Bárhova el

⚜️15.⚜️

Sem Márk sem pedig Ernő nem akarta, hogy én is menjek de nem hagytam magam.

- Te itt maradsz. - mondta majd rám zárta az autót.

Üvöltözhettem... hiába. Majd megláttam apámat közeledni felé. A szemem előtt le zajló dulakodás ami verekedéssé fajult a vért is megfagyasztotta bennem. Aggódtam Márk miatt. Abban a pillanatban ahogy kattant a zár kiugrottam és a karjaiba vetettem magam.
Nem érdekelt a holmim csak el akartam tűnni onnan de ő nyugodtan bepakolt.

Vissza érve hozzájuk magamra hagytak.

- Ha bármire szükséged van...

- Tudom, szólok. - vágtam közbe.

Egy puszit nyomott a homlokomra.

- Köszönöm. - motyogtam.

Az ajtó becsukódott én pedig bele kezdtem.
A ruháim és néhány kép. Ez minden. Nem tartott sokáig elrendezni őket.
Az utolsó doboz alján találtam egy képet... rólunk. Akkor még minden jó volt. Zokogva szorongattam.

Álomba sírtam magam.

...... Másnap reggel  ......

Az ágyban ébredtem, pedig tisztán emlékszem, hogy a földön voltam.

Vettem magamhoz tiszta ruhát aztán zuhanyozni mentem.

- Jó reggelt. - botlottam Ernőbe a folyosón.

- Ez inkább hajnal. - dörzsölte a szemét - Meccset néztünk este, be is rúgtam. - magyarázta.

- Mindent értek. - elnevettem magam.

Mindketten mentünk tovább a dolgunkra.
Hosszasan engedtem magamra a forró vizet, megmostam a hajamat így egy órát biztos bent voltam.
Vizes hajam törölközőbe csavartam felvettem a kedvenc szürke melegítő nadrágom egy sötétebb szürke haspólóval majd lementem.

A konyhában Ernő egy bögre kávét szürcsölgetett.

- Kérsz? - biccentett a gép felé.

- Nem, köszönöm.

Egy pohár víz most jobban esett.

- A fiam még alszik?

- Fogalmam sincs, tegnap láttam utoljára.

Ezen igencsak meglepődött. Felment körülnézett.

- Sehol sincs. - jött vissza.

Különös.

- Kocsival ment. - mutattam a tálcára ahol a kulcsok lenni szoktak.

- Ittunk... ezért számolok vele. - mérges lett.

Bevonult a dolgozó szobába.

Készítettem rántottát, mellé friss salátát és egy kis öntetet. Vittem be neki is. Az italozás után biztosan jól fog esni neki. Illetve szerettem volna valahogy hálámat kifejezni azért, hogy befogadott.

- Uu ez nagyon jól néz ki. Köszönöm. - azonnal falatozni kezdett.

Megreggeliztem én is aztán rendet tettem a konyhába.

Éppen végzetem mikor az ajtót hallottam nyitódni.

- Szia. - ölelt át.

A pólója szakadt és véres.

- Te...

- Shh...ne kérdezz semmit csak ölelj át.  -  szavamba vágva húzott szorosabban magához.

- Márk! - szólt Ernő szigorúan - Beszédem van veled.

Márk a szemét forgatva indult el. Úgy gondoltam ez hosszú lesz így inkább felmentem. Az ágyon fekve böngésztem a telefonom.

Bea nem keresett mióta itt vagyok. Írtam neki de el sem olvasta pedig elérhető mindig.

Nem volt időm ezen tűnődni, Márk beugrott mellém az ágyba. Már csak a nadrág volt rajta.

- Idebújsz?

Az oldalamon feküdtem.

- Elmondod hol voltál?

- Segíteni valakinek...nem kell többet tudnod erről. - válaszát csókkal zárta.

Jobb lábam a derekára helyeztem, a combom simogatta.

- Ha én tűnnék el és jelennék meg így majd ennyivel magyaráznám te megelégednél vele? - kérdeztem elhúzódva.

- Az más.

- Miben? Mert én és nem te lennél. - fel akartam ülni ő vissza húzott.

- Azért elég ha ennyit tudsz mert nem akarlak bajba sodorni. - monda miközben keze közé fogta az arcom.

- Ahha...

- Mia. - elfordulni sem hagyott.

Nem szóltam hozzá. Ez nem válasz részéről, ha elvárja, hogy én elmondjam akkor én is elvárhatom szerintem.

Percek óta csendben feküdtünk már mikor hallottam nyugodt szuszogását.

Kikúsztam mellőle. Össze szedtem a munkaruhám majd lementem a nappaliba.

- Hát te? - pillantott a kanapén heverő táskámra.

- Este már dolgozom. -  magyaráztam.

- Elvisz?

- Alszik. Vonattal megyek. - jelentettem ki.

A hangomban érezhető volt a határozottság ezért nem próbálkozott be azzal, hogy elvigyen.