2/4. Fejezet.

546 31 0
                                    

-Jessi!- Simogatta meg Dam, az ölemben pihenő kezemet, miközben úton voltunk, a kiképző terep felé. -Ki találunk valamit, csak ne agyalj már ezen! Nem fogod bírni a mai napot!- Tekintetemet, az utat figyelő arcára szegeztem. Annyira jól esik, hogy ilyen jó hozzám! Pedig tegnap azt éreztettem vele, hogy kevés ő nekem. De tudom hogy igaza van! 

-Tudom!- Feleltem egyhangúan, és mire észbe kaptam, már meg is érkeztünk. Leparkolt és felém fordult. 

-Kitartást és erőt kívánok, kettőre pedig itt leszek érted! Gyorsan kajálsz valamit, aztán megyünk gyakorolni. Nem fog érdekelni semmilyen kifogás, szóval ehhez tartsd magad. Most pedig indulj!- Utasított. 

-Rendben!- Feleltem. 

-Rendben?- Szúrós tekintetét íriszeimbe fúrta. 

-Vagy is.- Megköszörülöm torkomat. -Igen is Uram!- Tisztelegtem. 

-Helyes! Most pedig indulás!- Mutatott a kapu felé. Már félig kiszálltam, amikor vissza fordultam felé egy pillanatra. 

-Damian?- Fürkésztem arcát. -Köszönöm!- Mosolyogtam rá, végül vissza hajoltam, hogy arcára nyomjak egy puszit. Meg ragadta egy pillanatra a fejemet, és a fülembe kezdett suttogni valamit, amit soha nem fogok elfelejteni! 

-Nagyon vigyázz magadra, amíg nem leszek újra melletted!- Viszonozta a puszit, és utamra engedett. -Na menj!- Mosolygott, én pedig bólintottam. Kiszálltam a terepjáróból, és csak néztem, ahogy elhajtott. 

Betértem a terepre, és bementem az öltözőbe, hogy kivegyem a fegyveremet. Kifutottam a többiekhez, végül beálltam a magassági sorrendbe. A parancsnok is megérkezett időközben, és elhaladt előttünk. 

-Vigyázz!- Kiabálta, mi pedig úgy tettünk ahogy parancsolta, majd elkezdett névsor olvasást tartani. Azonban az én füleimben, csak Damian elhangzott szavai csengtek.

-Nagyon vigyázz magadra, amíg nem leszek újra melletted!- Viszonozta a puszit, és utamra engedett. -Na menj!- Mosolygott. 

-Benson!- Üvöltött a képembe a parancsnok. -Ha én felolvasom a maga nevét, akkor maga mit mond?-

-Jelen Uram!- Tisztelegtem. 

-Akkor legközelebb, ha kérhetem.- Bámult sokáig az arcomba. -Tudja mit?- Kaján vigyor kúszott az arcára. -50 fekvőtámasz Benson!- 

-Igenis Uram!- A földre vágódtam, és elkezdtem csinálni. 

-Hangosan számolja!- 

-Igenis Uram! Egy, kettő, három, négy..- Gratulálok Jessica! Ez van, ha nem vagy itt fejben! A parancsnok folytatta a névsor olvasást, én pedig azt hittem, hogy rosszul leszek, amikor meghallottam Alexander nevét. Basszus és tényleg átkérette magát ebbe a csapatba. De hát ide csak olyanok járnak, akiknek természetfeletti képességük van. Már tudom! Apu! Ő rakatta át ide! 

-Hangosabban Benson!- Kiabált rám. 

-Igenis Uram! Harmincnégy, harmincöt, haminchat..- Remélem most dagad a feje, annak a nyomorultnak! 

-Addig a többiek, 50 kör futás, a tábor körül!- Üvöltötte. -Vigyázz! Tisztelegj! Jobbra fordul! Egy, két, há. Egy két, há.- Leguggolt hozzám. -Magának hatvan kör lesz! Ebből majd megjegyzi, hogy ha én pofázok, akkor maga figyel!- 

-Igenis Uram!- Kiabáltam. Ó hogy baszna beléd a villám! 

Amint befejeztem a fekvőtámaszt és a futást, elküldött minket a gyakorló pályára. Szintén ötvenszer kellett végig mászni, ugrálni, és kötélen lengeni. Miután úgy vélte a Parancsnok, hogy eléggé kifárasztott minket, jött értünk két katona szállító teherautó. Sorba szálltak fel a Katonák, és mikor én szálltam volna fel, félre hívott a Parancsnok. 

-Tudja Benson, látom magán a kitartást! De az ide édes kevés! Ha közénk akar tartozni, akkor a maximumot kell magából kihoznia! Mert ha nem teszi, akkor eltanácsolom magát! 

-Értettem Uram!- Tisztelegtem, ő pedig egy darabig bámult a képembe. 

-Pihenj! Szalljon fel!- Elindult a teherautó elejébe. 

-Igenis Uram!- Felmásztam én is és leültem. Mákomra nem abba a járműbe szálltam, amelyikbe az a buzeráncs. 
Egy óra utazás után, kivittek minket a hegyekhez. Ismét felvettük a sorfal alakulatot, a hegynek háttal. 

-A mai feladatukra gondolom felkészűltek, mert tegnap említettem, hogy ezt a kis drágaságot, megfogják ma mászni! Igaz?-

-Igen Uram!- Helyeseltünk egyszerre. 

-Ez nagyszerű!- Sétált előttünk. -Az első körben, csak négy katona fogja megmászni, a hegyet!- Kezeinkbe nyomta a Beülőket. -Szerintem már nem kell maguknak bemutatom, a karabinert!- Megállt előttem. Jaj ne már! 

-Benson! Mutasson nekünk, egy tökéletes hegymászást!- 

-Igenis Uram!- Tisztelegtem. 

-Vigyázz! Indul!- Kiabálta, én pedig oda futottam a hegyhez. Összekapcsoltam a beülőt a kötéllel, a karabiner segítségével. Végül azon nyomban nekiálltam a hegymászásnak. Középtájon éreztem hogy eszméletlenűl fáradt vagyok, de nem adhattam fel! Lihegve néztem felfelé. 

-Jessica! Nem adhatod fel!- Buzdítottam magamat! Éreztem, hogy csúszik a kezem. -Igyekeznem kell!- 

-Na mi lesz Benson?- Üvöltött a Parancsnok. 

-Hogy repülne egy bogár a torkodba, amikor kiabálsz!- Sziszegtem. 

-Ennyi telt magától?- 

-A jó kurva anyádat!- Sziszegtem izzadságom közepette. -Folytasd Jessi! Egyik láb, a másik után!- Lihegtem. -Ez az! Már nem kell sok!- Néztem felfelé, és amikor már alig volt fél méter hátra, meg csúszott a kezem. -Basszus!- Azzal a lendülettel le is estem. Próbáltam felfogni a lábammal, a kezemmel az ütésket, de nem igazán jött össze. Jó fél útig, kegyetlenül összehúztam magam. Utána vissza vettem az uralmat, és ismét megkapaszkodtam. -Istenem!- Sziszegtem fájdalmaim közepette, de folytatni akartam a mászást.

-Benson! Jöjjön le!- Üvöltötte. 

-Menni fog Uram!- Feleltem. 

-Benson! Kövesse a parancsomat!- Kiabálta, de én tovább másztam. 

-Nem adom fel!- Már szerintem minden sebből véreztem, de leszartam. Nem adtam fel. 

-Készitség az elsősegélyt!- Mondta bele a voki tokiba, én pedig ismét felnéztem. Újra fél méter volt köztem, és a hegy teteje közt.

-Most!- Kiabáltam magamnak, és megtartottam magamat a kezemmel. Folytattam és végül felértem. Térdeimre estem, de a fent lévő Katonák már jöttek is értem. Oda segítettek a pihenőhöz, és csak azután vettem észre a sérüléseket. 

-Le a kalappal!- Mondta a férfi aki előttem guggolt, és tépte szét a felszerelésemet, hogy le kezelje a lábaimat. -Ezt varrni kell!- Felnézett rám.

-Csinálja!- Utasítottam. 

-Nincs érzéstelenítők!- Hívta fel a figyelmem. 

-A bevetésen sem biztos, hogy lesz!- Vágtam rá. -Csinálja!-

꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18  [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT] Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora