꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18 [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT]

2/5. Fejezet.

Miután minden sérülésemet le kezelte a férfi, összevarrta a jobb lábszáramat, a bal vállamat, és letapasztotta a horzsolásokat az arcomon, levittek egy dzsippel a többiekhez. A Parancsnok pedig szemmel láthatóan, nem kevés mondandóval várt! Kiszálltam a kocsiból, és fegyelmezetten megálltam előtte. 

-Benson!- Meglepően nyugodt hangon szólított nevemen. -Nem azért mondtam magának hogy jöjjön le mert nem hittem volna, hogy másodjára nem csinálja meg! A maga szettje hibás volt. Ezért nem akadt meg a kötél, amint elhibázta a lépést.-

-Tudom, erre rájöttem. Uram!- 

-Akkor mégis miért csinálta végig, a parancsnak ellenszegülve?- Összekulcsolta kezeit, a háta mögött. 

-Mert tudtam, hogy képes leszek rá Uram!- 

-Miért volt ebben olyan biztos Katona?- Közelebb hajolt arcomhoz. 

-Mert bíznom kell magamban! A bevetéseken is előfordulhat, hogy meghibásodik valami. Uram!-

-Igen! Ebben igaza van!- Elkezdett előttem sétálni. 

-A bevetésen sem mászhatok vissza. Uram!- 

-Ez is igaz!- Helyeselt. -De ez nem egy bevetés volt!- Kiabálta. -Ha akarnám, eltanácsoltathatnám Benson!-

-Tudom. Uram!-

-De nem teszem. Tudja miért nem Benson?- Ismét arcomat szugerálta. 

-Nem. Uram!-

-Mert maga ígéretesnek tűnik! De ne merje elbízni magát! Mert ha elbassza majd a vizsgát, akkor teszek róla, hogy soha többé ne képezzék sehol. Megértette Benson?- Sziszegte. 

-Megértettem. Uram!- 

-Ja és Benson! Maga holnapra kapja meg, a 24 órás pihenőjét! Pihenje ki magát, és kezelgesse a sérüléseit!-

-Értettem. Uram!-

-Magának mára ennyi! Vissza viszik a táborba!- 

-De bírom még! Uram!- 

-Ellenszegül Katona?- Ismét íriszeimbe szegezte, szúró tekintetét. 

-Nem! Uram!- 

-Akkor magának mára vége!- Mondta. -Értette?- Kiabálta a képembe. 

-Értettem. Uram!- Tisztelegtem. 

-Pihen!- Szólt rám. -Vihetik!- Odajött hozzám egy férfi, és segített beszállni a dzsipbe. 

-Ezt igen elbasztam!- Sziszegtem.

-Dehogy basztad el!- Vágta rá a férfi, aki vezetett. -Pont ellenkezőleg! Rengeteget bizonyítottál! Tudod ilyenkor derül ki, hogy ki a katonának való, és ki az aki nem! A Parancsnok ezért is adta ki neked a holnapi napot pihenőnek. Ez egyfajta elismerés tőlük!- Nyugtatgatott, csak sajnos nem hittem el, egyetlen szavát sem! 

-Értem.- Néztem a táj felé. 

-Tudod szándékosan kaptad te, a megbuherált szettet. Hallottam amikor beszélték!- Szavai hallatán, kezdtem kicsit mégis csak megnyugodni. -Belevaló csaj vagy te! Rengeteg férfi feladta volna, de te nem tetted!-

-Ez igaz!- Meredtem sebes kezeimre, amiknek a kötése, átázott már a véremtől. 

-Nagyon vigyázz magadra, amíg nem leszek újra melletted!- Viszonozta a puszit, és utamra engedett. -Na menj!- Mosolygott. 
Csak ez a mondat tartotta bennem a lelket! Nem is tudom mi lenne velem, Damian buzdító szavai nélkül! 

Amint vissza értünk a táborba, megköszöntem a fuvart. -Segítsek bemenni az öltözőbe?- Ajánlotta fel segítségét, a férfi.

-Meg leszek köszönöm!- Intettem neki egyet, ő pedig elhajtott. Remélem Alexander Diaz-nak dagad most a begye! Majdnem feldobta a bakancsát, a kis hugicája. De csak majdnem!