К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy erre jövök haza. Nem akartam, hogy azon felül amit meséltem neki, Márk tudjon bármit is ebből. Most meg itt áll a romok között velem, végig nézte, ahogy anyámat mentő, apámat rendőrség viszi el. Mi több ... fültanúja volt annak is amit apám mondott nekem. Azt éreztem elsüllyedek szégyenemben.
- Szedd össze a dolgaid és menjünk. - karolt belém.
- Nem mehetek el. - elléptem - Anyámnak szüksége van rám.
- Ha vissza jön apád ...
- Mire kiengedik józan lesz, nem emlékszik majd semmire. - vágtam a szavába.
Bár ez nem így van, mégsem mehettem vele. Csak őt is bajba sodornám, ezt nem akarom.
- Akkor maradok. - jelentette ki.
- Nem!
Ha marad és apám itt találja neki is ártani fog.
- Mia, vagy velem jössz vagy maradok. - makacskodott.
Már épp mondtam volna, hogy akkor elmegyek Beához, mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Bea képe villant fel.
- Otthon vagy? - kérdezte idegesen.
- Igen.
Alighogy kimondtam jött is a válasz.
- Akkor most azonnal tűnj el onnan! Apád megint elintézte, hogy kiengedjék.
Természetesen mindezt Márk is hallotta aki rögtön kézen fogott és kifelé indult.
- Ülj be. - egészen a kocsiig húzott.
Csikorogtak a gumik ahogy elhajtott.
- Mégis hová megyünk? - tettem fel a kérdést.
Látszólag nagyon ideges volt.
- Hozzánk. - válaszolta mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne - Meg se próbálj ellenkezni.
- Nem gondolom, hogy ez volna a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy haza vigyél.
Avagy, hogy megutáltassuk magam a szüleivel.
Nem autóztunk túl sokat egy hatalmas ház előtt állt meg. A felhajtón ott állt egy fekete Rover. Kiszállt és át sétált az oldalamra, belém karolt így vezetett a bejárat felé.
- Apa...megjöttem. - kiabált belépve.
- Itt vagyok a konyhában. - jött válasz mi pedig arra vettük az irányt.
A gyomrom dió nagyságúra zsugorodott.
- Szeretnék bemutatni valakit. - kezdett bele rögtön Márk - Ő Mia.
- Már nagyon sokat hallottam rólad, örülök, hogy végre megismerhetlek. - nyújtott kezet - Ernő.
Meglepődtem azon amit mondott. Márk mesélt rólam?
- Azért olyan sokat nem is.
- Üljetek le, épp shaket készítek csinálok nektek is.
- Előbb kérdeznék valamit...Nálunk maradhatna Mia a nyári szünet alatt?
Ha az előbb meglepődtem most dobtam egy hátast.
- Nem gyors ez egy kicsit? - méregette a fiát.
- Mondtam, hogy erre semmi szükség. - súgtam Márknak aki leintett majd elkezdte mesélni a mai nap eseményeit.
Ernő figyelmesen hallgatta az életem történetét.
- Természetesen maradhatsz, amíg akarsz. Itt biztonságban vagy. - fordult felém.
- Apa...te vagy a legjobb! Tudtam, hogy számíthatok rád! - ölelkeztek.
- Köszönöm.
Zavart voltam. Ez az egész helyzet idegen nekem.
- Gyere körbevezetlek. - hatalmas lelkesedéssel húzott fel.
A ház hatalmas és nagyon szép.
- Gyönyörű az otthonod. - követtem lassan.
- Ez most már a te otthonod is. - közelebb lépve finom csókba húzott.
Miután mindent megmutatott magamra hagyott kicsit. Kihasználva az alkalmat felhívtam a kórházat, szerettem volna beszélni anyámmal. Erre azonban nem kerülhetett sor ugyanis saját felelősségre elhagyta a kórházat. Egyszerre voltam dühös és aggódtam is érte. Próbáltam a mobilján hívni, azt nem vette fel. Az ágyon ülve tanakodtam mit tegyek.
Odamennék, hogy a saját szememmel lássam jól van, viszont akkor nincs menekvés.
"Később hívlak, ne aggódj. " Kaptam SMS-t anyámtól.
Egy óra múlva csörrent meg a mobilom.
- Anya? Jól vagy? Miért mentél vissza?! - hadartam el egyszerre mindent.
Persze a válasz a szokásos...megbánta, nem fordul elő többet.
- Mindig ezt mondja majd újra meg újra megteszi.
- Kislányom ... ugye te jó helyen vagy? - kérdezett.
Némi aggódást fedeztem fel a hangjában.
- Igen. Márk elhozott hozzájuk.
- Remek, holnap délelőtt össze szedem a dolgaid és kiteszem dobozba, szólók amikor ide jöhettek érte. Legalább te szabadulj ki innen. - szipogott - Most le kell tennem. Ne keress majd én hívlak! - ezekkel a mondatokkal bontotta a vonalat.
