4/13. Fejezet.

375 21 2
                                    

Nem kételkedem abban, hogy nem tudnák megvédeni magukat Damian-ék, azonban kitudja mi történhet, ha rajtaütés formájában törnek rájuk a Kormány emberei. 

-Katonák!- Szólalt fel az Őrmester. -Nem fogunk közbe lépni!- Jelentette ki, én pedig már majdnem beszóltam. -Hatalmasabb célpontok lennének, ha mi is csatlakoznánk hozzájuk! Szóval a csapatunk ketté fog válni! 5 ember csak megfigyeli őket a mai nap folyamán. Ennek a küldetésnek a vezetője Benson parancsnok lesz!- Rám szegezte határozott tekintetét. -Ha szükségesnek ítéli meg a beavatkozást Benson, akkor jelez nekem! Ha helyt adok, akkor közbe léphetnek!-

-Igen is Őrmester!- Vágtam rá. 

-A maradék katonák, az Ikrek otthonához vonulnak, köztük én is! Megfigyelik őket, és az este folyamán, amikor a szülők is otthon lesznek, kihozzuk őket!- Adta ki a parancsot. -Nem sokára megérkezik a Motel mögé kettő fehér furgon! Az egyik jármű, a másik Egységünk tartozkodási helyére viszi magukat, a másik pedig az Ikrek házához! Szóval nagyon gyorsan szedjék össze magukat, szerelkezzenek fel és távozzanak innen, de feltünés mentesen! Azonban előtte döntsék el, hogy ki melyik küldetésben vesz részt!- Fejezte be mondandóját, végül magunkra hagyott minket. Végignéztem a társaságon, akik az én parancsomra vártak. 

-Jól van Katonák! A képességeik szerint lesznek, szétosztva!- Magamhoz vettem a táskámból mappámat, amit még az Őrmester nyomott a kezembe, mielőtt belültünk volna a gépbe. Az összes katonáról voltak adatok, köztük a képességük is fel voltak sorolva. -Az Egység megfigyelésre, Mia, Emily, Madison, James, és William jönnek velem! Az ikrek küldetésére, Abigail, Charlotte, Oscar, George, Thomas megy!- Osztottam szét a csapatot. 

-Hát én biztosan nem megyek oda!- Vágta rá Thomas. 

-Miért is nem Katona?- Sétáltam felé lassan, érdeklődve. 

-Nem leszek egy csapatban Oscar-al!- Jelentette ki. 

-Mert mi a bajod velem?- Állt fel az ágyról, az Afroamerikai. -Talán az van a bajodra, hogy fekete vagyok? Fáj a kis fehér húsodnak?- Sziszegte. 

-Nyugalom Katonák!- Intettem le őket. -A képességük szerint osztottam szét magukat, szóval a döntésem végleges!- Vágtam rá határozottan. -Ide nem kellenek rasszista emberek!- Közelebb léptem Thomas-hoz, fenyegető tekintetemet íriszeibe mérve. Nem érdekelt hogy 1 fejjel magasabb volt nálam, akkor is akartam tudatni vele, hogy utálom az ő fajtáját. 

-Akkor sem megyek vele!- Sziszegte a képembe. 

-Mert mit fog tenni Katona?- Flegma mosolyomat íriszeibe fúrtam, de ő nem felelt. -Na csak azért!- Kacsintottam rá, végül hátat fordítottam neki, és összecsaptam a tenyereim. -Mindenki menjen vissza a szobájába, és szerelkezzen fel! 10 perc múlva lent találkozunk a furgonoknál! 

-De hogy menjünk ki észrevétlenül?- Kérdezte Mia. 

-Van egy hátsó kijárata a Motel-nek! Ott kell észrevétlenűl kilópózniuk!- Feleltem, majd mindenki visszatér a szobájába, kivéve egy embert. A még mindig mögöttem álló Thomast. Felé fordultam határozottan. -Induljon Katona!- Mutattam az ajtó irányába. 

-Ha nem megyek, akkor mit tesz?- Kaján vigyorát tekintetembe fúrta.
Ismerős ez a pillantás! Megrémültem hirtelen, de próbáltam nem mutatni. -Jó nyomon jársz Jessica!- Magához vont a derekamtól fogva. 

-Alexander?- Riadtan próbáltam hátrálni.

-Ugye milyen hatásosak, a plasztikai műtétek cicám? Neked sem ártana, kezdesz ráncosodni!- Sziszegte végül a falnak nyomott, és kezével befogta a számat. -Meg vagy!- Suttogta, és erőszakosan megcsókolt. 

Teljesen ide passzól ez a szám!😉🔫

꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18  [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT] Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt