3/6. Fejezet.

458 26 0
                                    

Meredtem üres tányéromba, közben csak arra bírtam gondolni, hogy mi lesz ha Alexander betartja az ígéretét most az egyszer, és végez a családommal? Ha élve kikecmereg onnan a föld alatti kis bunkerből, és hamarabb visszajut a városba mint én, akkor lehet megteszi! Azt nem élném túl! Valahogy vissza kell jutnom, jóval hamarabb mint ő. 

-Aquí tienes, cariño!(Tessék drágám!)- Nyújtott felém az idős kis hölgy, egy törölközőt, és váltóruhát, rajta egy cipővel. Lassan felnéztem mosolygós arcára. 

-Gracias!- Felálltam a kanapéról, ő pedig a kezembe adta amiket, összekészített nekem. Ezt követően, rámutatott, a sarokhoz legközelebbi ajtóra. Bólintottam mosolyogva, és elindultam a helység felé. Betértem a mosdóba, végül becsuktam magam mögött az ajtót. 
Nem tudom hogyan hálálhatnám meg, a jóságukat! Lepakoltam a cuccokat a mosdókagylóra, és megengedtem a kádba a vizet. Akkor pillantottam meg egy szappant, és egy kis sampont, na meg egy fésűt. Egy helyre voltak készítve, mertem feltételezni, hogy nekem rakta össze a néni. 

Fáradt sajgó testemről öblitettem le a szappant, közben undorodva néztem végig, magamon. Ezúttal nem gyötörtek látomások, talán mert az ami történt velem, százszorta sokkal rosszabb volt! Könnyeim utat törtek maguknak, én pedig csak öleltem véraláfutásos térdeimet. 
Oly mocskos vagyok! De nem pusztán külsőleg érzem magamat annak, hanem belülről is! A méltóságomat, a becsületemet megölte az a ember! De most itt megesküszöm mindazokra, akiket szeretek, hogy egyszer még bosszút állok! Végezni fogok Alexander Diaz-al örökre! 
Gondolat menetemből, egy apró kopogás zökkentett ki. 

-Jessica. Alicia vagyok! Bemehetnék egy percre?- Kiabálta be az ajtón keresztül, én pedig megtöröltem arcomat. 

-Persze! Gyere csak.- Feleltem, ő pedig be lépkedett hozzám, egy papír zacskóval a kezében.  

-Ezt Abuelo(Nagypapa)küldte, mielőtt lefeküdt volna aludni!- Rakta le egy kis sámlira a kád mellé. 

-Gracias! Mi van benne?- Meglepetten néztem a tárgyra. 

-Azt nem tudom, mert nem engedte megnézni!- Ásított. -Elmegyek aludni!- Mosolygott. 

-Rendben! Aludj jól!- Megsimogattam csöppnyi kezecskéjét, végül távozott. 
Nagyon aranyos ez a kislány! Nagyon szomorú, ami vele történt, és a szüleivel! 

Hajamat törölgetve a tükör előtt állva, végig néztem a ruházatomon. Egy fehér mintás izomtrikó, amin Jerry díszelgett, a Tom and Jerry-ből. Elmosolyodtam egy pillanatra, de rájöttem hogy mennyire is igaz rám! Valóban én vagyok Jerry, Alex pedig Tom. 
Tovább fürkészve magamat, egy térd fölötti kis barna nadrág volt rajtam, ami egy fél évvel ezelőtt, nem jött volna rám! Azonban azóta annyira lefogytam, hogy még ez is egy kicsit nagy volt rám. Talán lehetek 40-45 kiló között? Szerintem nem állok távol az igazságtól! Szörnyű volt végignézni megfáradt testemen. A hegek annyira elcsúfítanak! -Jessi! Nyugodj meg!- Rátámaszkodtam a mosdókagylóra. Sóhajtottam egy nagyot, de remegve távozott tüdőmből a széndioxid. -Már soha nem leszek az, aki voltam!- Tekintetemet, a fehér kopott fűzős cipőre szegeztem. Lehajoltam, hogy felpróbáljam őket. Talán egy vagy két számmal lehetnek nagyobbak a lábaimnál, de a célnak teljesen megfelelő! Vissza néztem a tükörbe, és elkezdtem megfésülködni. Amint végeztem, ki zuhanyoztam a kádat, végül ekkor megpillantottam a kis zacskót a sámlin. Magamhoz vettem, és leültem a kád szélére. Kikerekedtek szemeim, mert nem kevés pénz volt benne! Volt hozzá mellékelve egy cetli. -Istenem! Miért nem tudok teljesen Spanyolul?- Próbáltam értelmezni. -Kérlek, ti menni messze Alicia. Vigyázni és mondani, mi nagyon szeret!- Lassan de megértettem, ekkor egy hatalmas sikítást hallottam, végezetül eldördült egy lövés. Oda rohantam az ajtóhoz, és résnyire kinéztem rajta. A könnyektől bőrig ázva, álldigáló kislányt láttam, ahogy a háló felé nézett. Kiléptem egy pillanatra, és megláttam egy sötét bőrű férfit, ahogy valami után kutatott, a Nagyapa pedig a földön feküdt, felette pedig a Nagymama sírt, haldokolva. Megragadtam Alicia karját, végül behúztam a fürdőszobába. Ajkaira tettem kezem, közben pedig próbáltam csititgatni. 

-Most jól figyelj ide Alicia! Most nagyon erősnek kell lenned!- Suttogtam. 

-Meghaltak!- Sírt, én pedig átöleltem. Simogattam pici hátát, és csak remélni mertem, hogy nem jön be a férfi. 

꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18  [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now