Bárhova el

⚜️ 58. ⚜️

Nem hittem a fülemnek...Márk engem küldött el Erikával szemben. Ez nagyon rosszul esett.

Gyalog indultam haza. Gondoltam lesz időm lehiggadni de percenként hívogatott. Nem vettem fel.

Annyit azért írtam neki, hogy az egyik beszállító tárgyalni megy majd.

Erre rögtön vissza akart hívni. De azt lesheti.

Odahaza furcsa érzés kapott el mikor beléptem a lakásba. Megmagyarázhatatlan rossz érzés. 

A nappaliba lépve szembe állt velem egy idegen férfi.

- Mit keres itt és hogy jutott be? - kérdeztem hátrálva.

Ő közben egyre közelebb jött.

- Ne siess sehová kis cicám. - kapott el -  Hozzád jöttem.  - szorosan húzott magához.

- Eresszen el! - kiabálva hadonásztam, próbáltam szabadulni.

- Shhh.  - befogta a szám - Hamarabb szabadulsz ha nem kalimpálsz. - a kanapéra dobott

A ruhám tépve tapogatott és csókolt ahol ért. Sírva könyörtem, hogy hagyjon de mint aki meg sem hall csak folytatta.

A nagy hadonászásban megrúgtam amire egy pofonnal reagált.

Sikitottam ahogy bírtam közben minden erőmmel ellenkeztem de erősebb volt. Már csak egy bugyi választott el a meztelenségtől.

Csíptem, haraptam és ütöttem hiába.

Újra és újra megütött. Éreztem ahogy a vérem folyik az arcomon, sós könnyeim marták a sebet.

Hirtelen kivágódott az ajtó, Geri vadállat módjára terítette le az alakot.

Addig ütötte míg el nem vesztette az eszméletét, még akkor is bevitt neki egy utolsót.

- Mia! Jól vagy? Ugye nem?! - sorolta a kérdéseket amiket ugyan hallottam nem fogtam fel és a zokogástól válaszolni sem tudtam.

A telefonját kézbe véve kérdezgetett tovább. Közben hozott egy takarót nekem.

Márkot hívta aki nem sokkal később meg is jelen. Rohant be.

Ahogy meglátott engem. A földön fekvő alakot és Gerit ahogy előttem térdelve próbált szóra bírni, de én csak zokogtam tovább.

Márk kétségbeesetten kérdezgetett.

Pár perccel később rendőrök és mentősök álltak körbe. 

Nem tudtam abbahagyni a sírást. Már alig kaptam levegőt.

- Be kell vinnünk.  - mondta a fiúknak a mentős - Nyugtatót fog kapni.

- Vele megyek! - lépett a kocsihoz Márk.

Nem jöhetett, a mentősök nem engedték.

- Majd én oda viszlek. - húzta Geri a kocsihoz.

A mentős becsukta az ajtókat, szirénázva indult el velem.

Egy szobában ébredtem fel. Minimális fény volt. Utolsó emlékem az, hogy mentőben vagyok.

- Máris szólok az orvosnak. - ment ki a nővér.

- Mia. - lepett az ágy mellé - Kerepesi Róbert vagyok, az orvosa.

Lassan beszélt. 

- Nyugtatót kapott emiatt érezheti magát furán.

Ezután regeteg kérdést tett fel de nem tudtam válaszolni. A szemem alig bírtam nyitva tartani.

Újra elnyomott az álom.