Sebességkorlát nélkül | ✔|

42.Fejezet

SOCHI

-CHARLES

Elkísértem Dalmát a szállodai szobájáig, de nem mentem be vele. Kibékültünk, de még éreztem egy minimális távolságtartást a részéről, amit igazából meg is értettem. Megérdemeltem.

-Mit akarsz még Charlotte? – néztem idegesen a szobám előtt álló volt barátnőmre.

-Nem vethetsz véget ilyen egyszerűen a történetünknek – rázta a fejét könnyes szemmel.

-De megtehetem te akartad, hogy megtegyem – emlékeztettem – Köztünk már soha sem lesz ugyan olyan, bántottad a lányt, akit szeretek – ráztam a fejem – Annak tudatában mit ma megtudtam meg főleg nem lesz ugyan olyan. Sajnálom Charlotte, nyugodtan tálalj ki a sajtónak a magánéletemről már nem igazán érdekel, de haddjuk egymást békén. Én nem ilyennek ismertelek meg. Mind a kettőnknek ez lesz a legjobb – néztem még egyszer a szemeibe majd elsétáltam mellette be a szobámba.

Másnap már nem láttam Charlotteot és jó formán senkit sem. Gyakorlatilag az egész napom rohanással telt ugyan is a harmadik szabadedzésen megadta magát a motorom. Ami azért volt rossz hír mivel ez rajthely büntetést jelentett már a számomra. A csapat meg mindenki úgy kalkulált, hogy legalább még egy versenyt végig tudok vinni vele. Egy kis részem hálát adott az égnek, hogy végül ezen a pályán volt muszáj, véghez vinni a motorcserét mivel itt még viszonylag könnyen tud az ember előzni. Mivel tudtuk, hogy úgy is utolsó helyről fogok indulni így a Q1-ben csak egy próba kört teljesítettem, amivel felmértük, hogy milyen lesz a motor. A „kiesésem" után rögtön le is tudtam a kötelező méréseket majd átöltöztem és már úgy néztem, ahogy a többiek tovább meneteltek a Q2-ben majd kiéleződött a harc a Q3-ban.

A Williamssek erre a hétvégéré nagyon ráéreztek a pályára és az autójuk szinte szárnyalt olyan köridőket verve még Maxre is, hogy szinte láttam magam előtt hitetlenkedő arcát. Nem is igazán lepődtem meg azon mikor George megfutva a hétvége leggyorsabb körét átvette a vezetést Dalma előtt. Dalma pedig éppen hogy az utolsó másodpercekben, de választámadást indított a csapattársa felé. Alig 2 másodpercen múlt, hogy el tud-e indulni vagy leinti-e a kockás zászló, de megcsinálta elindulhatott még egy körre. Annyira elvarázsolt az, amit csinál, hogy csak tátott szájjal álltam a riporter előtt, aki ugyan így fordult a kivetítő felé és mind a ketten frusztráltan vártuk, hogy mi lesz a körének a vége. Az első szektorban Dalma még csak zöldült, ahogyan a másodikban is már majdnem le is vettem a tekintetem a képernyőről, amikor is az utolsó két kanyarban talált még pont annyi tizedet, hogy elhúzzon Georgetól.

Természetesen a riporter ezután Dalmával kapcsolatos kérdésekkel is akart bombázni, amik nem igazán jöttek be neki mivel mindet hárítottam és valami frappáns válasszal kitértem. Innentől kezdve már mindenki tűkön ülve várta a másnapot mivel a két Williams pilóta is elismerte jó az autójuk, de nem biztos, hogy végig fel tudják majd tartani mind a ketten a harmadik helyről rajtoló Maxot.

A stratégia megbeszélésem még jó sokáig elhúzódott a csapat gyakorlatilag számos tervet állított fel a másnapi versenyre ugyan is esély volt arra, hogy leszakad az ég akár már a futam elején vagy közepén. Miután közösen megvacsoráztunk egyedül sétáltam a szobámhoz.

-Hát te? – mosolyogtam a szobám ajtaja melletti falnak dőlő Dalmára.

-Én magam sem tudom – sóhajtotta és idegesen helyezte az egyik lábáról a másikra a testsúlyját – Bemehetek? – kérdezte.

-Bejössz? – kérdeztem ugyan abban a pillanatban. Kitártam a szoba ajtaját és magam elé engedtem – Mi a baj? – kérdeztem miután becsuktam az ajtót.