꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18 [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT]

2/10. Fejezet.

Fordult vissza Damian felé. -Szóval mesélj egy kicsit. Sikerült azért nagyjából, túl lenned Sam halálán?- Egy kicsit magába zuhant a mellette ülő fiú, az elég nyers kérdés hallatán.

-Tudod Charlie, soha nem fogom őt elfelejteni! De viszont az élet megy tovább!- Felelte.

-Tudom mit érzel Damian!- Együttérzően megveregette a vállát, nekem pedig eszembe jutott Anyu. -Soha sem felejtjük el őket, hisz egy részük, mindig bennünk él! De azt sose feledd, hogy ha megtalálod azt a lányt, aki mellett ismét olyan boldog tudsz lenni, mint amilyen mellette voltál, akkor nagyon vigyázz rá!- Mosolygott.

-Ebben igazad van Charlie, és biztos lehetsz benne, hogy így fogok tenni!-

-Na, és van ilyen lány a láthatáron? Vagy még azóta se kerestél senkit?- Faggatta tovább. Mily meglepő, apu márcsak ilyen!

-Őszintén?- Felnézett az előttünk parkoló kocsira. -Van ilyen lány! Csak tudod, nem akarok ugyanúgy járni, ahogy Sam-el jártam.-

-Szóval akkor az osztagodban van.- Jegyezte meg, végül rám pillantott.

-És neked Jessi? Valamilyen fiú?- Érdeklődött, de nekem ez már kezdett gyanússá válni!

-Nem érek rá, egy kapcsolatra!- Vágtam rá, határozottan.

-Ez érthető! De van olyan, aki tetszik?- Figyelte arcom reakcióját. Egy darabig a kezeimet fürkésztem, végül felnéztem arcára.

-Nincs. Apa!- Egy gyenge mosolyt villantottam, és kinéztem az ablakon.

-Hogy őszinte legyek!- Vissza dőlt az ülésbe, és egy kicsit felnevetett. -Fogadni mertem volna, hogy egyszer egymásra fogtok találni!-

-Csak barátok vagyunk Apa.- Nem néztem vissza rá, mert nem volt képem, egyenesen belehazudni szemeibe.

-Na menjetek fiatalok!- Engedett utunkra minket. -Vigyázzatok magatokra, és egymásra!- Megveregette Dam vállát. -Ezt pont két katonának mondtam?- Fel nevettünk gyengén.

-Na szia Apa.- Adtam egy puszit az arcára, és kiszálltam a kocsiból. Damian-t még egy pár szó erejéig fent tartott, végül kezet ráztak, és kiszállt a komoly arcú Fiú is. Intettünk Apámnak, ahogy elment.

-Mit mondott?- Még mindig néztünk a kocsi felé.

-Azt hogy ha esetleg te lennél az a lány, akkor gondoljam végig az egészet, és döntsek helyesen. Egy szóval ne tegyem nehezebbé neked, se magamnak!- Sóhajtott. Egy darabig hezitáltam a válasz adással.

-Lehet igaza van!- Karba fontam kezeimet, végül elindultam az alkatrész üzlet felé.

-Ezzel mire célzol Jessi?- Mellém lépett és a vállamtól fogva, gyengéden maga felé fordított. -Hogy talán hibát követtünk el?-

-Damian!- Nyeltem egyet. -Te soha nem leszel, hiba az életemben!- Talán még soha nem mondtam, ilyen komolyan semmit! Csak meredt tekintetembe.

-Gyere ide!- Átölelt. -Nálad másképpen fogok csinálni mindent! Megígértem hogy megvédelek, szóval ezt be is tartom!- Sokáig karjai közt tartott, én pedig magamba szívtam, pólója illatát. Akartam hogy igaza legyen, el akartam hinni minden szavát, de mélyen a szívemben nem sikerült! Igenis rettegtem attól, hogy mikor fogják új Missio-ra küldeni, és hogy mikor tér vissza, már ha visszatér! Csak abban bízom, hogy nem esik baja, hisz lassan már csak olyan emberei vannak, akik természetfeletti erővel rendelkeznek! De azt sem bánnám, ha nem hívnák addig új bevetésre, amíg nem csatlakozom hozzájuk! Nem akarom elveszíteni őt!

Megvettük az indító biztosítékot Damian autójába, majd elmentünk az autókereskedésbe. Mint kiderült, egy piros Nissan platós autó várt ránk. Nagyon örültem neki, de akkor is bennem volt a beszélgetésünk. Nem ment ki a fejemből a gondolat, hogy mi lenne, ha az a hír fogadna egyszer, hogy Damian-t lelőtték, vagy felrobbantották, vagy akármi. Nem tudom mit tennék, ha ez lenne a sorsa!

-Nos? Kipróbálod?- Nézett rám izgatottan, az autó előtt állva.

-Hogy mi?- Tértem vissza, elbambultságomból.

-Azt kérdeztem, hogy kipróbálod-e? Mi van veled Jessi?- Elém lépett, és kérdőn meredt sötétkék íriszeivel, szemeimbe.

-Ja nincs semmi!- Egy gyenge mosolyt erőltettem arcomra. -Hát ha elvezeted egy kietlen tájra, akkor nagyon szívesen át veszem a kormányt!- Feleltem az első kérdésére.

-Látom hogy van valami!- Kicsit lejjebb hajolt, hogy bele tudjon nézni ismét, íriszeimbe.

-Én csak.- Néztem el szemeiből a jobb oldalamra, és igyekeztem elfojtani a könnyeimet. -Én csak nem akarlak elveszíteni!- Remegő hanggal jelentettem ki, majd vissza pillantottam már könnyes szemekkel, íriszeibe és szipogtam.

-Jaj Jessi!- Átölelt, én pedig belemarkoltam a pólójába, ami eddig a hátára volt simulva. Nem tudom és nem is értem, hogy mikor vált ő ilyen fontossá nekem, de azt már tisztán érzem, hogy ha így haladunk tovább, nem is tudnám egyedül elengedi egy Missio-ra sem! -Minden rendben lesz Babám!- Belepuszilt a hajamba, de én csak sírtam, mint valami ütődött. Szerintem azt hitték az ott dolgozók, hogy nem tetszik az autó, mert elég furcsán néztek rám. De akkor jelenesetben nem érdekelt ez sem! -Na gyere induljunk!- Eltávolodtunk egymástól, én pedig zavartan ki nevettem magam, amiért ilyen idióta módon, katona létemre, bőgtem nyilvánosan!
Elköszöntünk az ott dolgozóktól, majd beszálltunk az autóba. Kihajtott Damian a kavicsos úton, a kereskedésből. -Akkor keresek egy helyet, ahol zsaru mentesen tudsz vezetni!- Mosolygott rám, én pedig bólintottam.

Miután kiértünk a városból, kérésemre megálltunk addig, amíg én rá álltam a platóra. Ezt követően, csak úgy száguldottunk céltalanul! Kellemes érzés volt, ahogy lebegett a hajam a szélben. Lehunytam szemeimet, és csak élveztem.
Olyan szabadnak érzem magamat, bár mindig ilyen csodás lenne minden!
Fel vonyítottam, akárcsak egy farkas. Talán soha sem élveztem még ennyire semmit!

-Na milyen volt?- Kérdezte vigyorogva az ablakon keresztül, miután megálltunk. Leugrottam kocsiról, és oda caplattam az ablakához.

Karba fontam karjaimat, és a teljesen leengedte ablakkeretre tettem, végtagjaimat. -Isteni!- Oldalasan ráhajtottam a fejemet, az említett végtagjaimera.

-Nagyon cuki vagy!- Nevetett fel, és kaptam egy puszit, a homlokomra. Felemeltem fejemet, hát ha kapok máshova is, végül megcsókolt.
Mellette nem unalom az életem, az már biztos! Az elmúlt időben, megtanultam minden percét élvezni! Akkor is, amikor még csak barátok voltunk!
Vissza pillantott íriszeimbe. -Szeretlek!- Suttogta mosolyogva.

-Én is téged!- Megsimogattam a pofiját, közben fürkésztem arca minden szegletét.
Ahogy telnek múlnak a napok, úgy jövök rá lassan, hogy hogyan is érte el Damian, hogy viszonylag ilyen rövid idő alatt, beleszerettem!
Amikor szenvedtem Alex miatt, ő akkor is figyelmesen mindig végig hallgatott, és tanácsokkal látott el! Mindig ott volt velem, ha valami baj történt, és persze az örömökön is osztoztunk! Amikor elkezdtem a Katonai kiképzést, ő volt az első akinek elmondtam! Talán pontosan azért, mert titkon arra vágytam, hogy büszke legyen rám! De már értem, hogy miért nem fogadta a hírt, akkora örömmel. Hisz a menyasszonyát is így vesztette el! Teljesen átérzem a fájdalmát két okból kifolyólag is! Tudom milyen az, amikor elveszítesz valakit! Túl sok ember halt meg, akik valamilyen formában, de közel álltak hozzám! De már azt is tudom hogy milyen érzés, ha csak rettegsz attól, hogy elveszítesz valakit! Pontosan ezért nem engedtem magamhoz senkit, éveken át! Ez az a fajta fájdalom, amit nem tudok kezelni! De nem akarok ilyeneken gondolkodni, mert most végre boldog vagyok! Hihetetlen, de tudom már milyen érzés, ha szeretnek! Ezt pedig szeretném nagyon sokáig érezni, Damian oldalán.

-Már megint elgondolkodtál!- Simogatta meg karomat.

-Így van!- Sóhajtottam. -És tudod min gondolkodtam?- Mosolyogtam rá.

-Hát ha elmondod, akkor megtudom!- Mosolygott viszont.

-Hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen szexi pasim van!- Vigyorogtam.

-Hol van?- Nézett körbe, majd ő is vigyorra húzta ajkait.

-Hülye!- Csaptam gyengén vállára, és felnevettem.

-Imádlak!- Suttogta, végül ismét megcsókolt!
Hidd el Damian, én is napról napra jobban!