Sebességkorlát nélkül | ✔|

46.Fejezet

2 hónappal később...

ABU DHABI

-DALMA

-Rendben Dalma már csak 12 kör van, ne kísértesd a sorsot tökéletes a negyedik hely – hallottam Jeff hangját a rádióban.

-Én érzem, hogy ebben több van Jeff komolyan érzem! – erősködtem – A csapat megérdemli a szezon zárón a kettősdobogót!

A szezon utolsó verseny utolsó tíz körében voltunk és úgy éreztem, ha most nem kockáztatok, akkor értelme sem volt annak, hogy a csapat engem szerződtetett az évre. George stabilan a második helyen autózott mögötte volt Charles, akit a lekörözések elégé meglassítottak így már láttam az autója hátulját és éreztem, hogy az elkövetkezendő négy körben sikerülni fog őt beérnem. A Williamssel töltött egy évem tökéletes búcsú ajándéka lenne, ha sikerülne a harmadik hely George mögött, hisz mind a kettőnknek véget ér az együtt működése ezzel a csapattal.

-Csak szólj, ha valami van – mondta Jeff és itt tudtam a kezembe adta az irányítást.

-Hol előzzek? – kérdeztem.

-Nem tudom, Dalma teljesen vakon vagyunk a számítógép szerint esélytelen, de próbálj, meg ott ahol utoléred Charlest, de kérlek, legyél ott nagyon fejben! – próbált segíteni Jeff.

Úgy markoltam a kormányt, hogy már féltem attól, hogy ketté törőm. Az adrenalin teljes testemet átjárta és szinte már fizikailag is éreztem, ahogyan az ereimben száguldozik fel és alá miközben a szívem is felugrott a torkomban. Nem gondoltam volna a verseny elején, hogy a dobogóért fogok küzdeni az utolsó körökben. A tegnapi qualim valami katasztrófa volt a mai rajtom viszont a csapat szerint tökéletes volt ez felvillanyozott annyira, hogy ne foglalkozzak semmivel és csak előzzek és jussak előrébb.

Négy kör volt hátra mikor a célegyenesben sikerült utolérnem Charlest és egy merész utolsó pillanatos fékezéssel (ami simán a vesztem okozhatta volna) bevetődtem mellé és elmentem mellette. Nem mertem fellélegezni a fülem zúgott miközben egy pillanatra a visszapillantóba néztem ahol láttam, hogy Charles sem tervezi feladni a mai versenyt. Akár mennyire is ideges voltam a sisakom alatt elmosolyodtam és a tekintetem az útra szegeztem.

-Dalma két kör. Csak maradj a pályán és tartsd ezt a tempót Charles már nem tud megelőzni főleg mivel forgalomba került – mondta Claire a rádióba rajtam meg végig futott a hideg.

Két kör választott el a dobogómtól ahol már csak fejben kellett ott lennem. Két kör, ami együtt nem is volt több öt percnél. A csapatnak igaza volt Charles már nem tudott visszatámadni így sikerült beérnem George mögött. A szezonban volt dobogóm nem is egy, sőt még nyertem is, de valahogy ez a harmadik hely sokkal jobban felértékelődött a számomra. Hatalmas lett számomra az érzelmi értéke, talán azért mert ezzel a kettős dobogóval a Williams az ötödik lett a csapatversenyben.

-Csinálhatom? Légyszi mindig erre vágytam – kértem a rádióba.

-Persze állj meg George mellett és had szóljon! – mondta nevetve Claire mi pedig fánkozni kezdtünk a pályán, ami leírhatatlan érzés volt.

Miután végeztünk és kiszálltam az autómból kicsit szédültem, de a mosolyom levakarhatatlan volt miközben odaléptem Georgehoz és szorosan átöleltem. Mind a kettőnknek potyogtak a könnyei, egy részünk búcsúzott miközben a másik örült annak ahová most tartunk.

-Köszönöm ezt az egy évet – suttogta a fülembe.

-Én köszönöm nélküled, nem is tudom mi lett volna velem George nélküled. Ígérd, meg örökké barátok leszünk! - nyújtottam felé a kisujjam.