Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Miután beváltottam a többszörösen elmaradt csókot plusz még néhányat hagytam, hogy újra a mellkasomra hajtsa fejét. Hamar el is aludt én meg csak néztem őt órákon át. Annyira jó volt vele ébredni. Bedobtam az ötletet, hogy menjünk el reggelizni valahova, amibe nehezen de bele ment. Felvettem egy rövid farmert egy fehér trikóval és lementem a nappaliba.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Wááó. - ennyit tudtam kipréselni magamból mikor megláttam a lépcsőn jövet.
Miután feldolgoztam a látványt elindultunk a világ legjobb palacsintázójába. Gyönyörű időben sétálhattunk, büszkén lépkedtem mellette.
- Tényleg veletek kell mennem délután? - törtem meg a csendet.
- Nincs ínyedre velem mutatkozni?
Erre a mondatra megálltam.
- Hogyne lenne?! Bárhova veled megyek. Csak gondoltam ...
- Mit gondoltál? - lépett elém pimasz mosollyal.
- Csak húzol. - mentem bele a játékba.
Közelebb hajolva érintettem össze ajkaink, de mielőtt megcsókoltam volna elléptem.
- Ez most komoly? - nézett morcosan.
- Te kezdted. - kulcsoltam össze az ujjaink.
Nem indult tovább. Vissza léptem, hogy megcsókoljam. Mielőtt szájához értem volna ellépett.
- Hupsz. - nevetett.
Közben oda értünk. Elfoglaltunk egy szabad boxot. Karolva ültem mellette miután leadtuk a rendelést.
- Van itt valami ... - húztam végig ujjam az ajkán - Ami az enyém. - fejeztem be a mondatot melyet csókkal zártam le.
- Van még belőle. - mosolyodott el.
Hamarosan megérkezett a gofri és a shake illetve egy nagy adag fagyival.
- Ha ezt apa látná... - vettem egy falatot a számba.
- Valami kell, hogy kibírd velünk délután. - tért vissza a szurkálásomhoz.
- Ne hidd, hogy nehéz lesz.
Miután végeztünk át mentünk a szemközti parkba sétálni. Rengetegen voltak itt ma is. Gyerek kacajtól és kutyák boldog ugatásától volt hangos minden.
- Bocsánat. - szaladt egy kisfiú a labdája után ami Mia ölébe esett.
- Semmi gond. Tessék. - adta vissza kedves mosollyal.
A fiú megköszönte és vissza szaladt a szüleihez. Mindig el tud varázsolni, most is csodálva néztem rá.
A tó mellett sétálva botlottunk bele anyámba és apámba akik kéz a kézben sétáltak.
- Hát ti?! - meglepődtem.
Hebegtek habogtak.
- Menjünk haza és beszéljük ezt meg otthon. - mondta végül apám.
Némán sétáltunk a kocsiig. Hazaérve a nappaliban ültek le. Mia csendben az emelet felé indult.
- Maradj csak. - szólt utána anya.
Mellém ült.
- Mi még...- kezdte volna de folyton megállt keresve a szavakat.
- Ne higgyétek, hogy ezzel bármi problémám lenne. Csak meglepődtem, hisz egyikőtök sem -mondott semmit.
- Mert még csak pár napja...
- Mikor át jött mert nem hívtad ... ahogy megláttam tudtam, hogy hiba volt elengedni. - fűzte hozzá apám.
- Megpróbáljuk helyre hozni.
Igazán örültem ennek.
- Nem bánod? - kérdezte anya a könnyfátyol mögül.
- Dehogy. Boldog vagyok. - öleltem át.
Az ölelésbe apa is csatlakozott húzva magával Miát is.
- Hisz te is a családunk tagja vagy. - jelentette ki apám.
Hosszú idő óta most tényleg boldog voltam. Nehéz év van mögöttünk de innen már csak jól mehetnek a dolgok.
