nagy csönd lett egyedül a boxutcából szűrődött ki zaj ahol még vagy már nagyban mentek az ellenőrzések és a hibák korrigálása holnapra. A nap lemenőben volt már a tekintetem akaratlanul az alattam pár sorral ülő lányra tévedt és csak néztem őt. A telefonja az ölében volt már a tekintete pedig a távolba révedt, mint aki nagyon elgondolkodott. Aztán egy idő után újra felvette a telefonját, és ha lehet még boldogabbnak tűnt, mint az előbb. Összevontam a szemöldököm, mert nem tetszett, amit éreztem. Egy idő után Arthurral kezdtem el beszélgetni a mai teljesítményemről meg a mai napomról. Aztán a lelátó aljáról a Williams egyik tagja szólt Dalmának a lány pedig felállt és lesietett hozzá. Én csak maradtam és az ajkam rágtam.

Teljesen sötét volt már mikor visszasétáltam a motorhomeba hogy magamhoz vegyem a laptopom.

-Charles te mért vagy még itt? – kérdezte Andrea.

-Én magam sem tudom – nevettem – Csak a laptopomért jöttem és már megyek is a szállodába te is jössz? – kérdeztem.

-Aha, már teljesen hulla vagyok – nyújtózott egyet a személyi edzőm.

Miután a szállodába értünk idegesen dobogtam a lábammal a parkettán miközben a TV-t kapcsolgattam. A tegnap esti törülközős Dalma akaratlanul eszembe jutott. Aztán az, ahogy ma Claire kisfiával sétáltak a Padockban.

-Szedd már össze magad Leclerc! – túrtam a hajamba és beálltam a hidegzuhany alá nem igazán tetszett az, ahogy éreztem muszáj volt lehűtenem magam.

Mindennek az a hülye zakó az oka! Nem tudom mért nem kértem vissza tőle az nap mikor visszaértünk a szállodába. De legalább azt tudom, hogy azért terítettem a vállára a kabátot, hogy valamennyire megnyugtassam magam, hogy nem vagyok olyan rossz ember, és ha egy lány majd szétfagy, azt nem hagyom. Nagy szerencsém volt, hogy még nem volt semmi olyan összejövetel ahová kellett volna, mert eléggé nehéz lett volna kimagyaráznom, hogy hol is van.

Másnap reggel olyan szép idő volt kinn, mint ahogyan én is éreztem magam szóval borús nagyon csúnyán borús.

-Tartsd a liftet! – hallottam George hangját, aki Alexszel sietett a lift felé – Szia, Charles!

-Sziasztok – köszöntem majd kezet fogtam velük.

-Liftes szelfi – kapta elő a telefonját Alex – Mosolyogjatok, ez megy ki Instára! – adta ki az utasítást – Amúgy srácok ugye nem siettek haza holnap? – kérdezte Alex.

-Nekem a verseny után megy a gépem – hazudtam – Mért?

-Nekem holnap egész este Dalmával karöltve egy szponzor vacsin kell részt vennem minden álmom – fintorgott George.

- A csapatod de szereti a közös vacsorákat – mondtam.

-Ahogyan a tiéd is. Mi ilyen összetartó csapat vagyunk, de komolyan. Gyakorlatilag babysitterre sincs szükség, mert mi ellátjuk azokat a teendőket Dalmával – nevetett – De mért kérdezed Alexander?