꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18 [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT]

4/16. Fejezet.

Szemeimet lassan nyitogatni kezdtem, azonban az íriszeimet kiégető lámpák, teljesen elvakítottak amik a fejem fölé voltak felszerelve. Arcomhoz akartam emelni a kezemet, de ekkor tűnt fel, hogy le vagyok szíjazva.

-Mi a fasz?- Megemeltem volna sajgó, fekete fürtös említett tagomat, de ezt a műveletet is, egy bőrszíj akadályozta meg. Igyekeztem tekintetemmel fókuszálni a helyiségre, hogy rájöjjek arra, hogy hova is kerültem. -Mi ez a hely?- Mondhatni egy műtőasztalon feküdtem, egy kórházra hasonlító műtő teremben. Teljesen egyedül voltam, vagy legalábbis azt hittem.

-Hát felébredtél?- Caplatott a fejemtől, a bal oldalamig az a ember, akiről nem akartam elhinni, hogy még mindig él!

-De mégis hogyan?- Remegett hangom, és csak üveges szemekkel vizslattam őt.

-Tudtam hogy le fogsz lőni, de elhibáztad! A fejemre kellett volna célozni szépségem, és nem a mellkasomra!- Simogatni kezdte a fejemet. -Elfelejtetted, hogy golyóálló mellényeink voltak Babám?- Közelebb hajolt az arcomhoz. -Csak egy szavadba kerül, és kiszabadítalak. Ha!- Félbe szakította saját mondandóját, és fölém hajolt. Kezeit a két vállam mellé helyezte, arca pedig egyre közelebb és közelebb került az enyémhez. -Ha hozzám jössz feleségül Szerelmem!- Suttogta ajkaimra, végül lágyan megcsókolt. Soha nem volt még ilyen gyengéd, és ez teljesen meglepett, azonban ez is visszataszotott! -Ha hiszed ha nem, én még mindig szeretlek! Hiába akartál harmadjára is megölni.- Suttogta csókunkba. -Akarlak téged!- Elvette a műtőasztalról a tőle távolabbi kezét, és a csupasz combomra helyezte. Ekkor tűnt fel, hogy orvosi hálóing van rajtam. Említett végtagját lassan, nőiességem felé simította. Megszólalni nem bírtam, csak reszkettem. Mire elért arra a pontra felszisszentem, ő pedig íriszeimbe szegezte tekintetét. -Most nagyon gyengéd leszek!- Suttogta. -Akarom hogy élvezd!- Ajkait az állam alá vezette, végül csak csókolgatta a nyakamat. Könnyeim megeredtek, és csak meredtem a lámpák fényébe. Ennél még a halál is jobb lenne! -Ha tudnád mióta vágytam már erre!- Motyogta említett testrészembe.

-Alex!- Remegő hangon szólítottam, ekkor ő abba hagyta ujjaival, nőiességem kiálló részének az izgatását, majd belém helyezte két ujját. Ennek hatására ismét felszisszentem, és megfeszültem az undortól. -Hozzád megyek!- Suttogtam, ő pedig ismét vissza nézett íriszeimbe. Elvette kezét a két lábam közül, végül lenyalta a két ujját, amik bennem jártak.

-Ez nagyszerű!- Ismét vállaim mellé tette kezeit. -Bizonyítsd be, hogy nem hazudsz!- Ajkaimra szegezte tekintetét, és beleharapott az alsó ajkába.

-Hogyan tegyem? Hisz le vagyok szíjjazva!- Meredtem íriszeibe, melyek most nem voltak elsötétedve. Gondolkodva nézett végig, kiszolgáltatott testemen. -Szabadítsd ki, legalább az egyik kezemet, hogy átölelhesselek!- Fürkésztem arca minden szegletét.

-Basszus!- Fejére tette mindkét kezét. -Nem tudom eldönteni hogy igazat mondasz-e, vagy hazudsz!- Zavarodottan elkezdett fel, és alá járkálni a helyiségben.

-Szeretlek Alexander!- Potyogtak könnyeim. -Segíts rajtam! Szökjünk meg, és legyünk olyanok, mint Bonnie és Clyde.- Utolsó reményem, már csak ő!

-De előtte meg kell ölnöm Damian-t! Csak utána lehetünk egymásé!- Izgatottan, és boldogan lépett vissza hozzám.

-Meg öljük együtt szerelmem!- Mosolyogtam rá. -Csókolj meg kérlek!- Suttogtam, a szemei pedig könnybe lábadtak. Nem kellett kétszer kérnem, ismét fölém hajolt és megcsókolt.

-De sietnünk kell!- Szakította félbe csókunkat, és elkezdte kiszabadítani a karjaimat. -Elakarnak kapni a Kormány emberei, mert rengeteg embert öltem meg, a másik osztagból!-

-Akkor mégis hogy jutottál ide be? És melyik csapatban rendeztél mészárlást?- Idegesen kérdeztem, de próbáltam elnyomni.

-Damian-éban! Ide pedig úgy jutottam be, hogy amikor téged betoltak ebbe a terembe, én elbújtam a műtő asztalod alá, így nem vettek észre!- Kiszabadította a lábaimat is, én pedig a fejemről szedtem le a szíjat. Felültem az említett asztalon, és csak meredten bámultam íriszeibe.
Most szükségem lesz a segítségére, szóval nem eshetek ki a szerepemből!

A földre tettem lábaimat, és átöleltem őt. -Istenem Alex!- Legszívesebben kibelezném, de nem szabad! Csak ő tud innen kijuttatni!

-Jessica!- Átfonta karjaival testemet. -Annyira vágytam már erre a pillanatra!- Nyak hajlatomba temette arcát. Eszembe jutott hogy mennyire is szerettem, amíg nem tudtam, hogy milyen beteg is ő.

-Bár tudnád, hogy mit megadtam volna én ezért régen!- A szavaim igazak voltak. -Annyira vágytam arra, hogy igazán szeress!-

-Most utálom magam!- Sziszegte, és erősebben kezdett ölelni. -Bántottalak téged, pedig te mind végig szerettél!- Megéreztem nyakamon, könnyeit végig csordogálni. -Mondd valaha meg tudsz nekem bocsátani Jessi?- Elsírta magát.
Most már elhiszem hogy valóban szeretett, csak nagyon betegesen! De a helyzet az, hogy nem enyhíti meg a szívemet ez a tudat! Az ő fegyverét fordítom maga ellen!

-Soha sem haragudtam rád!- Arcára tettem két kezemet, hogy íriszeibe tudjak nézni.

-Csókolj meg!- Suttogta, én pedig megtettem. Amint lassan elváltak egymástól ajkaink, ő végigmérte arcom minden szegletét.

-Sietnünk kell!- Jelentettem ki.

-Gyere! Megmutatom hol vannak a ruháid!- Elindult előre, én pedig lopakodtam mögötte.

Akkor is végig csinálom a Missziót, mégha nem is térek haza élve!

A fejlécben lévő szám, maximálisan bemutatja, Alexander elborult elmélyét!

Ha tetszett nektek ez a fejezet, akkor támogassatok egy csillaggal! ☺️ Köszönöm! ☺️

Puszi. Beki. 😘