Sebességkorlát nélkül | ✔|

16.Fejezet

MONACO

-DALMA

Az otthon töltött napok nagyon gyorsan elszaladnak mindig így már megint csak arra eszméltem, hogy már a repülőn ültem Monaco felé. Végül nem kellett Angliába utaznom így sokkal többet lehettem otthon.

-Igen anya most sétálok, ki a reptér elé fogok egy taxit és rögtön a szállodába megyek – mondtam a telefonba.

-Rendben szívem vigyázz magadra! – mondta anya már vagy ötödször.

-Oké. Majd hívlak ha becsekkoltam és megvan a szoba számom – mondtam és bontottam a vonalat.

Mivel Monaco a sztárok kedvelt üdülőhelye így megszokott volt, hogy „híres" emberek járkálnak így nem is állítottak meg állandóan miközben kifelé sétáltam.

-Na, végre már azt hittem sosem érsz ide – hallottam Charles hangját.

-Charles hogy kerülsz ide? – néztem rá leesett állal.

-Nos, te mondtad hogy mikor jössz én pedig jó fej haver akartam lenni – tárta szét a karjait.

-Értem nem kellett volna elmentem volna Taxival a szállodáig – mondtam.

-De akkor nem ülhetnél a csoda autómban – tolta lentebb a szemüvegét és találkozott a tekintetünk – Na, induljunk.

-Köszi hogy eljöttél elém – mondtam.

-Nincs mit – vont vállat.

-Vezethetem? – kérdeztem.

-Nem talán majd egyszer, de most nem – mondta.

-Ünneprontó, de ezt észben tartom! – emeltem felé a mutatóujjam miközben kinyitotta az anyósülés ajtaját.

-Szia, Eric! – vettem fel a rezgő telefonom.

-Szia Dalmi – köszönt szomorú mosollyal.

-Mikor érkezel? – kérdeztem.

-Sajnos nem tudok menni. Az orvosom az utolsó pillanatban megvétózta, hogy elutazzak, de ígérem, hogy majd bepótoljuk hisz egyszer vagy 19 éves! Sajnálom – nézett rám szomorúan.

-A lényeg hogy jól legyél, akkor majd én ugrok be hozzád Monaco után – biztosítottam és próbálkoztam, hogy ne látszódjon rajtam, hogy amúgy mennyire rosszul esett, hogy nem találkozunk a hétvégén és amúgy is nagyon beleéltem magam, hogy úgy bulizunk majd, mint régen.

-Most lesz a születésnapod? – szólalt meg Charles.

-Vasárnap – mondtam.

-Az tök jó pont verseny után leszel és Európa egyik paradicsomában ünnepelhetsz – mondta.

-Ja, ez nagyszerű főleg hogy egyedül leszek. A legjobb barátom nem jöhet, George a verseny után indul vissza Angliába. Anya nem biztos, hogy jönni tud még. A nővérem Amerikából repül haza pénteken és ő se biztos, hogy jönni tud, a bátyám azt sem tudom, per pillanat hol van, úgyhogy nagyszerű születésnapom lesz – fakadtam ki majd kinéztem az ablakon.

-Beszélhetnénk arról, ami két hete történt? – kérdezte témát váltva – Valahogy mindig magyarázkodni akarok neked – nevetett fel – Charlotteal nem volt semmi közöttünk szombat reggel amit láttál az annyi hogy nálam aludt mert mikor együtt vacsoráztunk sokat ivott és nem tudta elmondani a szoba számát és így ez egyszerűbb volt – mondta – Charlotteal már csak barátok vagyunk – fejezte be én pedig csendben ültem egy ideig emésztve a szavait.

-Callummal csak barátok vagyunk. Azért aludt nálam, mert már nem tudott kimenni a pályáról és késő volt semmi sem történt közöttünk – mondtam halkan miközben a kezeimet néztem.

Charles egy pillanatra rám pillantott és elmosolyodott.

-Csak hogy tudd, nagyon szívesen megölelnélek, csak nem venné ki jól magát a fotósok miatt – mondta miközben átnyújtotta a bőröndömet.

Miután becsekkoltam küldtem egy SMS-t anyának hogy melyik a szobám aztán csak a plafont bámultam az ágyon fekve. Holnap lesznek az interjúk másnap a két szabadedzés, amitől már most nagyon rosszul voltam. Erőt vettem magamon és elindultam a „pályára" ahol a szerelők már az autókon dolgoztak Claire pedig ingerülten beszélt valakivel éppen telefonon.

-Minden rendben? – kérdeztem tőle mikor leültem mellé a vezérlőfal elé.

-Igen csak az egyik fejlesztéssel vannak gondok – rázta a fejét – Jól utaztál? – kérdezte terelve a témát.

-Igen – bólogattam – Kit kapok Lana helyére, amíg meggyógyul? – kérdeztem.

-Fogalmam sincs – túrt a hajába – Igazából ma reggel tudtam meg hogy harminckilenc fokos a láza. A tavalyi vírushelyzet miatt pedig inkább maradjon, otthon remélem, Kanadáig meggyógyul, mert ha nem akkor nagy gázban leszek.

-Én is gyakorlatilag ő a sajtósom az asszisztensem a személyiedzőm a táplálkozástanácsadóm – soroltam – Ja és az egyik legjobb barátnőm!

-Sajnálom, de szerintem Will lesz, majd aki helyettesíti. Bocsi, de csak 2 hét – emlékeztetett – Reméljük.

-Nem szeretem Willt sőt szerintem senki sem – húztam el a szám.

-Minden csapatba kell egy ilyen ember – nevetett – Készen állsz a csütörtökre?

-Őszintén nem. Félek, hogy úgy járok, mint Azerbajdzsánban ez még rémesebb pálya is– ráztam a fejem – Az utcai pályák a gyengéim nagyon – húztam el a szám.

-Majd belejössz – bíztatott – Nézd megjött George is! – nézte a felénk sétáló csapattársam.

-Hölgyek – köszönt mosolyogva – Mi a baj Dalma? – kérdezte.

-Mérges vagyok rád – néztem rá csúnyán.

-Mért? – kérdezte meglepetten.

-Mert megadtad a számom Charlesnak! – ráztam a fejem.

-Jaa hát azt mondta fontos dologról akar beszélni veled. Spanyolországban gyakorlatilag leráztad – mondta.

Azért szerettem hotelban megszállni, mert az mindig biztos volt, hogy a liftben sosem utazok egyedül egy versenyző biztos pont akkor fog beszállni, mint én.

-Szia Dalma! – köszönt vigyorogva Daniel.

-Szia Daniel – mosolyogtam rá.

-Hogy vagy? – kérdezte.

-Izgatottan azt hiszem – vallottam be.

-Hát ez nem volt valami magabiztos – nevetett.

-Hát igen – bólogattam – Te hogy vagy?

Daniellel mindig szerettem beszélgetni, főleg azért mert észre sem vettem, de az idő mindig elrepült. Most is gyakorlatilag kiszállt a szobám szintjén és a lifteknél még vagy fél órát beszélgettünk  mikor kiderült, hogy ő amúgy két emelettel feljebb lakik.