Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor este elköszöntem Márktól álmomban sem gondoltam volna, hogy így fog felhívni. Összeverekedett Fülöppel ráadásul a rendőrség is elvitte. Ha nem jövök el most nincs ez. Magamat hibáztatom az egész miatt.
Aludni már nem tudtam, gyötörtek a gondolatok. Hogy eltereljem a figyelmem takarítani kezdtem. Majdnem mindennel végeztem mikor kopogtak az ajtón.
- Adél?! - meglepett - Hogy hogy itt ilyenkor?
- Zavarlak? - hangjában érezhető a szomorúság.
- Nem. Gyere csak be. Mi a baj? - kérdeztem látva a sírástól kipirosodott szemeit.
- Semmi csak egy kis társaságra van szükségem.
- Nekem akarsz hazudni? Látom, hogy bánt valami.
- Volt egy barátom ... Egészen mostanáig. Vivien elmondta neki, hogy már nem logók velük.
- Ezért dobott téged? - közben csináltam egy teát.
- Igen. Sosem szeretett, csak azért volt velem mert népszerűbb lehetett általam.
- Akkor ne is bánkódj miatt! Nem érdemli egy csepp könnyed sem. - öleltem át.
Sokáig beszélgettünk, sikerült megnyugodnia, én is elmondtam az éjszaka eseményeit. Jó volt, hogy valakinek elmondhattam.
Ahogy a napok teltek Adél egyre közelebb került hozzám. Egy hónappal később már beköltözött hozzám a szobában. Márknak is bemutattam videóhívásban. Ahogy ő is Milót és Benit.
Mostanában elég hosszúak a napjaim mivel órák után még a versenyfelkészítőre is el kell mennem, emiatt elég keveset tudok beszélni Márkkal, ez igen csak frusztrálttá tesz.
- Baba! Végre. Annyiszor hívtalak. - hadarta el mikor végre felvettem a telefont.
- Sajnálom, felkészítőn voltam.
- A két napot megkérdezted? - tudtam, hogy valamit elfelejtettem.
A fejem fogtam. Hogy lehetek ennyire szétszórt?!
Jövő hétvégén lesz Ernő születésnapja, meglepetés bulit szervez neki amin ott kellene lennem. De ha a péntek esti géppel el is megyek az csak szombaton a reggeli órákban érkezést jelent. Vasárnap pedig már a reggeli géppel indulnom kellene vissza.
- Szóval nem. - dühös volt.
- Holnap. Ígérem.
- Egész nyugodtan mondhatod azt is ha nem akarsz találkozni! - vágott a szavamba.
Dühít illetve fáj is egyben a feltételezés.
- Tényleg?! Csak egy kicsit nyisd ki a szemed és láss a dolgok mögé. Napi 9 órám van plusz az felkészítő, a könyvtárba rohanást ne is említsem. Este beszélünk, aztán tanulok. Igyekszem megfelelni mindenhol, de rohadt nehéz úgy hogy az embert közben tucatnyian húzzák lefelé. Belefáradtam abba, hogy erősnek mutatom magam. Francba az egésszel. - tört ki belőlem a sírás, az elmúlt néhány hónap minden fájdalma.
Adél kivette a telefont a kezemből.
- Jobb ha most mindketten megnyugodtok.
- Mi az hogy húzzák lefelé? Ezt fejtsd ki. Válaszolj már! - őrjöngött.
Adél bontotta a vonalat majd átölelt.
- Nem bírom ezt már. - zokogtam.
- Dehogynem. Te vagy a legerősebb ember akit valaha ismertem. - mondta ezt a szemembe nézve - Vegyél egy fürdőt vagy zuhanyt jól fog esni hidd el.
Hálás vagyok neki azért, hogy itt van és tartja bennem a lelket amikor kell és igaz ez fordítva rám is. Egy forró zuhany mellett döntöttem ami valóban nagyon jól esett. Aztán bementem elfeküdtem az ágyon Adél oda jött, indított egy filmet aminek az első tíz percében el is aludtam.
